Élet-Stílus

Élvonalban a Ferencváros

A Ferencváros labdarúgócsapatának harmadik nekifutásra sikerült feljutnia a másodosztályból, már biztos, hogy a következő szezontól ismét a legjobbak között szerepelhet. Kétségkívül az együttes „kinőtte" a másodosztályt.

A Bőcs és a DVSC-DEAC vasárnap megosztozott a pontokon (0-0), ekképp biztossá vált, ami egyébként eddig is biztos volt: Fradi a következő szezonban az élvonalban szerepel majd.

A helyzet hat fordulóval a zárás előtt a következő: a Fradi 15 ponttal előzi meg a debreceni „fakót”, amely ugyan elvileg még megelőzhetné a zöld-fehéreket, ám a szövetség szabályai szerint ebben az esetben sem indulhatna a Soproni Ligában, lévén egy sportvállalkozás csak egy csapatot szerepeltethet a legjobbak között – ez az egy pedig az éllovas DVSC-TEVA.

A harmadik helyezett Bőcsnek már 19 pont a hátránya a Fradival szemben, tehát már matematikailag sincsen esélye az első helyre, de az osztályváltásra eddig sem volt sansza – ezért írtuk, hogy már korábban minden eldőlt -, minekután a borsodi egyesület vezetői nem kértek licencet az első osztályra.

Visszatértek! (MTI)

Visszatértek! (MTI)

Éppen ezért nem csodálkoznánk azon, ha kiderülne, hogy a Fradi-szurkolók – akik az NB II-ben is dicséretesen kitartottak kedvenceik mellett – már elfogyasztották volna a feljutás megünneplésére behűtött pezsgőket. A nevezett okok mellett ugyanis a zöld-fehérek ebben a szezonban valóban kiemelkedtek a másodosztály nem különösebben acélos mezőnyéből.

Az Üllői úton bejött az angol módi. Bobby Davison edző az új tulajdonos pénzének köszönhetően nyugodt körülmények között, bő kerettel dolgozhat. S megy is a meló ezerrel: fizikailag kiválóan felkészített csapat az FTC, és ez kis túlzással elég is ahhoz, hogy tönkreverje az ellenfeleket a Keleti csoportban.

A játék ugyanis nem mindig szemet gyönyörködtető, olykor inkább nyögvenyelős, és akad a csapatban egynéhány olyan játékos, főként légiós, aki az élvonalban már nem biztos, hogy erősítést jelent, miközben Lipcsei Péter a padot melegíti…

110 éves a Fradi

A Ferencváros május 3-án ünnepelte alakulásának 110. évfordulóját. Az FTC a magyar futball egyik legnépszerűbb és minden szempontból legeredményesebb csapata.

A bajnoki címek (28) és a kupagyőzelmek tekintetében is első (20), továbbá az egyetlen magyar klubként nemzetközi fronton is csúcsra ért (1965-ben a Vásárvárosok Kupájában végzett az élen), majd 30 évvel később, az 1995/96-os szezonban a BL-főtáblájára jutott. Ez rajta kívül más magyar csapatnak nem sikerült, s a Fradi az egyetlen olyan honi egylet, amely száz százalékos eredménnyel győzött az NB I-ben (az 1931/32-es kiírásban verte végig a mezőnyt).

Nem mellékesen: a Ferencváros adta a legtöbb játékost a magyar labdarúgó válogatottnak, innen került ki a legtöbb gólkirály és az egyetlen magyar egyesület, amelyben Aranylabdás labdarúgó – Albert Flórián – játszott.

A Ferencvárost 2006-ban, hosszú huzavona után – ne hallgassuk el: jogilag aggályos módon – zárták ki az élvonalból, és bár akkor azonnali visszajutásról beszélt vezető, játékos és szurkoló, csak harmadik nekifutásra sikerült a feljutás.

Idén nem botlott meg a Fradi (MTI)

Idén nem botlott meg a Fradi (MTI)

Az első évben a Nyíregyháza, a másodikban a Kecskemét szúrt ki a zöldekkel, ezzel együtt kicsit a magyar futballal is. Merthogy lehet szeretni, nem szeretni az FTC-t, megkerülhetetlen, hogy a IX. kerületiek nélkül „szürke” az élvonal. Hiányoznak a még a semleges szurkolókat is lázba hozó presztízscsaták, főleg az igazi futballhangulattal és körítéssel szolgáló Újpest FC elleni páros mérkőzések, mint ahogy a szurkolók is a lelátóról…

Biztosan állítható, hogy a Fradi visszajutásával jövőre emelkedik az élvonal nézőszáma, miközben a Keleti csoporté egyenes arányosan csökken… Persze nem csupán lelkes szurkolói révén, erejét tekintve is az élvonalban van a helye a Ferencvárosnak, amely az eddigi 24 fordulóban mindössze egyszer kapott ki.

Tavasszal még hibátlan, sorozatban 13 győztes meccsnél jár. A gólkülönbsége is pazar: 75 gólt lőtt (Ferenczi István egymaga 28-at), miközben mindössze 15-öt kapott. Abba persze még korai belemenni, hogy FTC jelenlegi formájában, állapotában mire lesz képes az NB I-es. Értékmérő lehet, hogy kupameccsen a Haladás az ősszel 2-1-re nyerni tudott az Albert Stadionban.

Szóval – annak ellenére, hogy az NB II-ben nem volt ellenfele, sem a pályán, sem papíron… – ráfér az erősítés nyáron a zöld-fehérekre, akik a BL-ről szövögetik az álmokat…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik