Élet-Stílus

Visszatértek a magyarok a Balatonhoz

admin
admin

2009. 08. 18. 13:19

A Balatontourist vezérigazgatója szerint nem lehet panasz az idei balatoni szezonra, s a jövő évi még jobbnak ígérkezik, ha a gazdasági válság miatt elmaradt nyugati turisták is visszatérnek, az ő hiányukat az idén a több magyar, lengyel és cseh vendég részben ellensúlyozta.

A szezon eleji változékony időjárásnak is betudhatóan július elején még 10-20 százalékos forgalomcsökkenésről adtak számot az SCD Group tulajdonában lévő Balatontourist kempingjei, a forgalmi adatokon azonban sokat javított a július végi, augusztus elejei kánikula. Augusztus első feléig már csupán 5 százalékkal maradt el balatoni kempingjeik forgalma az előző év hasonló időszakához képest – tájékoztatta Polgár Tibor, a Balatontoruist Zrt. vezérigazgatója az MTI-t kedden.

Az elmaradó nyugatiakat javarészt pótolták a korábbiaknál jóval nagyobb számban érkező magyar, lengyel és cseh vendégek. Augusztus első feléig 522 ezer vendégéjszakát töltöttek a hazai és külföldi turisták a cég tóparti kempingjeiben, ez ugyan a tavalyi igen jó eredményeket nem éri el, de a tavalyelőttit felülmúlja – fogalmazott a vezérigazgató.

Polgár Tibor kifejtette: a nyugati vendégek elmaradása nem csupán a rossz időjárás számlájára írható. A Balatontourist partner utazási irodáinak beszámolói szerint a gazdasági válság miatt otthon maradó német, osztrák és holland turistákat egész Európában hiányolják.

A Balatontourist kempinghálózatába az idén eddig 10 százalékkal kevesebb német, 20 százalékkal kevesebb dán és 33 százalékkal kevesebb holland vendég érkezett az elmúlt évi adatokhoz képest. Ugyanakkor 13 százalékkal megnőtt a belföldi turistaforgalom, és 27 százalékkal több cseh, illetve 29 százalékkal több lengyel vendég érkezett.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. március 20.
Idős nyugdíjas nő távozik a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság ügyfélszolgálatának épületéből a főváros XIII. kerületében, a Váci út 73-nál.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.