Élet-Stílus

Gyurta Dániel biztató formában

Verrasztó Evelyn 100 m gyorson országos csúccsal jutott be az esti elődöntőbe a római vizes világbajnokságon. Gyurta Dániel is kirobbanó formában van, a mellúszó klasszis a második legjobb időt úszta a 200-as selejtezőben.

Bár futama előtt azt mondta Verrasztó Evelyn, hogy a matinés műsort záró 4×200-as gyorsváltó az igazán fontos, odatette magát a sprinterek versenyében is, és 53.94 másodperces magyar rekorddal, összesítésben a kilencedik időeredmény birtokosaként folytathatja a legjobb 16 között.

Ami azért is nagy szó, mert a csütörtöki úszóprogram nyitószámára nem kevesebb, mint 165-en neveztek. Amúgy Verrasztó saját csúcsát módosította, az 53.99-es eddigi “legjét” az idén úszta, a malagai nemzetközi viadalon, április 4-én. Az övé a 12. magyar csúcs, amely a római vb-n született.

Verrasztó újabb döntőt úszhat (MTI)

Verrasztó újabb döntőt úszhat (MTI)

A 100 m női gyors másik magyar indulója, Dara Eszter 56.65-tel, 81 századnyira távol egyéni legjobbjától, a teljes rangsorban a 49. lett.

Az ifjúsági Eb-ezüstérmes Bernek Péter – egy század híján egy másodperccel – szintén gyengébben teljesített egyéni csúcsánál 200 m háton, ahol 1:59.65 perc alatt ért célba, s összesítésben a 24. pozíció jutott neki.

Az olimpiai ezüstérmes Gyurta Dániel fő számában, 200 m mellen háromszázadnyira megközelítette nemrég még Európa-rekordnak számító magyar csúcsát (2:08.71 p), s a futamában – akárcsak később az összesítésben is – a második lett, több mint biztató produktummal lépve tovább az esti elődöntőbe. Elmondása szerint nagyon jó formában van, s teljesen elégedett a délelőtti úszásával. Ezzel a véleménnyel persze messze nincs egyedül…

A délelőtti program zárásaként országos csúcsot úszva bejutott a döntőbe a Mutina Ágnes, Verrasztó Evelyn, Dara Eszter, Jakabos Zsuzsanna összeállítású magyar női 4×200-as gyorsváltó. A kvartett futamában harmadik lett 7:51.30 perccel, összesítésben pedig hetedikként került az esti fináléba.

nyilatkozatok

Gyurta Dániel: “Nem akartam kiúszni magam, a terv az volt, hogy együtt menjek az amerikaival, ez gond nélkül sikerült is. Maximálisan elégedett vagyok, mert vettem az akadályt, majd meglátjuk, hogy este mi lesz. Úgy érzem, nagyon jó formában vagyok”.

Verrasztó Evelyn: “Mind a négyünk nevében mondhatom, hogy nagyon nehéz volt, nekem például rövid időn belül már a negyedik 200-am volt, ami roppant fárasztó. Előzetesen a hetedik idő volt a miénk, és én úgy számoltam, hogy Olaszország mögöttünk végez nyolcadikként, így is történt, a döntőben vagyunk, az országos csúcs már csak ráadás.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik