Élet-Stílus

Elkészül a Kossuth téri mélygarázs

admin
admin

2009. 10. 29. 14:12

A Parking Kft. csütörtökön beadja a fellebbezését az V. kerületi jegyzőhöz a Kossuth téri mélygarázs építési engedélyezési eljárásának megszüntetése miatt - közölte Gyarmati Zoltán, a cég ügyvezetője csütörtökön, a Fővárosi Közgyűlés szünetében.

Mint mondta, ha az V. kerületi jegyző felülbírálja döntését, és a következő két hétben megadja az építési engedélyt, akkor – figyelembe véve, hogy az engedély jogerőre emelkedéséhez 30 nap kell – decemberben az ütemterv szerint hozzá tudnak kezdeni az építkezéshez.

Szavai szerint ha két héten belül megkapják az engedélyt, akkor tartani tudják a beruházás átadására vállalt határidőt, mivel akkor júliusban be tudják fejezni a szerkezetépítést, novemberre pedig elkészülnek a felszín rendezésével is.

Ha a jegyző nem bírálja felül korábbi döntését, és nem adja meg az építési engedélyt, akkor a közigazgatási hivatalhoz fordulunk, és akkor valóban veszélybe kerülhet az 540 férőhelyes mélygarázs megvalósításának véghatárideje – tette hozzá.
A Magyar Nemzet szerdai számában azt írta: az eredeti elképzelések szerint már dolgozniuk kellene a munkagépeknek a Kossuth téren, hogy ott mélygarázs és új közpark létesüljön, de a fővárosi önkormányzat cége, a Parking Kft. máig nem kapta meg az építési engedélyt, mert csak hiányos tervdokumentációkat tudtak beadni. A lap szerint így éveket késhet a beruházás.

A lap értesülései szerint az V. kerület jegyzője és a nevében eljáró építési osztály vezetője azért szüntette meg a Parking Kft. kérésére indított építési engedélyezési eljárást, mert a cég többszöri felszólítás ellenére sem tudta bemutatni a teljes körű tervdokumentációt és a szükséges engedélyeket.

Gyarmati Zoltán hangsúlyozta: minden szükséges engedéllyel rendelkeznek. Mint mondta, a környezetvédelmi engedély miatt felfüggesztették az építési engedélyezési eljárást, és valóban csúsztak két napot a hiánypótlással, de a jogszabály nem kötelezi az építési hatóságot az eljárás megszüntetésére, ezt a lépést csak lehetőségként említi meg.

“Ezért állunk értetlenül a döntés előtt” – fogalmazott.
Megjegyezte: a 2-es villamos működését folyamatosan biztosítani fogják, ez jelentős többletköltséget jelent majd.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.