Élet-Stílus

A Ferrarinak nem kell Räikkönen?

Úgy tűnik, hiába a sorozatos dobogós helyezések és az elvileg 2010-re is érvényes szerződés, a csapatfőnök nem hajlandó megerősíteni, hogy Kimi Räikkönen jövőre is a Ferrarinál versenyez.


Kimi Räikkönen
az elmúlt négy futamon a mezőny messze legeredményesebb pilótájaként 30 pontot gyűjtött, miután mindegyik versenyen a dobogón végzett. A finnek szerződése is van a Ferrarinál 2010-re, de nagyon úgy tűnik, hogy a csapatnak ez sem lesz elég ahhoz, hogy a 2007-es világbajnokot megtartsa jövőre is.

A Ferrarinak nem kell Räikkönen? 1

Vasárnap az újságírók konkrétan nekiszegezték a kérdést a Ferrari csapatfőnökének, Stefano Domenicalinak, hogy Räikkönen jó formája biztosítja-e, hogy 2010-ben is velük versenyez, de az olasz nem volt hajlandó igent mondani.

“Ahogy már korábban is mondtuk, erről nem szeretnénk most beszélni, nem lenne helyes. Ahogy önök is tudják, Kiminek szerződése van velünk a jövő évre, ennyit mondhatok. Elégedettek vagyunk a teljesítményével, nagyon-nagyon jól versenyez” – mondta Domenicali.

Jó ideje úgy hírlik már, hogy a Ferrari szeretné kivásárolni Räikkönent a jövő évi szerződéséből, hogy Fernando Alonso ülhessen a helyére, azonban a spanyollal kapcsolatban is óvatosan fogalmaz a csapat, így egyelőre nagyon zavaros, hogy mit is akarnak Maranellóban.

Räikkönent az utóbbi időben hírbe hozták egykori csapatával, a McLarennel és a Brawnnal is, de még a Renault-hoz való szerződése is felmerült, persze erre a francia alakulat körüli botrány miatt igen kicsi az esély.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik