Erdélyi Dániel Előre című filmjének középpontjában egy magas rangú pártvezető és egy ellenzéki értelmiségi konfliktusa áll. Egy dolog köti össze őket: fiaik ugyanabba az osztályba járnak.
Az időpont az 1983-84-es tanév, a helyszín egy lakótelepi iskola, a képek alapján Békásmegyeren. Az 1971 és 1983 között felépített új városrész mintegy 40 ezer embernek, köztük rengeteg fiatalnak adott otthont. A korszak nagy építkezéseihez hasonlóan az infrastrukturális beruházások itt sem tartottak lépést a beköltözők igényeivel, eleinte az iskolákban nem volt elég hely a kerületi gyerekek számára. Jellegzetes retro helyszín, ahányszor csak „szocialista környezetet” kell ábrázolni, a rendezők előszeretettel nyúlnak Budapest valamelyik hetvenes-nyolcvanas években épült nagy lakótelepéhez. Ám ne feledjük, hogy nagy tömegek számára kellett rövid időn belül, a kor technikai lehetőségeit és ipari kapacitásait kihasználva lakást építeni.
Az időpontot Galló Béla politológus, a Politikatörténeti Intézet Anno 1989 Filmklubjának meghívott előadója sokkal érdekesebbnek tartja. 1984 a „mini-hidegháború” csúcséve. A konfliktust a Szovjetunió 1979. decemberi afganisztáni bevonulása élezte ki, amelynek nyomán elakadt a SALT-II egyezmény ratifikálása az amerikai szenátusban, embargót vezettek be a Szovjetunióba irányuló gabona és technológiai szállításokra, illetve meghirdették az 1980-as moszkvai olimpia bojkottját. Hosszabban ható következmény lett, hogy a hetvenes években több súlyos külpolitikai kudarcot – Vietnam, Irán, Nicaragua – és két olajválságot megélt Egyesült Államok új elnöke a fegyverkezési verseny felerősítése mellett tette le a voksát.
Az atomháború réme
Mind Ronald Reagan, mind az 1979-ben hatalomra kerülő brit Margaret Thatcher erőteljes, korábbi időszakokat idéző ideologikus-moralizáló nyelvezetet hozott vissza, amelyben a Szovjetunió mint a gonosz birodalma szerepelt, amelyet a történelem szemétdombjára kell száműzni. A NATO európai rakétatelepítési politikája harciasabb hangot hozott vissza a hazai sajtóba is. A Pershing-II rakétákat – amelyek az 1977-ben hadrendbe állított szovjet SS-20-as típusokat volt hivatva ellensúlyozni – az USA 1984 januárjában kezdte el telepíteni Európában.
Ez azonban nem csak a szocialista országokban váltott ki ellenérzéseket, hanem az atomháborútól rettegő nyugat-európai lakosságban is. A feszültséget csak fokozta, hogy a szovjet légierő 1983 szeptemberében lelőtt egy koreai polgári repülőgépet, amelyet a Szovjetunió először tagadott, majd kémrepülőgépnek minősített. Szintén látványos eleme volt a konfliktusnak az 1984-es Los Angeles-i olimpia bojkottja, amelyet Moszkva a szovjet résztvevők elleni terrorfenyegetettséggel indokolt.
A film azonban – bár a cselekmény jórészt 1984 tavaszán játszódik – nem villantja fel ezeket az eseményeket. Egyetlen halvány utalás szerepel az USA űrháborúra készülődő hadmérnökeire az 1983. júniusi évzárón. Középtávon ennek a folyamatnak volt igazán súlyos a következménye a hidegháború menetére. Ronald Reagan pár hónappal korábban, 1983. március 23-án hirdette meg a stratégiai védelmi kezdeményezés (SDI) programját, amely az atomkorszak új fejezetét ígérte. A média által csak csillagháborús tervnek elnevezett koncepció az addigi atomegyensúly felrúgásával fenyegetett.
Mind a csillagháborús projekt gerjesztette újabb fegyverkezési hajsza, mind az angolszász konzervatívok által támogatott, a globalizáció folyamatát felgyorsító neoliberális gazdaságpolitika nagyban hozzájárult az amúgy is gyenge lábakon álló szovjet gazdaság összeroppanásához, ezáltal a birodalom széteséséhez. Ezt azonban itthon még senki sem látta, nemhogy 1984-ben, három-négy évvel később sem. Az a demokratikus ellenzék sem, amelyhez az Előre egyik főszereplője, egy természettudományos kutatóintézet munkatársa, Kutas apuka is tartozott.
Itthon nem volt „ellentársadalom”
Karaktere nagyrészt sablonok alapján megrajzolt képet tükröz: elégedetlen helyzetével, az ország állapotával, munkahelyi gépen stencilezett röpiratokat készít, igyekszik megírni a rendszer disznóságait, például, hogy egy KB-tag megengedheti magának, hogy az iskolai órát megszakítva berendelje fia osztályfőnökét a pártszékházba. Utóbbi persze megtehette ezt, mint ahogy tipikus sablonként él a köztudatban a privilégiumoknak az a világa is, amely az erdei pártüdülőben tárul elénk: ezúttal nem a Czinege Lajos hadügyminiszter nevével fémjelzett vadászatok, hanem az éjszaka a magas rangú pártfunkcionárius kedvéért kinyitott exkluzív koktélbár képében.
Galló Béla rámutatott, hogy a magyar ellenzék számára ennek az időszaknak a meghatározó élménye az 1980-81-es lengyel válság volt. A Szolidaritás fellépése azonban nem csak erőt és igazolást adott a magyarországi csoportoknak, hanem arra is ráébresztette őket, hogy milyen gyengék lengyel társaikhoz képest. Lengyelországban az erős munkásbázissal rendelkező Szolidaritás egy olyan ellentársadalmat tudott létrehozni, amelyet a hatalom csak a hadsereg által levezényelt „önmegszállással” volt képes lefojtani.
Míg a Szolidaritás hetilapja, a Tygodnik Solidarność félmilliós példányszámban jelent meg, addig a hazai szamizdat kiadványok legjelentősebbike, az 1981-ben induló Beszélő a 2000 példánytól is messze volt, és aligha hatott tovább egy szűk értelmiségi körön. Még az 1985-ös év választásainak botrányai, a jelölőgyűlések manipulálásának, az odavezényelt párttagok által kiszorított ellenzékiek híre sem jutott el sokakhoz, igaz a sajtóirányítás mindent meg is tett ennek elhallgatása érdekében. Olyannyira, hogy a lakosság széles rétegeinek a rendszerváltás idején sem sok fogalma volt a szamizdatról vagy a demokratikus ellenzékről, amely az SZDSZ magját adta. A párt számára 1989-90-ben az egyik legnagyobb kihívás éppen viszonylagos ismeretlensége volt.
Létezett kiszorítás
Akárcsak az ellenzéki mozgalom tagjait, Kutas apukát is megfigyelik a filmben. Lakását lehallgatják, találkozásait dokumentálják, lényegében mindent tudnak életéről, bizonyára vastag aktát raktak össze róla. Időnként lecsapnak rá, beviszik, kihallgatják, fenyegetik, ám az akkori valóságos világban aligha elképzelhető, hogy tényleg lecsukták volna 8-10 évre, mint ahogy ez a kitalált történetben szerepel. Szintén valószerűtlen, mutat rá Galló Béla, hogy ilyen kishalaknak felajánlották volna a Nyugatra távozás lehetőségét.
Bár létezett a „kiszorítás” taktikája, de ezt olyan szélesebb körben ismert, előtérben álló figurákkal szemben alkalmazták, akikből a rendszer nem akart mártírt csinálni, és igyekezett elkerülni – pláne Helsinki után –, hogy politikai támadások céltáblájává váljon. Az ország nyugati kapcsolatrendszeréhez, nemzetközi megítéléséhez hozzátartozott a kulturális nyitottság, az emberi jogok bizonyos fokú tisztelete, amelybe Kádár János szerint is belefért pár tucatnyi figura „szájaskodása”.
Izgalmasabb a nyugat
Érdekes a Nyugat kezelése a filmben. Bizonyos tekintetben egy össznépi illúzió tárgya volt Magyarországban, amelynek a levegőjét pár nap és 50 dollár erejéig szinte bárki beszippanthatott a nyolcvanas években. A Nyugatból a legtöbben a modern kocsikat, a széles árukínálatot látták meg. A hazai sajtó is óhatatlanul ráerősített erre a központi irányítás erőtlen törekvései ellenére: a kapitalista államokról szóló tudósítások már a hatvanas évektől fogva sokkal színesebbek, izgalmasabbak voltak, mint a szocialista országokról készülő, egy kaptafára felhúzott, a problémákat, elemzést kényszerűen megkerülő írások.
Helsinki után, amikor bővíteni „kellett” a hazai olvasók számára is hozzáférhető nyugati irodalmat, a sajtó irányítói hangsúlyozták, inkább a hobbi jellegű és szaklapok körét kéne előtérbe helyezni, semmint a „kinti” életformát és fogyasztási szintet „propagáló” divatlapokat és egyéb kiadványokat. A korfestés jellegzetes alakja a filmben a maszek fiú, akinek az apja „törökből” hozott videót, amelyen a srácok zombis filmet néznek tanítás után.
Az Előre ellenzéki figurája beszél Lenin igazi arcáról, a pártvezetők önkényeskedéséről, de arról is, hogy Nyugaton egy fizikus és egy matematikus házaspár felső középosztálybeli nívón élhet, nem említi ugyanakkor a polgári demokrácia, a piacgazdaság előnyeit. Nem tudunk meg semmit arról, milyen gondolatokat terjeszt, mi szerepel a lefoglalt szamizdat sablonon. Közben viszont kárhoztatja a magyar társadalmat, amelynek tagjai nem törődnek mással, mint hogy a színes tévé meg a hobbitelek meglegyen. Igaz, ez a fogyasztásra, állandó életszínvonalra épülő politika alapjai már erősen inogtak 1984-ben. Az életszínvonal megőrzéséhez elengedhetetlenné vált a pluszmunka, géemkázás, önkizsákmányolás.
Hogy ezek a Nyugattal kapcsolatos illúziók mivé lettek, a filmklub későbbi filmjei foglalkoznak. A következő néhány alkalom a rendszerváltás menetét vizsgálja, legelőször is Otar Joszeliani grúz rendező 1996-ban készült Brigantik című filmjét tekinthetik meg az érdeklődők, majd az ingyenes vetítést követően Szalai Erzsébet szociológussal folytathatnak beszélgetést.
