Élet-Stílus

Visszatér a hátúszó klasszisunk

Újrakezdi a versenyzést Szepesi Nikolett, sokszoros magyar bajnok, Eb-bronzérmes hátúszó. A 21 éves versenyző szeretne rajthoz állni a 2012-es londoni olimpián.

A Kőbánya SC 21 éves versenyzője, aki idén januárban jelentette be visszavonulását, kedden, sajtótájékoztatón közölte, hogy visszatér az élsportba.

Szepesi elmondta, hogy az újrakezdést követően világversenyen szerencsés esetben már az ez év végi, isztambuli rövidpályás Európa-bajnokságon ott lehet, de legkésőbb jövő augusztusban, a budapesti kontinensbajnokságon mindenképpen indulni akar. Végső célja pedig a 2012-es londoni olimpia.

Visszatér a hátúszó klasszisunk 1

“Amikor az év elején abbahagytam, még azt hittem, örökre, kissé besokalltam: háromszor is műteni kellett a kezemet, az anyukám súlyosan megbetegedett, és a pekingi olimpia sem úgy sikerült, ahogy azt szerettem volna. Mostanra változott helyzet, minden és mindenki rendben van körülöttem, elkezdett nagyon hiányozni az úszás, végül nem bírtam tovább, úgy döntöttem, újrakezdem” – mondta Szepesi, az 50 méteres hátúszás országos csúcstartója, aki szerda reggeltől régi mesterénél, Turi Györgynél folytatja karrierjét.

“Most minden más a háttérbe szorul, az úszóovi is, ahol az elmúlt fél évben óvónőként dolgoztam, mert mostantól megint az úszásé a főszerep. Kiss Laci bácsi, a válogatott szövetségi kapitánya arra biztatott, hogy a 200 m hátra koncentráljak, abban lehet a leginkább keresnivalóm” – mondta el az MTI-nek Szepesi, aki hat hete már magától edz, hogy “ne nulláról” kezdje újra a Kőbánya SC-ben, immár megint hivatásos úszóversenyzőként.

“A novemberi rövidpályás országos bajnokságon már elindulok, aztán majd meglátjuk, mi lesz, jó lenne már a decemberi, törökországi rövidpályás Eb-re is kijutni. Utána jöhet a margitszigeti normálmedencés Európa-bajnokság, a végcél pedig az, hogy ott lehessek a 2012-es, londoni olimpián.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik