A világ legforgalmasabb főtere, a New York-i Times Square hónapok óta részlegesen autómentes övezet. A sétáló-sugárutakkal szegélyezett keresztutcákon így még az átlagosnál is sűrűbb a gyalogosforgalom. Ebben az embertengerben hétfő este a földkerekség legnagyobb alkalmi koncerttermét avatták: a New York-i Metropolitan Opera (Met) Puccini Toscájával indította 126. évadját.
Fotó-videó: Csillaghy Nora
A 6. sugárút és a Broadway, valamint a 42. és a 46. utcákkal határolt – legalább három Deák tér nagyságú – területet a csúcsra járatott hang és fénytechnikának köszönhetően kiváló minőségben lehetett élvezni. A Met vezetése 2006 óta igyekszik a korszerű technikai vívmányokat hadba állítani az újabb operalátogatók elcsábításáért. A mozikban sugárzott HD-minőségű operaközvetítések mellett ez immár a negyedik alkalom, amikor a Met köztéri vetítéssel is próbálkozik.
Tosca vs. tőzsdei árfolyamok
Ez a mostani egy különösen ambiciózus vállalkozásnak tűnt. A színházhoz közeli Lincoln Center szabadtéri részlege mellett a belváros forgatagában is bevetették Puccinit. Opera áriák versus a Times Square monoton, de meglehetősen masszív moraja?
Az FN munkatársa tisztelettel jelenti: győzött a művészet, no és a technika. A terület többtucatnyi villogó óriáskivetítője közül 5 gigaméretűn vetítették Tosca és Mario Cavaradossi reménytelen szerelmének hőskölteményét. A tőzsdei részvények, a sporthírek, a legmenőbb autóreklámok és Obama újabb politikai nehézségeiről beszámoló vibráló jelentések közé már-már színtiszta harmóniaként lopózott be – plazmatelevíziós minőségben – egy-egy fülbemászó és népszerű Puccini-ária.
Mindez nem csak annak a 2000 embernek szerzett felejthetetlen pillanatokat, akik a vörös szőnyeggel elkerített, piros és fekete színű kényelmes mobilszéken a helyszínen foglaltak helyet. Azok is lelkesen tapsoltak az előadásnak, akik éppenhogy csak megpihentek egy kicsit a korlátok mellett. Kötetlen hangulatban követték a felvonások egymást – a szünetekben az emberek cserélődtek, a régiek helyére újak jöttek a sarkon beszerzett friss, ropogós pizzával vagy épp a lankadást elűző kávéval.
Éljenzés és pfujolás
A nézők zöme nem turistákból állt, inkább az eseményről jó előre tudomást szerzett, felkészült helybeliekből: szalmakalapos, elegáns pulóveres nagynyugdíjasok, középkorú, recesszió sújtotta (minden ingyen kultúrprogramra vevő) operarajongók vagy épp a ráérős, romantikus lelkületű fiatalabbak.
Meglehet, Tosca önfeláldozó nagysága, a darab tragikus romantikája pár órára tekintélyt parancsolhatott a környéknek. Egy látványosan nagy központi rendőrőrsöt és egy katonai toborzót is magába foglaló „köztéri operaház” közönsége méltóságteljesen követte a dráma szomorú végkifejletét. Az este biztonságáért felelős – a téren posztolók szokásos 100-150 fős seregét kiadó – rendfenntartók is inkább tűntek turistákat terelő idegenvezetőknek ezúttal.
Fegyelem és figyelem jellemezte a Met szezonnyitóját, protokoll jellegű békesség és meghatódottság honolt a Times Square-re a darab legvégén is. Mindez addig tartott, amíg a tapsrendhez érkező szereplők le nem aratták megérdemelt babérjaikat. A Toscát alakító finn Karita Mattila vitte a pálmát. Produkciója a fantasztikum határait súrolta. Ennyire nem volt egyértelmű a svájci Luc Bondy rendezőnek juttatott tetszésnyilvánítás – a publikum nemcsak az operaházban, de itt a szabadtéren is pfujolásával tette egyértelművé: Franco Zeffirelli legendás Toscáját ezúttal nem sikerült túlszárnyalni.
