Élet-Stílus

Hatalmas siker a Jackson-film

Rekordok ugyan nem dőltek, de tekintélyes, 4,4 millió dolláros (817 millió forintos) bevétellel zárták a This Is It című Michael Jackson-film első két vetítési napját az észak-amerikai piacon - számolt be a Variety online kiadása.

A sztároktól hemzsegő Los Angeles-i premiert követő kedd esti vetítések 2,2 millió dolláros (408 millió forintos) jegyeladását bíztatónak értékelte a filmet forgalmazó Columbia Pictures. A szakértők szerint a hét végi észak-amerikai bevétel összege átlépheti a 30 millió dollárt. A produkciót a kritikusok zöme a sztárról való méltó megemlékezésként fogadta.

“Ez a film azzal a céllal készült, hogy bemutassuk a rajongóknak, mi is volt Michael álma erről a show-ról” – idézte a filmet rendező Kenny Ortegát a Variety.com.

A This Is It produkciót a tervek szerint két hétig tartják a mozik műsorán, jövőre pedig DVD-n is megjelenik. Szerdától a világ 99 országában – köztük Magyarországon – kezdték forgalmazni, a hét végétől már 110 ország filmszínházaiban lesz látható.

A mintegy kétórás Jackson-film a Sony műhelyéből került ki. A stúdió 60 millió dollárt fizetett egy koncertszervező cégnek azért a mintegy száz órányi felvételért, ami Jackson próbáiról készült a halála előtti hetekben. A popsztár nagyszabású londoni koncertsorozattal akart visszatérni a zenei színpadra, ám június 25-én tragikus hirtelenséggel elhunyt, a túladagolt altatók és nyugtatók miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik