Élet-Stílus

A Lyon tart a Debrecentől

A Lyon vezetőedzője és kapusa is nehéz mérkőzésre számít kedd este, amikor is francia csapat a Debrecen vendége lesz a Bajnokok Ligája második fordulójában.

Claude Puel vezetőedző a sorozat nyitó fordulója után a klubja hivatalos honlapjának nyilatkozva elmondta, nagyon nehéz mérkőzésre számít a Debrecen ellen, és a véleménye a leendő ellenfél alapos feltérképezését követően sem változott meg.

„Rendkívül szervezett, taktikus együttes a vendéglátónk, igazi csapat, melyben mindenki egymásért küzd. A magyar bajnok veszélyes, keményen védekezik, nem hiszem, hogy túl sok helyzetünk lesz” – nyilatkozta hétfői sajtótájékoztatóján a tréner, aki amondó, csapatának végig koncentrálnia kell.

Claude Puel óvatos (MTI/EPA)

Claude Puel óvatos (MTI/EPA)

Hogu Lloris, a francia csapat kapusa szerint a Lyonnak „tartania kell” a DVSC-től.

„Győzni szeretnénk, de csak akkor nyerhetünk, ha teljes erőbedobással játszunk majd. Nem nagyon ismerjük a hazai játékosokat, ennek ellenére kemény meccsre számítok” – tette hozzá a 22 éves portás.

Megérkeztek a franciák

Herczeg András, a Loki klubmenedzsere

„Ahogyan a Liverpool ellen is, most is akkor leszek elégedett, ha a magyar szurkolók a találkozó után boldogan mennek haza a stadionból. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy hazai pályán is bemutatkozhatunk a Bajnokok Ligájában, csodálatos érzés, hogy ennek részesei lehetünk. Tisztában vagyunk azzal, hogy a Lyon az európai élmezőnybe tartozik.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik