A második világháborút követően németek tömegei menekültek Nyugat-Berlinen keresztül a szovjet blokkból: 2,6 millió fő emigrált 1961-ig. 15 ezer fős katonai-rendőrség akarta megakadályozni őket 1961. augusztus 12. éjszakáján. Lezárták a nyugati és a szovjet szektor határait, szögesdróttekercseket húztak ki. Még a gyalogosforgalmat is elvágták, lehetetlenné vált az átjárás. A drótakadályok előtt árkot ástak keresztbe az utcákon, hogy autóval se tudjanak áttörni.
húsz éve szabadok
A berlini fal november 9-ei leomlására emlékező videós összeállításunkban az FN.hu Tudomány rovatára kattintva tallózhat.
Ezután az NDK vidéki területei és a nyugati szektorok között húzódó határszakaszon és helyenként a város belterületén betonoszlopokra feszített, közel két méter magas fonatos drótkerítést telepítettek. Ezekben a munkákban a fegyveres testületek mellett NDK-s munkásmilicisták és önkéntesek is részt vettek.
Sokkolta a berlinieket
Kelet-Berlinben, elterelték a forgalmat, elvágták a városi gyorsvasút és a metró összeköttetéseit. A nyugati szektorok felől az átjárást a szögesdróttekercsek és a közvetlenül mögéjük felállított őrség akadályozta meg. 80 átkelőhely közül csak 12-t hagytak nyitva. Augusztus 15-én éjjel Szászországból érkeztek építőipari munkások, akik fegyveres felügyelet mellett elkezdték a betonelemekből álló fal felépítését. A fal a szovjet és a nyugati – (francia, brit és amerikai) – szektorok határa mentén, de NDK területen épült.
A váratlan határzárás Berlin lakosságát mindkét oldalon sokkolta. Családok tagjai kerültek a kordon ellenkező oldalaira, százak nem tudtak eljutni a munkahelyükre vagy rokonaikhoz. Az első órákban a határszakaszokon és a lezárt korábbi átkelőknél emiatt viták és verekedések alakultak ki. A kordont a biztosítás ellenére többen átlépték: az építkezés ideje alat 800-an sikerrel menekültek el, 85 keletnémet katona is nyugatra szökött.
Életbe lép a tűzparancs
A berlini falat az NDK felől egy állandóan megfigyelt zóna határolta. Azt, aki túlságosan érdeklődött a műszaki zár iránt, igazoltatták vagy a közeli határőrposztra kísérték. A falhoz közeli házak lakói külön igazolványt kaptak, csak ennek birtokában mozoghattak a határzóna közvetlen közelében. A határőrök kötelessége volt a menekülőket megállítani. Tűzparancsot léptettek életbe, hogy könnyebb dolguk legyen. A külföldi államfők látogatása idején – a sajtó negatív reakciójától tartva – ezt felfüggesztették.
A fal első áldozata Ida Siekmann kelet-berlini nő volt, aki 1961. augusztus 22-én kiugrott egy ablakból. Két nappal később a 24 éves Günter Litfint lőtték agyon közlekedési rendőrök. 1989-ig 268 megkísérelt menekülés közül 125 végződött halállal. A 125 áldozatból 62-en egyértelműen a rájuk leadott lövések miatt veszítették életüket, a többiek balesetek, szívroham vagy öngyilkosság áldozatai lettek. A halálesetek fele a fal fennállásának első öt évében történt.
Kutyák is járőröztek
Egyes szakaszokon, egymástól 1-1,5 méterre, békés képet sugalló beton „virágládákat” helyeztek el, hogy tovább nehezítsék a menekülést. A határterületet piros-fehér, derékmagasságú korlátok, oszlopok jelezték, néhol csak csíkos sávra futotta. Ennél nyugatabbra pedig csak engedély birtokában lehetett menni.
A műszaki zárat az NDK illetve Kelet-Berlin területéről, magas, szürke-fehér festésű betonfal választotta el. Annak érdekében, hogy ez kevésbé tűnjön fel a kívülállóknak, sok helyen az épületek helyettesítették a falat. Volt, ahol nyomsávot vagy kutyafuttatót alakítottak ki, ott csúszópórázra kötött juhászkutyák látták el az „őrséget”.
Lőni a határőrre is!
A „biztonságot” elektromos jelzőrendszerrel – sziréna és fényjelző – növelte, és 1989-re már 302 őrtorny működött. Az egész területet bevilágították, zöld, piros és fehér jelzések mutatták, hogy a járőrök meddig mehetnek el. Ha engedély nélkül tovább merészkedtek, ellenük is életbe lépett a tűzparancs szigorúbb, felszólítás nélküli formája.
Szögesdrót a víz alatt
Vízi határszakaszokon a zár elsősorban tüskés elemekből összerakott drótkerítésből állt, amit egészen a mederig süllyesztettek az átúszások megakadályozására, és ezt állandó vízi (motorcsónakos) járőrözéssel és megfigyeléssel egészítették ki.
A vasfüggöny berlini szakaszán – a belnémet határ más részeivel ellentétben – soha nem telepítettek aknamezőket vagy olyan berendezéseket, amik automatikusan lelőtték volna a menekülőket. A határépítmények pontos felépítését és műszaki adatait államtitokként kezelték, a határőröket pedig a titoktarásra kötelezték.
Összeállításunk a wikipedia.hu berlini fal szócikke alapján készült.
