Élet-Stílus

F1: sokallják Briatore büntetését

Bernie Ecclestone, és a Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo is aránytalannak tartja a volt Renault-főnökre kiszabott örökös eltiltást.

Az FIA Motorsport Világtanácsa hétfői ülése után a Renault tavalyi szingapúri bundabotránya miatt az összeesküvést és a bűnösségét beismerő mérnököt, Pat Symondsot öt évre, míg a végig tagadó, de egy titokzatos tanú vallomása alapján bűnösnek bizonyult Flavio Briatorét örökre eltiltotta az összes FIA-rendezésű autóversenyről, emellett lehetetlenné tette azt is, hogy pilótákat menedzseljen.

Míg a közvélemény nagy része a csapatra végül kiszabott két évre felfüggesztett kizárást felháborítóan enyhének tartotta, Briatore büntetését többen is túl erősnek látják.

A spanyol motorsportszövetség nemzetközi szinten is kimondottan befolyásos vezetője, Carlos Garcia már nem sokkal az ítélet után jelezte nemtetszését, Szingapúrban pedig Bernie Ecclestone és a Ferrari-elnök, Luca di Montezemolo is csatlakozott a kórushoz.

Többen is sokallják az olaszra kirótt büntetést (MTI/EPA)

Többen is sokallják az olaszra kirótt büntetést (MTI/EPA)

“Az én véleményem szerint egyértelműen túl kemények voltak Flavióval! Fellebbeznie kellene az FIA-nál. Ha valódi bíróság elé kerül az ügy, valaki még előállhat azzal, hogy a halálba akart küldeni egy fiatalembert… ez nem lenne valami jó” – mondta Ecclestone, aki egyébként Briatore jó barátja és üzlettársa is az angol Queens Park Rangers fociklubban, nem mellékesen pedig maga is a Motorsport Világtanács tagja.

Briatore FOTA-beli szövetségesének, Montezemolónak sem tetszett a büntetés:
“Emberileg nagyon sajnálom Flavio Briatorét, aki az elmúlt 20 évben a Forma-1 egyik kulcsfigurája volt. Súlyos és kényes ügyről van szó, de remélem, hogy a rá kiszabott büntetést hamarosan enyhítik majd” – nyilatkozta az olasz a Gazzetta dello Sportnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik