Élet-Stílus

Serena nyerte a Williams-házidöntőt

Serena Williams nyerte a WTA-világbajnokságot Dohában, miután a vasárnapi döntőben két szettben legyőzte nővérét, a címvédő Venust.

Serena Williams, ahogy a csoportkörben, úgy a döntőben is legyőzte nővérét, ezzel 12-10-re módosította a Venusszal szembeni mérlegét, és ami ennél is fontosabb: a 2001-es sikere után másodszor nyerte meg a női teniszezők világbajnokságát.

Túlzás lenne azt állítani, hogy a Williams-testvérpár fitten, egészségesen feszült egymásnak Dohában, Serena a bal térdén, Venus a bal combján viselt kötést.

Serena az első szettben hat bréklehetőségéből kettőt is kihasznált, ellenben Venusnak esélye sem volt elvenni húga adogatójátékét, sajátjai közül is csak kettőt hozott.

Serena a női tenisz trónján (MTI/EPA)

Serena a női tenisz trónján (MTI/EPA)

A második menetben fej fej mellett haladtak a felek 6:6-ig, a rövidítésben aztán a szezont a világranglista élén záró Serena már 5-1-re is vezetett. Venus ugyan feljött 5-4-re, de húga egy ásszal és egy nagyszerű tenyeressel pontot tett az 1 óra 25 percig tartó finálé végére. A dicsőség mellett a 11-szeres Grand Slam-győztes Serena Williams – miután minden meccsét megnyerte a WTA-vb-n – 1,55 millió dollárt kasszírozott.

WTA-vb, döntő:
S. Williams (amerikai, 2.)-V. Williams (amerikai, 7.) 6:2, 7:6 (7-4)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik