Élet-Stílus

Négy-öt aranyat nyerhetünk a londoni olimpián

A Magyar Olimpiai Bizottság szerint négy-öt aranyérem, összesen 15 dobogós helyezés és 120 pont megszerzése a reális elvárás a 2012-es londoni olimpián.

A szövetségi elvárások összegzése alapján hat sportág (birkózás, cselgáncs, kajak-kenu, úszás, vívás, vízilabda) vezetői terveznek aranyat, míg további négy szövetségben (atlétika, ökölvívás, lövészet, torna) gondolkodnak éremben.

A MOB által reálisnak vélt 4-5 első helyezés, 15 dobogó és 120 pont megszerzését 150-160 fős csapat vívhatja ki Londonban.

Jelenleg 1064 sportoló tartozik az olimpiai kerethez, s ebből 338-an mondhatják magukat az A keretnél számításba vett versenyzőnek. A szűkített csoportba azok kerültek, akik felnőtt világversenyen nyolc közé, utánpótlás-világeseményen az első háromba kerültek, illetve részt vettek a pekingi olimpián.

A tavalyi nyári játékokon, Pekingben három aranyérmet, hat ezüstöt, valamint két bronzot szerzett a magyar küldöttség.

15,1 milliárd a sportra

Magyar sportra 2009-ben jutó 15,1 milliárd forintnál nagyobb összeget lehet majd látni a 2010-es költségvetésben – jelentette ki Varga Zoltán önkormányzati miniszter.A sportért is felelős tárcavezető a hétfői sajtótájékoztatón leszögezte ugyanakkor, hogy konkrét számot nem mondhat, mivel a büdzsé ügyében a szerdai kormányülés dönt, majd pénteken terjeszti be javaslatát a Parlament elé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik