Élet-Stílus

Alig fektetnek be a budapesti ingatlanpiacon

admin
admin

2009. 10. 28. 10:26

Az idén októberig mindössze 90 millió eurót fektettek be a budapesti ingatlanpiacon, ezzel szemben tavaly 470 millió eurót, 2007-ben pedig 2 milliárd eurót - mondta Tim O'Sullivan, a CB Richard Ellis ingatlanbefektetési vezetője.

Borbély Gábor, a cég vezető elemzője hozzátette: a válságból való kilábalás jövőre kezdődik, amikor fellendül az ipari- és logisztikai ingatlanok fejlesztése. Az év második felében az irodák iránti kereslet is növekedni fog.

Az idei harmadik negyedévben 250 ezer négyzetméternyi terület állt építés alatt, ami egy évvel ezelőtt még 550 ezer négyzetméter volt.

Borbély Gábor szerint jövőre azért kezd a logisztikai célú építés növekedni, mivel az export elindulásával nagyobb lesz irántuk a kereslet. Az ilyen épületek jellegzetessége, hogy bő fél év alatt elkészíthetők.

Tim O’Sullivan elmondta: a befektetők, fejlesztők már megjelentek Budapesten is. A legfontosabb kérdéseik a következők: milyen forint-euró árfolyam várható, milyen lesz a jövő évi gazdaságpolitikai és hogyan változnak az adószabályok. Aláhúzta, Nyugat-Európában már a több száz milliós üzletek is napirenden vannak, a közép-kelet-európai régióban a 100 millió eurós üzlet a csúcs.

A szakértők szerint a hozamok is stabilizálódnak a régió ingatlan piacán. Az irodapiacon Budapesten 8 százalék körüli a hozam, ami még mindig mintegy 2 százalékponttal magasabb a régi uniós tagállamokban mérthez képest.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

AUCKLAND, NEW ZEALAND - AUGUST 29:  Phil Taylor engages with his fans during the Auckland Darts Masters at The Trusts Arena on August 29, 2015 in Auckland, New Zealand.  (Photo by Michael Bradley/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.