Élet-Stílus

Ocskay Gáborért küzd a hokiválogatott

Története legnagyobb sikerét érte el a magyar hokiválogatott azzal, hogy 2008-as divízió I-es vb-n, Szapporóban kiharcolta az elitbe kerülést. A tavalyi bravúrját Svájcban akár túl is szárnyalhatja, ha „megkapaszkodik" a legjobbak között.

A nemzeti együttes az osztályok kialakítása óta, vagyis a második világháború után most először játszhat a világelitben. Meglehetősen sokat kell visszalapozni a sportág történelemkönyvében ahhoz, hogy a legjobbak vetélkedése kapcsán a magyarokról is találjunk benne adatokat.

Nos, 1930-ban és 1931-ben vb-hatodik, 1933-ban Prágában hetedik lett a magyar csapat, majd a következő évben rátett még egy lapáttal: az Európa-bajnokságon bronzérmes, a vb-mezőnyben pedig ötödik volt. A vb-ötödik helyet még egyszer, 1937-ben Londonban tudta megismételni a magyar csapat, míg 1938-ban és 1939-ben hetedikként végzett.

Az 1938-as esztendő amiatt is emlékezetes maradt, mert a prágai vb-n a magyarok az 1-1-es döntetlennel pontot szereztek a későbbi aranyérmes Kanadával szemben. (A sportág tanítómestereivel Svájcban is összecsapnak Palkovics Krisztiánék, és a pontszerzés még az 1938-asnál is nagyobb bravúr lenne.)

A világháború utáni politikai rendszer alaposan visszavetette a sportágat. A magyar jégkorong nem tudott visszajutni a korábbi szintre, ugyan még kijutott 1964-es innsbrucki olimpiára (máig ez az utolsó olimpiai szereplésünk…), de a világbajnokságon az elit, azaz az A csoport elérhetetlennek tűnt – egészen 2008-ig.

Tavaly, Szappóróban ugyanis csodát tett a Pat Cortina szövetségi kapitány által irányított jégkorong-válogatott. Száz százalékos teljesítménnyel lepipálta az észtek, litvánok, japánok, horvátok és ukránok alkotta mezőnyt, és ezzel hetven esztendő elmúltával – C és a B csoport közötti liftezés, majd a divízió I-es szereplések után ismét eljutott a „felső szintre”. A mezőny erősségét ismerve a szapporóit is jócskán felülmúló csoda lenne, ha a magyar csapat megragadna az A csoportban.

De ezek a srácok megmutatták, hogy lehetetlen nem létezik, hogy hittel, akarattal a szerény körülmények ellenére is lehet nagyot alkotni. A magyar együttes legnagyobb erénye az egység, az összeszokottság. „Régi baráti társaság ez a csapat, az évek alatt összecsiszolódott. Mindig jó együtt lenni. Szinte fél szavakból, olykor egy nézésből is tudjuk, mit gondol a másik. Más válogatottaknál aligha van ez így… Nem beszélve arról, hogy mi képesek vagyunk egymásért küzdeni, hajtani. Nem felejtettük el, hogy honnan indultunk és hova jutottunk el így együtt, és ez a nehezebb szituációkban pluszerőt ad” – mondta a csapat egyik legjobbja, Palkovics Krisztán néhány hónapja.

Ám azóta történt valami. Március 25-én tragikus hirtelenséggel, heveny szívelégtelenség következtében elhunyt ifjabb Ocskay Gábor, aki nélkül eleddig elképzelhetetlen volt a válogatott…

„Vannak csapatok, amelyeket visszavet egy ilyen tragédia, magyar együttest erejét azonban minimum megduplázta, aligha kérdéses, hogy Svájban Gáborért is küzd, hajt majd az együttes, ameddig csak tud…” – magyarázta a FigyelőNetnek Jobb Dávid, aki a keretszűkítésig a többiekkel készült.

Ocskay Gábor (1975-2009)

Ocskay Gábor (1975-2009)

Az Alba Volán fiatal védőjét az ellenfelekről, az esélyekről is kérdeztük. „Nem mi vagyunk a favoritok a csoportban, az biztos. Ugyanakkor a szlovákok nem a legerősebb csapatukkal szerepelnek, és ha nem vesznek minket komolyan, ráfizethetnek, persze a legyőzésükhöz bravúrra lenne szükségünk. Kanadával kapcsolatban ez hatványozottan igaz.

hokimeccsek élőben

A magyar válogatott mérkőzéseit a Sport1 közvetíti, de az FN-en is élőben követheti őket.

– Az észak-amerikaiak azonban a csoportkörben általában nem adnak ki magukból mindent, kicsit szokniuk kell a körülményeket, az ottanitól eltérő nagyobb pályát is – ezekben azért bízhatunk… A fehéroroszokat verhetőek, de jobb lett volna az első meccsen találkozni velük, mert gyaníthatóan az utolsón nekik is sorsdöntő lesz a mérkőzés” – jósolta Jobb Dávid.

Talán egyetlen más sportágban nincs akkora szakadék a közepes és a jó csapatok között, mint a jégkorongban, ezért lelkileg készüljünk fel arra, hogy a magyarok – a csoport negyedikek társaságában – a bennmaradásért küzdenek majd a reguláris szakasz után. Ellenkező esetben újból csodának lennénk tanúi, de persze az elitben maradás is az lenne.

De történjen bármi, büszkék lehetünk a magyar hokicsapatra, hiszen az már a világbajnoki szerepléssel is történelmet írt.

a magyar keret

Kapusok:
Szuper Levente (klub: Alba Volán 19, válogatottságok száma: 59, születési idő: 1980.06.11, magasság/testsúly: 180 cm/85 kg)
Budai Krisztián (Kezmarok, 65, 1979.07.22., 182/92)
Hetényi Zoltán (Alba Volán 19, 9, 1988.02.18., 189/81)

Hátvédek:
Horváth András (Alba Volán 19, 183, 1976.04.08., 188/103)
Tokaji Viktor (Alba Volán 19, 165, 1977.01.11, 181/81)
Szélig Viktor (Briancon, 187, 1975.09.22, 185/95)
Ennaffati Omar (Tours, 27, 1980.04.26., 182/97)
Svasznek Bence (Budapest Stars, 136, 1975.07.25., 186/93)
Sille Tamás (Budapest Stars, 98, 1969.11.23., 177/88)
Kangyal Balázs (Budapest Stars, 231, 1969.07.24., 185/95)
Ondrejcik Rastislav (Alba Volán 19, 16, 1973.01.27., 180/82)

Csatárok:
Palkovics Krisztián (Alba Volán 19, 199, 1975.07.10., 187/92)
Fekete Dániel (Alba Volán 19, 68, 1982.02.22., 178/80)
Kovács Csaba (Alba Volán 19, 87, 1984.03.18, 178/80)
Vas Márton (Briancon, 102, 1980.03.02., 189/92)
Ladányi Balázs (Briancon, 176, 1976.01.06., 178/88)
Peterdi Imre (Dunaújvárosi Acélbikák.Docler, 1980.05.31., 176/80)
Vas János (Brynas, 51, 1984.01.29., 187/90)
Nagy Gergő (Alba Volán 19, 5, 1989.10.10., 191/95)
Kóger Dániel (Red Bull Salzburg, 9, 1989.11.10., 187/78)
Jánosi Csaba (Ferencváros, 45, 1981.03.10., 172/75)
Benk András (Alba Volán 19, 26, 1987.09.03., 186/85)
Majoross Gergely (Budapest Stars, 154, 1979.05.19., 178/85)
Vaszjunyin Artnyom (Alba Volán 19, 50, 1984.01.26., 180/80)
Holéczy Roger (Budapest Stars, 43, 1976.10.19., 172/75)

—-Menetrend—-

A csoport (Zürich):
Kanada, Szlovákia, Fehéroroszország, Magyarország
B csoport (Bern):
Oroszország, Svájc, Németország, Franciaország
C csoport (Bern):
Svédország, Egyesült Államok, Lettország, Ausztria
D csoport (Zürich):
Finnország, Csehország, Norvégia, Dánia

Április 24., péntek:
A csoport:
Fehéroroszország-Kanada 16:15 ó
Szlovákia-Magyarország 20:15 ó
B csoport:
Németország-Oroszország 16:15 ó
Svájc-Franciaország 20:15 ó

Április 25., szombat:
C csoport:
Egyesült Államok-Lettország 16:15 ó
Svédország-Ausztria 20:15 ó
D csoport:
Norvégia-Finnország 16:15 ó
Csehország-Dánia 20:15 ó

Április 26., vasárnap:
A csoport: Szlovákia-Fehéroroszország 16:15 ó, Kanada-Magyarország 20:15 ó
B csoport: Svájc-Németország 16:15 ó, Oroszország-Franciaország 20:15 ó

Április 27., hétfő:
C csoport:
Egyesült Államok-Ausztria 16:15 ó
Lettország-Svédország 20:15 ó
D csoport:
Csehország-Norvégia 16:15 ó
Finnország-Dánia 20:15 ó

Április 28., kedd:
A csoport:
Magyarország-Fehéroroszország 16:15 ó
Kanada-Szlovákia 20:15 ó
B csoport:
Oroszország-Svájc 16:15 ó
Franciaország-Németország 20:15 ó

Április 29., szerda:
C csoport:
Ausztria-Lettország 16:15 ó
Svédország-Egyesült Államok 20:15 ó
D csoport:
Dánia-Norvégia 16:15 ó
Finnország-Csehország 20:15 ó

Középdöntő, E csoport (Bern): B1, B2, B3, C1, C2, C3
Középdöntő, F csoport (Zürich): A1, A2, A3, D1, D2, D3
A kiesés elkerüléséért, G csoport: A4, B4, C4, D4

Április 30., csütörtök:
B1-C2 16:15 ó
B2-C3 20:15 ó
A2-D3 16:15 ó
A1-D2 20:15 ó

Május 1., péntek:
B4-D4 16:15 ó (Bern)
C4-A4 16:15 ó (Zürich)
C1-B3 20:15 ó
D1-A3 20:15 ó

Május 2., szombat:
B3-C3 16:15 ó
B1-C1 20:15 ó
D2-A3 16:15 ó
D1-A2 20:15 ó

Május 3., vasárnap:
B4-C4 12:15 ó (Bern)
A4-D4 12:15 ó (Zürich)
B2-C2 16:15 ó
B1-C3 20:15 ó
D3-A1 16:15 ó
A2-D2 20:15 ó

Május 4., hétfő:
A4-B4 12:15 ó (Bern)
D4-C4 12:15 ó (Zürich)
C2-B3 16:15 ó
C1-B2 20:15 ó
A3-D3 16:15 ó
A1-D1 20:15 ó

Május 6., szerda:
Negyeddöntők: 16:15 és 20:15 ó

Május 7., csütörtök:
Negyeddöntők: 16:15 és 20:15 ó

Május 8., péntek:
Elődöntők: 16:15 és 20:15 ó

Május 10., vasárnap:
Bronzmeccs: 16:15 ó
Döntő: 20:15 ó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik