Élet-Stílus

Botrány és magyar bravúr a US Openen – videó

A Serena elveszítette a fejét a belga Kim Clijsters elleni elődöntő hajrájában, megfenyegette a lábhibát ítélő vonalbírót, és ezzel el is vesztette a meccset. A másik ágról a dán Wozniacki jutott be a vasárnapi fináléba. A juniorok között magyar döntősnek szurkolhatunk.

Serena és Clijsters találkozójának első játszmáját a gyerekszülés után visszatérő belga játékos nyerte. Az elveszített szettet követően Serena földhöz vágta az ütőjét, amiért figyelmeztette a főbíró. Ez a mozzanat a második felvonásban eldöntötte a meccset.

A második szettben Clijsters 6:5, 30-15-re vezetett, vagyis két labdára volt a sikertől, miközben riválisa adogatott. Serena első szervája nem sikerült, a másodiknál a vonalbíró lábhibát jelzett, így meccslabdához jutott Clijsters.

Serena, a vonalbíró és a főbíró (MTI/EPA)

Serena, a vonalbíró és a főbíró (MTI/EPA)

Az amerikai nehezen emésztette meg a döntést, és ütőjét rázva üvöltözni kezdett a bíróval: sértegette, megfenyegette, azt mondta, hogy megöli, majd közölte, hogy ha tehetné, lenyomná a torkán a labdát.

A vonalbíró egy ideig állta a szitoközönt, majd felállt székéből, odament a vezetőbíróhoz, és elmondta, mi történt. Közben a torna főbírója, Brian Earley is a pályára ment. Serena Williams ekkor már azt jelezte, hogy nem mondott olyat, hogy megöli a vonalbírót. “Nem mondtam ilyet! Komolyan gondolja?!” – fordult az amerikai játékos a megsértett vonalbíró felé.

A bírói döntés alapján Serenát másodszor figyelmeztették, ami már pontbüntetéssel jár: Clijsters kapott egy pontot, és ez éppen elég volt, hogy megnyerje a találkozót.

A belga játékos a Grand Slam-tornákon 1968 óta – amióta nyílt a verseny – a tizedik, aki nem kiemeltként fináléba került a nők között. A US Openen ezt megelőzően csak 1997-ben fordult elő ilyen, akkor Venus Williams lett döntős.

A másik ágon a dán Carolina Wozniacki élete első Grand Slam-döntőjére készülhet, miután két sima szettben megverte a belga Wickmayert.

Fucsovics Márton a tajvani Cseng Peng Hszie oldalán bejutott a junior férfi párosok döntőjébe. A magyaros páros a fináléba kerülésért a második helyen kiemelt Facundo Arguello, Agustin Velotti argentin duóval találkozott, és meglepően simán győzött. Döntőbeli ellenfelük a Julien Obry, Adrien Puget francia kettős lesz magyar idő szerint vasárnap 20 óra körül.

us open

Női egyes, elődöntő:
Clijsters (belga)-S. Williams (amerikai,2.) 6:4, 7:5
Wozniacki (dán, 9.)-Wickmayer (belga) 6:3, 6:3

Juniorok, férfi páros, elődöntő:
Fucsovics, Cseng (magyar, tajvani) – Arguello, Velotti (argentin, 2.) 6:3, 6:2
Obry, Puget (francia)-Kandath, Sock (amerikai) 6:4, 6:7, 10-5 – döntő rövidítés

Ajánlott videó

Olvasói sztorik