Élet-Stílus

Márta István: Cseh Tamás dalai közkincsek

Cseh Tamás nagyon termékeny volt, sok dalt írt, amelyek mára közkinccsé váltak, ez pedig óriási dolog - fogalmazott Márta István zeneszerző, az Új Színház igazgatója barátjára, az elhunyt Cseh Tamásra emlékezve.

“Egy zeneszerző nem kívánhat többet, minthogy a dalait dúdolják és ne csak dúdolják, hanem értsék is. Ahhoz pedig, hogy értsék, olyan versek és olyan dallamok kellettek, amik az emberek különféle gondolatait közvetítik” – mondta Márta István.

Véleménye szerint Cseh Tamás zenéje abban különbözött sok pályatársáétól, hogy “nagyon sikerült a Bereményi Gézával együtt egy olyan művészi kifejezésmódot találni, ami nagyon emberi és nagyon ösztönös volt, nem volt benne semmi csináltság. Természetesen nem mérhető bartóki, mozarti vagy beethoveni nagysággal a zenéje; az a néhány akkord néha többet, néha kevesebbet jelentett, mint nagy zeneszerzők életműve”.

Márta István felidézte, hogy Cseh Tamással nagyon sok közös munkájuk volt. Budapesten 1972 és 1977 között a Huszonötödik Színházban “futott” Cseh Tamás estje, amelyeken Bereményi Géza verseit tolmácsolta az Ad Libitum együttes kíséretében. Az együttesben Márta István gitározott, xilofonozott és citerázott. Később sok turnét szervezett számára Márta István, volt, amikor ketten utaztak az országban Cseh Tamással. Az Új dalok című lemezt Kapolcson, Márta István pajtájában készítették el, első erdélyi turnéját is ő szervezte 1990-ben. Cseh Tamás Kapolcson, a Művészetek Völgyében is rendszeres fellépő volt.

Cseh Tamás előadóművészt, Kossuth-díjas énekest, zeneszerzőt életének 67. évében érte a halál – a hírt szombatra virradó éjszaka a Magyar Színház Portál tette közzé.

Cseh Tamás 1943. január 22-én Budapesten született; 1970 körül kezdett dalokat írni, ebben társa Bereményi Géza író, filmrendező volt. Első lemezük 1974-ben jelent meg Levél nővéremnek címmel, ezt számos további album követte.

A művész 1974-től a 25. Színházban, majd a Várszínházban, 1982. és 1998. között a Katona József Színházban adott önálló esteket, 1998-tól a Bárka Színházban lépett fel. Cseh Tamás több mint ezerkétszáz dal szerzője, ezek mindennapi élethelyzetekről, vágyakról szólnak. Az előadóművész számos filmben is szerepelt. A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével is kitüntetett Cseh Tamás művészi munkája elismeréseként 1993-ban Liszt Ferenc-díjat, 2001-ben Kossuth-díjat kapott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik