Élet-Stílus

Czink egyesben is kiesett Estorilban

Czink Melinda három szettben kikapott a hatodik helyen kiemelt orosz Jekatyerina Makarovától az estorili salakpályás tenisztorna női nyolcaddöntőjében.

Valamennyi szett 7:5-tel végződött, az elsőt Czink Melinda, a másodikat és a harmadikat pedig világranglista 43. helyén álló Jekatyerina Makarova nyerte meg – a 20 éves orosz teniszező végül 2 óra 21 perc alatt harcolta a negyeddöntőbe kerülést.

Czink nagyszerűen kedett, és Makarova hiába iparkodott, 5:5 után már csak a rangsorban magyar teniszező nyert gémet az első szettben. A második játszmában szintén 5:5-nél jött el a fordulópont, de ezúttal Makarova felé billent a mérleg nyelve.

A harmadik „menetben” Czink nagyon közel állt a győzelemhez, lévén 4:1-re is vezetett, ám a végén Makarova örülhetett, 5:5 után most sem ismert pardont.

A magyar játékos kedden párosban is búcsúzott: dél-afrikai Natalie Grandin oldalán a döntő játszmát helyettesítő szuperrövidítésben maradt alul az Alexandra Dulgheru, Neuza Silva román, portugál duóval szemben a nyolcaddöntőben.

Szávayék feladták a nyolcaddöntőt

Hátsérülése miatt nem vállalta a páros fellépést Szávay Ágnes partnere, a lengyel Agnieszka Radwanska, így játék nélkül búcsúztak a római tenisztornán. A duó a Senoglu, Svedova török, kazah kettős ellen lépett volna pályára.


Estoril, női torna, nyolcaddöntő
Makarova (orosz, 6.)-Czink 5:7, 7:5, 7:5
Groth (szlovák)-Benesova (cseh, 1.) 7:5, 6:4
Cirstea (román, 3.)-Ani (észt) 7:5, 6:2
Lisicki (német, 4.)-Bovina (orosz) 6:4, 7:5
Grönefeld (német, 8.)-Barrois (német) 6:4, 6:4
Peer (izraeli, 7.)-Strycova (cseh) 6:4, 6:1
Wickmayer (belga)-Govorcova (fehérorosz) 0:6, 6:2, 6:2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik