Élet-Stílus

Magyar zenét ígér a Neo FM

admin
admin

2009. 10. 29. 08:09

NEO FM néven indítja el november közepétől a Sláger Rádió mostani frekvenciáján jelentkező adóját az FM1 konzorcium - tudatta a társaság csütörtökön. Arról is beszéltek, milyen zenét sugároznak majd.

Az FM1 konzorcium pályázatában a 35 százalékos magyarzenearány mellett azt is vállalta, hogy az adásidő legalább 30 százalékát “a hallgatói érdeklődést is kielégítő, színvonalas közszolgálati műsorszámok” teszik ki.

“Az EST Media Group (EMG) és a radiocafé alkotta FM1 konzorcium célja a nívós zenei tartalom mellett a kulturális és igényes műsorszolgáltatás, valamint az üzletileg is rentábilis működés biztosítása” – ismételték meg korábbi közlésüket az MTI-nek eljuttatott közleményben. Paradigmaváltást ígértek azzal, hogy tartalmasabb, izgalmasabb és “emberközelibb” formátumban működnek.

Kádár Tamás, az EMG ügyvezetője előző nap arról beszélt az MTI-nek: az FM1 konzorcium keresi annak lehetőségét, hogyan tarthatja a médiatörvény előírásait, nem sértve tulajdonosi portfoliójában a fővárosi radiocafé adót. Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) szerdán a Fidesz, a KDNP és az MSZP által delegált tagok voksával határozott a két országos kereskedelmi rádió műsorszolgáltatási jogosultságának odaítéléséről; a döntést egyhangúlag hozták meg.

A kisebbik vételkörzetű, a lakosság 67 százalékát elérő – november 18-áig a Danubius Rádió által használt – frekvenciát az Advenio Zrt. nyerte el. A Sláger Rádió Zrt. vezérigazgatója a döntés után az MTI-vel azt közölte: az ügyben bírósághoz fordulnak.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.