Élet-Stílus

Fél áron borozhatunk pünkösdkor

Jó bornak nem kell cégér – jó bornak is kell a cégér. A két ellentétes értelmű közmondás közül ez utóbbival ért egyet a Magyar Turizmus Zrt. és a Nyitott Pincék Szövetség a Borkultúráért. Ők ugyanis már negyedik alkalommal rendezik meg a Nyitott Pince Napok című rendezvényt, ahol a vendégek minden pincénél háromféle borból 50 százalékos kedvezménnyel fogyaszthatnak.

Tavaly 135 pince tartotta nyitva kapuit május harmincadika és június elseje közt, hozzávetőleg 23 ezer látogatóval. Az idei évben 140 fogadóhely csatlakozott a szigorúan előírt feltételekhez és kínálja minimum három fajta borát 50 százalékos árkedvezménnyel. A program nem titkolt lényege az, hogy Magyarország huszonkét bortermő vidékét megismertesse, és az ott eltöltött napok során turisztikai forgalmat generáljon. A sikert jelzi, hogy a részt vevő pincék száma a négy év elteltével folyamatosan emelkedik.

Ikontól Disznókőig

A bor bizalmi termék – állítja minden borász cáfolhatatlanul, ezért a fogadóhelyeken képzett borszakember kíséri a kóstoltatást, a 9-19 óráig tartó nyitvatartási idő során. A megkérdezett pincetulajdonosoktól csak pozitív visszajelzéseket hallottunk, a részvételi szándékuk célja azonban különböző.

Fotó: MTI

Fotó: MTI

A Konyári János balatonlellei borász által irányított, tavaly alakult Ikon borászat rádpusztai üzemét például ezen akció révén kívánják megismertetni. Ahogy a borász az FN-nek elmondta, jelentős árengedményekkel szeretné megnyerni jövőbeni vevőkörét, minden kóstolásnál 50 százalékos árengedményt ad fehér, rozé és vörösboraiból. A balatoni előszezon kezdetét vette, így egy kirándulás keretében is tökéletes célpont lehet a Balatonlelle melletti negyven hektáron elterülő birtok.

Van aki „kimarad”

Hárságyi Balázs a Hárságyi Család Pincészet borásza, és Palkonya polgármestere a Villány szomszédságában lévő településen, tizenötödik alkalommal megrendezett Palkonyai Pince Napok magas, hat-nyolc ezer fős látogatottságával büszkélkedett. Jó példája annak, hogy ismert és kevésbé ismert pincészetek, összefogással, közös érdekekkel és programokkal alakítják a vidék turisztikai forgalmát. Ezzel számukra szükségtelenné vált a részvétel a Nyitott Pince Napok háromnapos rendezvényén. Helyette Palkonyán vasárnap, gyermeknapon, az odalátogató vendégeket kulturális programokra várják, valamint 1500 forintos pohár megfizetése ellenében a műemlék pincékbe bort kóstolni.

A közismertebb pincékbe viszont ajánlatos telefonon időpontot egyeztetni. Takler Ferenc szekszárdi borász szerint a program „kiforrta magát, mint a jó bor”. Mint minden részt vevő pincében, itt is kedvezményesen, 10 százalékkal olcsóbban vásárolható a ház összes nedűje. A borász ajánlatában betekintést nyújt a közismertebb kékfrankos és shiraztól kezdve a magasabb kategóriába sorolt Bikavér Reserve 2006-os évjáratán keresztül egészen a prémiumszegmensbe sorolt Bartina cuveéig.

A szekszárdi pincészethez hasonlóan „a Tokaj-hegyaljai borvidék tagjaként a Disznókő pincészet már a kezdetek óta stabil résztvevője a pincenapoknak” – tudtuk meg Király Enikőtől, a birtok kereskedelmi és marketingvezetőjétől. A Budapesttől kétszázötven kilométerre elterülő Sárga Borház, a birtok melletti vaddisznót ábrázoló kőszikláról kapta a nevét. A déli lejtő és a vulkanikus talaj a boroknak jellegzetes ízt kölcsönöz. A kedvezményes kóstolások során pedig a borvidék jellegzetességei szerepelnek, száraz furmint, édes szamorodni és 5 puttonyos aszú. 10 százalék kedvezményt adnak a helyszínen vásárolt palackozott borok árából.

Készüljünk fel időben

A borvidékek városi és falusi szálláshelyeit figyelembe véve, érdemes időben szobát foglalni, főleg nagyobb létszámú társaságok esetén. Amennyiben igény merül fel több, egymáshoz közeli pince látogatására, így a tervezhetőség kedvéért a pincetulajdonosokkal ajánlott a telefonos egyeztetés. Ilyenkor akár már háromezer forinttól találunk szolidabb vendégházaknál egy éjszakára szállást. A négyfős apartmanok árai megközelítően azonosak, a három-négy csillagos szállodák pedig főként a pünkösdi időszakban gyakran három éjszaka áráért kínálnak négyet.

Az elmúlt évek során, talán a hasonló programoknak köszönhetően is bővül az igényes borkedvelői kör. Idén is remek alkalom lehet, hogy kihasználjuk a Nyitott Pince Napok kínálta lehetőségeket. Ez alkalommal ugyanis kiváló lehetőség nyílik arra, hogy az év közben elérhetetlennek tűnő árkategóriájú borokat, készítőiket, származási helyük adottságait is közelebbről megismerjük.

A szerző a Sanoma Médiaakadémia hallgatója.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik