Élet-Stílus

Nadalnak esélye sem volt

A szerb Novak Djokovics lemosta a pályáról a spanyol Rafael Nadalt a párizsi tenisztorna elődöntőjében.

A szerb játékos két szettben, 1 óra 16 perc alatt győzte le a világranglista-második Rafael Nadalt, ezzel bejutott a 2,75 millió euró összdíjazású párizsi fedettpályás torna döntőjébe, egyúttal szemszögéből 6-14-re alakította a spanyollal szembeni mérlegét.

Djokovics a szezon végére igencsak belemelegedett – a múlt héten, Bázelben sem talált legyőzőre -, végig irányította a mérkőzést, ellenfelének még csak bréklehetősége sem volt. A 22 esztendős szerb az első játszmában 3:2-es vezetésénél vette először Nadal adogatójátékát, és a folytatásban már egyetlen gémet sem engedett ki a kezéből.

A második „menetben” Djokovics egy korai brékkel 3:0-ra elhúzott, és Nadal erejéből ezek után csak annyira futotta, hogy legalább a saját adogatójátékait „behúzza”.

Djokovics Gael Monfilsszal vívja a vasárnapi döntőt, miután a francia játékos három játszmában legyőzte a cseh Radek Stepaneket. A döntő szettben 4:4-ig fej fej mellett haladt a két teniszező, ekkor Monfils brékelte a többet hibázó ellenfelét, majd a soron következő adogatógémjében pontot is tett a 2 óra 34 perces csata végére. Djokovics és Monfils eddig három alkalommal találkoztak, és valamennyiszer a szerb teniszező nyert.

Párizs, férfi torna, elődöntő:
Djokovics (szerb, 3.)-Nadal (spanyol, 2.) 6:2, 6:3

Monfils (francia, 15.)-Stepanek (cseh, 13.) 6:4, 5:7, 6:4

Ajánlott videó

Olvasói sztorik