Élet-Stílus

Gyászmenet Cseh Tamásért, a bakonyi indiánért

Néma gyászmenetet tartanak az elhunyt Cseh Tamás emlékére szombat este 20 órakor Bakonybélen, ahol a művész indiántáborait rendezte, és amely település áprilisban díszpolgárrá avatta. A faluban senkinek nem tűnt fel, ha a boltba ágyékkötőben ment.

Bakonybél díszpolgárává választották Cseh Tamás előadóművészt, amely falu határában a gitáros-énekes véresen komoly indiánosdit játszott közel ötven éve, és ahol az egykori bikaistállóban otthont is teremtett, ahogyan ez a Szabad Föld cikkéből is kiderült.

Ágyékkötőben a boltban

Bakonyi betyár helyett lakota indiánként tisztelte a vidéket Cseh Tamás, ahol a hatalmas erdőség, kristálytiszta vizű patak, rókalyukak idézték meg az észak-amerikai rézbőrűek vidékét. A gyerekkori játékból felnőtt életforma lett. A falubeliek is elfogadták őket. Senkinek nem tűnik fel, ha az énekes ágyékkötőben bemegy a boltba és vesz két vekni kenyeret. S ő is nagyon megkedvelte az ott élő embereket, akiknek szikár tartását nagyra becsüli. Megvette a faluszéli elhagyott bikaistállót és felújította.

Téli tábora Bakonyban (Fotó: www.cseh-tamas.hu/)

Téli tábora Bakonyban (Fotó: www.cseh-tamas.hu/)

Cseh Tamás a Duna Tv Szerelmes földrajz című sorozatában tavaly nyáron vallott arról, mennyire imádja választott faluját és a bakonyi tájat. Látható az a boldogság, ahogyan végigkalauzolja a stábot a településen. Nagyon sok élményt gyűjtött pályája során az ország határain belül és kívül, de a legerősebb emlékei Bakonybélhez kötődnek. „Amikor egészséges és fiatal voltam, az erdő minden ösvényén végigszaladtam. Most már bölcsebben szemlélődöm, de a táj változatlanul fogva tart és nem enged el. Innen rosszat nem lehet elvinni.”

Amikor a művész megérkezik a faluba, sms-t küld a családjának. Ezt írja: „Jobbra tőlem Petőfi!” – s ebből egyértelműen tudni lehet, hogy honnan indult útjára az üzenet. Cseh Tamás kedvenc kocsmája teraszának falán ugyanis ott lóg egy Petőfi-festmény.

Igazi megtiszteltetés

Díszpolgári címét igazi megtiszteltetésnek érezte: “Bakonybéllel egy különösen szép barátság nőtt a lelkemben és hozzá én is hűséges voltam. Ez a falu vigyázott ránk, a Jóisten áldja meg Bakonybélt és minden lakosát! Ötven év alatt összenőttünk a faluval” – mondta akkor.

Cseh Tamás előadóművészt, Kossuth-díjas énekest, zeneszerzőt életének 67. évében érte a halál – a hírt szombatra virradó éjszaka a Magyar Színház Portál tette közzé.

Cseh Tamás 1943. január 22-én Budapesten született; 1970 körül kezdett dalokat írni, ebben társa Bereményi Géza író, filmrendező volt. Első lemezük 1974-ben jelent meg Levél nővéremnek címmel, ezt számos további album követte.

A művész 1974-től a 25. Színházban, majd a Várszínházban, 1982. és 1998. között a Katona József Színházban adott önálló esteket, 1998-tól a Bárka Színházban lépett fel. Cseh Tamás több mint ezerkétszáz dal szerzője, ezek mindennapi élethelyzetekről, vágyakról szólnak. Az előadóművész számos filmben is szerepelt. A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével is kitüntetett Cseh Tamás művészi munkája elismeréseként 1993-ban Liszt Ferenc-díjat, 2001-ben Kossuth-díjat kapott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik