Élet-Stílus

Jön az Alice In Chains

November 27-én a Petőfi Csarnokban lép fel a – többek közt Nirvana, a Pearl Jam és a Soundgarden nevével fémjelzett – grunge műfaj egyik legsikeresebb együttese, az Alice In Chains.

Az Alice In Chains tagjai is Seattle-ben találkoztak egymással, 1987-ben. Barátságból lett az együttes, a tagok együtt laktak, együtt dolgoztak egy kis stúdióban és szabadidejük legnagyobb részét is együtt töltötték. Layne Staley, Jerry Cantrell, Mike Starr, és Sean Kinney két évvel később már lemezszerződéssel rendelkezett és 1990-ben berobbantak a világ élvonalába: Man In The Box című daluk hatalmas sláger lett, első lemezük pedig rögtön milliós példányszámban kelt el.

1992-ben jelent meg Dirt című albumuk, amely a kritikusok és a közönség köreiben is hatalmas sikert aratott. Ahogy a Nirvana tagjai, úgy az Alice In Chains is egyre nehezebben viselte az óriási népszerűséget, az állandó turnézást és rájuk nehezedő nyomást.
Először Mike Starr basszusgitáros lépett ki a csapatból, akit még tudtak pótolni Mike Inezzel, Ozzy Osbourne basszusgitárosával. Ám egyre nehezebben tudták kezelni Staley drog problémáit, volt, hogy koncerteket kellett lemondaniuk az énekes állapota miatt.

Stúdióban szinte folyamatosan dolgoztak, filmzenéken (Utolsó akcióhős), akusztikus EP-n és új albumon is, azonban az élő fellépések már elmaradtak, még a Metallicaval közös turnét is le kellett mondaniuk. 1996-ban lépett utoljára közönség elé a zenekar Layne Stanley vezetésével, MTV Unplugged koncertjük később lemezen is megjelent. Itt már egészen nyilvánvaló volt a frontember fizikai legyengülése, a jobb hangzás miatt plusz gitárost kellett alkalmazniuk és több dalban is Jerry Cantrellnek kellett énekelnie.

Ezután válogatáslemezek, addig kiadatlan felvételek láttak napvilágot, de az Alice In Chains gyakorlatilag nem létezett, bár hivatalosan soha nem oszlottak fel. Az énekes már teljesen elszigetelte magát a külvilágtól és nem hagyta el seattle-i otthonát. 2002. április 20-án találták meg holttestét a házában, a halál oka kábítószer használat miatti szívroham volt. Layne Stanley halála megrázta a rockvilágot, több előadó dedikálta új szerzeményét az emlékére és a legnagyobb sztárok énekelték el dalait koncertjeiken.

2005-ben az Alice In Chains 3 tagja újra összeállt, hogy a cunami áldozatainak megsegítésére rendezett segélykoncerten fellépjenek. A következő évben már turnéra indultak, William DuVall énekessel, aki Cantrell szóló projektjeiben már korábban is szerepelt. 2007-ben jelentették be, hogy a zenekar tovább dolgozik, új albumot készít és 2009-ben turnéra indul.

Ígéretüket betartották, szeptember 29-én kerül boltokba új CD-jük Black Gives Way To Blue címmel és ezzel egy időben megkezdik turnéjukat, amely november 27-én Budapestre érkezik, hogy a Petőfi Csarnokban végre a magyar rock rajongókat is elvarázsolják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik