Élet-Stílus

Jankovics és Venus a négy között

admin
admin

2009. 10. 30. 20:04

A szerb Jelena Jankovics nyert pénteken a dán Caroline Wozniacki ellen, ezzel bejutott a legjobb négy közé a dohai WTA-világbajnokságon. Venus Williams és a vesztes Wozniacki is elődöntős.

Az egykor szebb napokat látott korábbi világelső Jankovics könnyed játékkal intézte el dán riválisát. Az első játszmában kétszer is elvette ellenfele adogatását, míg a másodikban 4:0-val nyitott, így egy pillanatig sem volt kérdéses a győzelme.

„Agresszívan kellett játszanom, és megtettem” – összegzett az Azarenka elleni első találkozóját elvesztő, ám a megsérülő Szafina ellen nyerő szerb. „Szerettem volna diktálni a tempót.”

Jankovics dolgát könnyítette, hogy az orosz Szafina hátsérülés miatt 1:1-nél feladta kettejük mérkőzését, így mindössze 95 percnyi pályán töltött idővel rápihenhetett a Wozniacki elleni találkozóra. A dán viszont két háromszettes győztes találkozó, és egy csütörtök esti combsérülés után vállalta a játékot úgy, hogy előtte öt órát és 48 percet teniszezett.

„Nem maradt erőm, nem tudtam úgy játszani, ahogy szerettem volna” – árulta el Wozniacki. „Adogatásnál a hasizmom is fájt, így a szerváim távolról sem voltak tökéletesek.”

Jankovics könnyedén jutott a legjobb négy közé (MTI/EPA)

Jankovics könnyedén jutott a legjobb négy közé (MTI/EPA)

A már csütörtökön továbblépő Serena Williams és Jankovics mellé előbbi nővére, Venus csatlakozott úgy, hogy nem is játszott. Az orosz Szvetlana Kuznyecova ugyanis legyőzte honfitársát, Jelena Gyementyjevát, ezzel a Bordó csoportból Serena mellett a címvédő Venus jutott tovább.

A Bordó csoportban Venus Williamsnek, Kuznyecovának és Gyementyjevának is egy-egy győzelme volt, ám V. Williams nyerte a több szettet (négyet) és ezzel – nem kis szerencsével – bejutott a négy közé.

A nap utolsó találkozóján a fehérorosz Viktorija Azarenka három játszmában kikapott a lengyel Agnieszka Radwanskától, így Wozniacki jutott be az elődöntőbe.

Az első játszmában nagyon pontosan és jól játszott a fehérorosz, sőt a másodikban 5:2-es vezetésénél a meccsért adogathatott. Ám riválisa váratlanul fordított, sorozatban öt gémet nyert, és kiegyenlített.

A döntő játszma elején Azarenka megsérült, végig sántikálva teniszezett, majd ellenfele 4:1-es vezetésénél feladta a kilátástalan küzdelmet. A Fehér csoportban így Wozniacki lett a második, Azarenka pedig csak a harmadik.

Ebben a kvartettben Radwanska már a pótlás pótlása volt, miután az orosz Dinara Szafina már az első mérkőzése elején visszalépett, a helyére érkezett – szintén orosz – Vera Zvonarjova pedig a Caroline Wozniacki ellen elvesztett meccs után lépett vissza.

wta-vb, doha

4.55 millió dollár, kemény borítás
Fehér csoport:
Jankovics (szerb, 8.)-Wozniacki (dán, 4.) 6:2, 6:2
Radwanska (lengyel 10.)-Azarenka (fehérorosz, 6.) 4:6, 7:5, 4.1-nél fa.
A csoport végeredménye:
1. Jankovics 2 győzelem/4-2-es szettarány, 2. Wozniacki 2/4-4, 3. Radwanska 1/2-1, 4. Azarenka 1/4-4, 5. Zvonarjova 0/1-2, 6. Szafina 0/0-2

Bordó csoport:
Kuznyecova (orosz, 3.)-Gyementyjeva (orosz, 5.) 6:3, 6:2
A csoport végeredménye:
1. S. Williams (amerikai, 2.) 3 győzelem, 2. V. Williams (7.) 1 győzelem/4-5-ös szettarány, 3. Kuznyecova 1/3-4, 4. Gyementyjeva 1/2-5

Az elődöntőben:
S.Williams-Wozniacki; Jankovics-V. Williams

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.