Élet-Stílus

Csalódott csapatok küzdelme

A magyar jégkorong-válogatott története során csak egyszer, még 1940-ben tudta legyőzni a német csapatot, amellyel hétfőn csap össze a svájci világbajnokságon.

A két csalódott együttes számára – noha a németeknek csak svájci szereplésük miatt kell szégyenkezniük, mivel jövőre vb-rendezők, eleve ki sem eshettek – az a berni mérkőzés tétje, hogy melyikük távozhat emelt fővel.

A magyarok eddig ötször veszítettek: a szlovákoktól 4-3-ra, a kanadaiaktól 9-0-ra, a fehéroroszoktól 3-1-re, majd a bennmaradásért 6-0-ra az osztrákokkal, vasárnap pedig 5-1-re a dánokkal szemben maradtak alul. A németek – akik a negyeddöntős szereplésben reménykedtek – sorrendben a címvédő oroszoktól (0-5), a svájciaktól hosszabbítás után (2-3), a franciáktól (1-2), a dánoktól (1-3) és az osztrákoktól 1-0-ra kaptak ki.

sofron: a németek papíron jobbak

„Két lehetőség van, vagy nagyon szoros mérkőzésen egy gól dönt egyik vagy másik csapat javára, de az is előfordulhat, hogy nem lesz sok izgulnivaló, és – fájó szívvel mondom ki – simán nyernek a németek, akik papíron jobbak nálunk” – árulta el Sofron István, az Alba Volán fiatal támadója. “Ezzel együtt bízom a sikerben, s nagyon szurkolók a srácoknak. A németek eddigi gyengébb szereplésének okait nem ismerem, lehet formahanyatlás vagy bármi más a háttérben. Ezzel együtt erős együttes. Taktikailag hasonlóra számíthatunk tőlük is, mint az osztrákoktól. Ugyanakkor tulajdonképpen ma már egyik csapat sem színezi a játékot, az egyszerű hokit játssza, amelyben a gyorsaság és a testi erő dominál. Azaz a játékosok belövik a harmadba, kapura bombázzák a korongot, és érkeznek az esetleges kipattanóra. Abban csaknem biztos vagyok, hogy ellenünk a németek letámadnak, igyekeznek majd nyomás alatt tartani minket, de megijedni nem kell tőlük.”

A világranglista-tizedik németeknél két stabil NHL-es is játszik Jochen Hecht és Christoph Schubert személyében. Előbbi 618 tengerentúli mérkőzésen 370 pontot (144 gól, 226 gólpassz) gyűjtött. A hátvéd Schuberten (Ottawa Senators) kívül négy hokisnak foglalták le a játékjogát amerikai csapatok, és Dimitri Patzold, valamint Sven Butenshön be is mutatkozhatott a világ legerősebb bajnokságában.

A németeknél 29 500 igazolt játékos van, a ranglista-20. magyaroknál 2000, a fedett pályák száma 173, Magyarországon 17.

Palkovics gólöröme a dánok ellen (MTI/EPA)

Palkovics gólöröme a dánok ellen (MTI/EPA)

A két együttes eddig tizennyolcszor mérkőzött, a németek tizenháromszor diadalmaskodtak, és négy döntetlen mellett a magyarok csupán egyetlen egyszer, még a II. világháború alatt, 1940. február 3-án, Garmisch-Partenkirchenben győztek 3-2-re barátságos meccsen. Az utolsó egymás elleni mérkőzést 2006. április 29-én játszották, akkor az amiens-i divízió I-es vb-n a németek úgy győztek 6-2-re, hogy az utolsó harmadot 4-0-ra nyerték. A magyarok gólját Jánosi Csaba és Gröschl Tamás ütötte. A németek többek között azzal a sikerrel jutottak fel a világ élvonalába.

„A négyes legerősebb csapata. Nem érdemes abba belemenni, hogy az általam a leggyengébbnek gondolt franciák hogyan verték meg őket a csoportmeccsen” – vélte a FigyelőNetnek nyilatkozó Horváth András. A magyar válogatott hátvéd hozzátette: „. Számukra szokatlan lehet, hogy nem jutottak tovább. Jövőre ők rendezik a vébét, biztosan bennmaradnak, így lehet, hogy nem lesznek annyira motiváltak.”

A hétfői mérkőzést a norvég Ole Stian Hansen és az amerikai Tom Sterns vezeti. A két vonalbíró a szlovák Valach és a svéd Sabelström. A magyaroknál a dánok elleni, vasárnapi összecsapáson véglegesen kiállított Vas János automatikus egymeccses eltiltása miatt nem léphet pályára.

Várható összeállítások:

Németország

Kapus:
Dimitri Kotschnew (Dimitri Patzold, Dennis Endras)
Hátvédek:
Christopher Schmidt, Michael Bakos – Sven Butenschön, Christoph Schubert – Sebastian Osterloh, Moritz Müller – Andreas Renz, Frank Hördler (Nicolai Goc)
Csatárok:
Travis Mulock, Jochen Hecht, Alexander Barta – Andre Rankel, Yannick Seidenberg, Christoph Ullmann – Michael Wolf, Michael Hackert, Philip Gogulla – Sven Felski, Kai Hospelt, Daniel Kreutzer (Patrick Hager)

magyarország

Kapus:
Budai Krisztián (Hetényi Zoltán, Szuper Levente)
Hátvédek:
Svasznek Bence, Sille Tamás – Horváth András, Tokaji Viktor – Szélig Viktor, Ennaffati Omar – Kangyal Balázs (Ondrejcik Rastislav)
Csatárok:
Palkovics Krisztián, Fekete Dániel, Kóger Dániel – Vas Márton, Ladányi Balázs, Peterdi Imre – Kovács Csaba, Vaszjunyin Artyom, Jánosi Csaba – Holéczy Roger, Majoross Gergely, Nagy Gergő

a legutóbbi tíz magyar-német

2006.04.29:
Magyarország-Németország 2-6 – Divízió I/A vb, Amiens
2006.04.08:
Magyarország-Németország 0-1 – barátságos, Budapest
2006.04.06:
Magyarország-Németország 2-3 – barátságos, Debrecen
2005.02.13:
Magyarország-Németország 3-4 – Pannon Torna, Bp.
1999.04.08:
Magyarország-Németország 2-5 – B csoportos vb, Odense
1967.02.28:
Magyarország-Németország 3-3 – barátságos, Budapest
1966.03.10:
Magyarország-Németország 0-1 – B csoportos vb, Zágráb
1965.03.09:
Magyarország-Németország 4-4 – B csoportos vb, Pori
1942.02.22:
Németország-Magyarország 3-1 – barátságos, Garmisch
1941.02.21:
Németország-Magyarország 0-0 – barátságos, Garmisch

Ajánlott videó

Olvasói sztorik