Élet-Stílus

Húszan az elitből

Top-ügyvédek: Ábrahám László, Andrékó Csilla, Bánáti János, Bárándy Péter, Bellák Tamás, Burai-Kovács János, Dessewffy Alice, Éless Tamás, Faludi Zoltán, Hidasi Gábor, Kajtár Géza, Kovács Kázmér, Magyar György, Novák Péter, Ormai Gabriella. Az alábbiakban őket mutatjuk be.


Dr. Ábrahám László

Tudatosan kezdtem műhibaperekkel foglalkozni – mondja a szegedi Ábrahám László (66), aki évekig egy orvosegyetem képviseletét látta el. Ahogy mondja: itt döbbent rá a beteg ember kiszolgáltatottságára. „Bár nem oda érkeztem, ahová indultam, mégis elmondhatom: oda érkeztem, ahová el kellett jutnom” – összegezi sommásan életútját a szakmában csak „a betegek Robin Hoodjának” nevezett ügyvéd – aki egyébként tekintélyes vidéki nagypolgárcsaládba született. Ábrahám szegedi és erdélyi felmenői paprikamalmokat üzemeltettek Szegeden, valamint éttermük és szállodájuk is volt Erdélyben. De a család soraiba tartozott továbbá nagybaconi Keresztes Máté erdélyi református püspök is.

Húszan az elitből 1

A Szegeden jól ismert família polgári identitását csak tovább erősítette a Rákosi-rendszer rögvalósága: az Ábrahám családot az 50-es évek elején kitelepítették a Hortobágyra, ahonnan 16 hónap eltelte után tilos volt visszatérniük Szegedre. Ezt követően a jogászi hivatást felhagyni kényszerülő édesapa egyrészt futballedzőségben találta meg a megélhetés forrását, másrészt fiára testálta az ügyvédi pályát, amelyet ő boldogan el is fogadott.

Iroda: Ábrahám László egyéni ügyvéd
Ügyvédi bejegyzés éve: 1968
Főtevékenység: orvosi műhibaperek, peres képviselet
Foglalkoztatottak száma: 3 fő

Az ifjú Ábrahám gyakornokká, ügyvédjelöltté, majd ügyvéddé vált, mégpedig ugyanazon szegedi ügyvédi munkaközösségben, amelynek évekig vezetője is volt. „Nagy hálával gondolok dr. Ádám Györgyre, aki már akkor a betegek képviseletét látta el, és akitől biztatást kaptam a későbbiekben” – mondja Ábrahám László, aki a rendszerváltás környékén belesodródott a nagypolitikába is. 1989-ben a Hazafias Népfront egyik képviselőjeként vett részt az ellenzéki kerekasztal-tárgyalásokon. „Rossz oldalon álltam, csak ezt akkor nem vettem észre” – mondja.

Jelenleg a Tisza Volán Zrt. közlekedési társaság igazgatóságának elnöke, a Szegedi Tudományegyetem jogászképzésében meghívott előadóként vesz részt, ahol az orvosi műhibaperek téma előadója. E témából 2006-ban megjelent könyvének második, immár gyakorlati esetekkel bővített kiadását készíti elő.

Szakmai munkája megbecsülésének tekinti, hogy 1990-ben az igazságügyi, majd 2007-ben az egészségügyi tárcánál merült fel neve mint lehetséges miniszterjelölt. Ahogy ő mondja: „Jólesett, de nem lehetett reális, hiszen megrögzött civil voltam, vagyok és – azt hiszem – leszek is!” – mondja.

Ábrahám László több mint négy évtizede él házasságban biológusdoktor feleségével. Fiuk a szakvizsgák befejezése előtt álló ügyvédjelölt.


Húszan az elitből 1

Dr. Andrékó Csilla
Andrékó Csilla (38) a rendszerváltás után szerezte diplomáját, ám fiatal kora ellenére neve máris jól cseng az élvonalbeli hazai és nemzetközi jogi tanácsadók között. A miskolci születésű, értelmiségi családban nevelkedett ügyvédnő 1993-ban diplomázott az ELTE jogi karán. „Bár Bibó szakkollégista voltam, a nagy Fidesz-generációhoz már nem volt szerencsém” – mondja Csilla, aki a diploma után a Köves és Társai Ügyvédi Irodához csatlakozott.

Elnyerte a Clifford Chance LL.M ösztöndíját, és a tréningprogram keretében két évig tanult és dolgozott Londonban. Itt beleásta magát a bankjog-pénzügyi jog rejtelmeibe, amelynek később óriási hasznát vette. 2000-ben váltott: a Köves Clifford majdnem teljes bankjogi csoportját és más szenior ügyvédeket (10 főt) elcsábította az akkor Magyarországra jövő nagy nemzetközi ügyvédi iroda, a Linklaters. 2002-ben a Linklaters tulajdonos partnerévé nevezték ki, 2006-ban pedig átvette a budapesti iroda vezetését. Közreműködésével rendkívül komoly eredményeket ér el a cég.

Iroda: Andrékó Kinstellar Ügyvédi Iroda
Alapítva: 2008 (2000–2008, Linklaters)
Főtevékenység:
teljes körű üzleti jogi tanácsadás, ezen belül különösen pénzügyi jog,
projektfinanszírozás, energiajog, kereskedelmi jog, vállaltfelvásárlás
(M&A), ingatlanjog, értékpapírjog, restrukturálás és
hitelátrendezés, versenyjog és adózás
Ügyfélkör: piacvezető hazai és multinacionális vállalatok, hazai és külföldi bankok, ingatlanfejlesztők
Foglalkoztatottak száma: 56 fő, ebből 30 jogász

Jogi tanácsadóként és képviselőként eljárnak többek között a Mátrai Erőmű, a Csepeli Erőmű projektfinanszírozásában, a Gazprom strukturált exportfinanszírozásában, a Matáv, valamint az FHB első nemzetközi kötvény-, illetve jelzáloglevél-kibocsátásában, a TriGránit-csoport ingatlan-portfóliójának refinaszírozásában, az első PPP-ként számon tartott M6-os autópálya megvalósításában. Az iroda járt el az Ella Bank Axa általi felvásárlása vagy a Malév privatizációja során. Továbbá a HVB, a Lehman Brothers és a The Royal Bank of Scotland bankot is az iroda képviselte annak a vállalatfelvásárlásnak a finanszírozása kapcsán, amelynek keretében a Permira felvásárolta a Borsodchem Nyrt.-t. Csilla kilenc év után mégis új célt tűzött ki maga elé, és ismét váltott. Az új iroda Andrékó Kinstellar néven 2008. november 1-jén kezdte meg működését a Linklaterstől függetlenné vált négy irodából szerveződő kilenc partnerrel és több mint 100 jogi szakértővel. A függetlenné válás hátterében az a felismerés állt, hogy míg a Linklaters nem látott benne perspektívát, addig a Kinstellar szabadon terjeszkedhet Közép- és Kelet-Európa feltörekvő piacain. Az elválás békés volt, a mai napig együttműködnek volt cégükkel.

„Gyors növekedést tűztünk ki célul, így hamarosan további irodákat nyitunk a térségben, hogy földrajzi értelemben is kiterjesztett szolgáltatásokat nyújtsunk regionális ügyfélkörünknek” – mondja Csilla, aki olasz agykutató férjével (aki ma már üzletember) és 3 éves kislányukkal egy csillaghegyi családi házban él. „Nincs különösebb hobbim. Örülök az életnek és a családomnak” – mondja a fiatalasszony, akinek húga is ügyvéd.

Dr. Bánáti János
Sok a véletlen elem a pályámon – vallja Bánáti János (65), a magyar ügyvédi kar egyik legtekintélyesebb tagja, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke. Az egyetemen – amelyet summa cum laude végzett – hamar megtalálta a büntetőjog, olyannyira, hogy sokáig ügyész szeretett volna lenni. „A döntő lökést egy perbeszédmondó verseny jelentette, amelyet negyedévesként meg is nyertem” – mondja. Bár Györgyi Kálmán, a későbbi legfőbb ügyész is szárnyai alá vette, egy családi barát tanácsára mégis inkább ügyvéd lett.
Húszan az elitből 1

Pályáját a legendás Népszínház utcai 21. számú ügyvédi munkaközösségben kezdte, ahol egyébként megfordult Balsai István későbbi igazságügyi miniszter, MDF-alapító és Ruttner György, a Független Szociáldemokrata Párt későbbi elnöke is, vagy Bőhm András neves liberális politikus. Egyik első, nagy sajtónyilvánosságot kapott ügye a Boráros téri HÉV-baleset volt, amelyben 28 ember halt meg. Bár a közvélemény „vért követelt”, a vádlott HÉV-kocsivezetők a vártnál jóval enyhébb ítéletet kaptak, mivel Bánáti sikerrel bizonyította, hogy a balesetet fékanyaghiba okozta.

Iroda: Bánáti Ügyvédi Iroda
Alapítás éve: 1992
Főtevékenység: büntetőjog, ezen belül gazdasági és vagyon elleni bűncselekmények
Meghatározó ügyfélkör: magánszemélyek, gazdasági társaságok
Foglalkoztatottak száma: 5 ügyvéd, ügyvédjelöltek

Ő védte a Szépművészeti Múzeum híres képlopási ügyének egyik vádlottját is 1984-ben. Bánáti azt vallja, hogy a bűn üldözésénél egyetlen nemesebb feladat van: segíteni azt az embert, aki egymaga áll szemben egy teljes államapparátussal. 1992-ben önálló irodát alapított, innentől kezdve gyakorlatilag az összes jelentős gazdasági büntetőügyben közreműködött. Ilyen volt például a Globex- és a Kordax-ügy, illetve az úgynevezett bankos ügyek, az Ybl Bank-, a Konzumbank-per és a Postabank-ügy, de ő védte a Tocsik-ügyben Szokai Imrét is.

Egy őt jól ismerő kollégája szerint Bánáti erőssége az esze: pillanatok alatt képes átlátni a legbonyolultabb gazdasági ügyeket is. Bánáti 42 éve él boldog házasságban, és amellett, hogy felesége a biztos hátteret jelenti számára, a munkában is társa: ő a Bánáti Ügyvédi Iroda irodavezetője. Az ügyvédnek a család a legfontosabb, kevés szabad idejét két unokájával tölti. Kisebbik fia ügyvéd, a Bánáti Ügyvédi Iroda partnere.


Húszan az elitből 1

Dr. Bárándy Péter
Bárándy régi jogászcsaládba született, édesapja, Bárándy György neve fogalom az ügyvédek körében. Ennek ellenére a törökszentmiklósi kisbirtokos família egyetlen leszármazottja nehezen jutott be a jogi egyetemre. A szegedi levelezőkaron kezdte, ám az államvizsgát már Pesten abszolválta. Menet közben specializálódott is: „A kriminológiai tudományos diákkörben Gönczöl Katalin demonstrátora voltam” – mondja Bárándy, aki végül 1976-ban szakvizsgázott. Főként büntetőügyekkel foglalkozott, ám karrierje igazán a rendszerváltással ívelt felfelé. Gyakorlatilag az összes nagy gazdasági büntetőügyben közreműködött, főként bankos vonalon. Ő védte többek között az Ybl Bank-, az Agrobank- és a Postabank-ügy vádlottjait. Ismerői szerint kivételes intelligenciával van megáldva, „emellett talpig úriember”. A rendszerváltással együtt politikai vonalon is aktivizálta magát. 1992-ben a Palotás János által létrehozott Köztársaság Párt alapítója és alelnöke – egészen a párt 1996-os megszűnéséig.

Iroda: Bárándy és Társai Ügyvédi Iroda
Alapítva: 1993
Főtevékenység: büntetőjog
Ügyfélkör: magánszemélyek, gazdasági társaságok
Foglalkoztatottak száma: 30-40 fő, 5 partner, 10-12 ügyvéd és ügyvédjelölt

Bárándy Péter 2002 májusától 2004 októberéig a Medgyessy-kormány igazságügyi minisztere volt. Majd visszatért az ügyvédi pályára, azóta nem vesz részt a politikai életben. Igazságügyi miniszterként Mádl Ferenc köztársasági elnök és Medgyessy Péter miniszterelnök mellett sokáig holtversenyben vezette a népszerűségi listákat. Talán ennek is köszönhető, hogy neve többször merült fel köztársasági elnöknek, ám a kevés jelölés miatt visszalépett. A rendszerváltástól kezdve a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán büntető anyagi jogot tanított. Jelenleg a Károli egyetemen és az ELTE-n tanít, a Magyar Kriminológiai Társaság igazgatótanácsának tagja, valamint a Nemzetközi Büntetőjogi Társaság magyar nemzeti csoportjának elnöke.

Második feleségével négy éve házasok, egy budai lakóparkban élnek. Fia, Bárándy Gergely szintén jogász, aki szocialista politikusként is mind ismertebb a közéletben, Zsófia leánya pedig a Fővárosi Bíróságon fogalmazó. „Néha vadászgatok, teniszezgetek” – avat be szívének kedves időtöltéseibe.

Dr. Bellák Tamás
Az orvoscsaládból származó Bellák Tamás (45) Angyalföldön nőtt fel. „Alapvetően humán érdeklődésű vagyok, mindig is a kereskedelem és a nyelvek érdekeltek” – mondja a szakember, aki a budapesti jogi karon végzett 1988-ban. „Borzasztó rossz tanuló voltam az egyetemen. Gyakorlatilag valamennyi későbbi közjogi méltóság megbuktatott a tantárgyából” – demonstrálja nem kis büszkeséggel hangjában az állítást, miszerint a sikeres ügyvédkedéshez nem feltétlenül az egyetemi sikerek vezetnek. 1989-ben mégis jogtanácsosként indított a General Electric Tungsram Rt.-ben.

Húszan az elitből 1

Szakvizsgája után, 1992-ben az Inter-Európa Bank Rt.-hez igazolt, két évvel később pedig a Citibank Rt.-hez. Egy rövid ÁPV Rt.-s kitérő után pedig az ABN Amro Bank Rt. vezető jogtanácsosi székét foglalhatta el egészen 1997-ig. Ekkor átigazolt ügyvédnek – „megjött az eszem”, mondja –, és a Weil, Gotshal & Manges LLP nemzetközi ügyvédi iroda budapesti kirendeltségéhez került. Mivel itt nem annyira érezte jól magát, ismét váltott: 1998-ban Dessewffy Alice ügyvédnőhöz csatlakozott, és megalapították a Dessewffy Bellák & Társai Ügyvédi Irodát. „Nagyon szép időszaka volt ez az életemnek” – emlékszik vissza Bellák a hatéves együttműködésre. Ekkor megkereste egy amerikai–magyar ügyvéd barátja – Fehér György – azzal, hogy alapítsanak egy szakterületekre specializálódott irodát. Igent mondott, és elindult egy régiós sikertörténet.

Iroda: PRK Bellák és Társai Ügyvédi Iroda
Alapítva: 2004
Főtevékenység:
fúzió és felvásárlás, private equity, kockázati tőke, bankpiaci jog és
finanszírozás, tőkepiaci és értékpapírjog, munkajog, társasági jog,
versenyjog, közbeszerzés
Meghatározó ügyfélkör: európai és
nemzetközi nagyvállalatok, valamint magyarországi kis- és
középvállalatok, pénzügyi vállalkozások, állami szervezetek
Foglalkoztatottak száma: 5 partner, 9 ügyvéd, 6 ügyvédjelölt

2008-ban egyesültek a cseh PRK ügyvédi irodával, mely Csehország legnagyobb irodája, így Budapesten kívül Prágában, Ostravában és Pozsonyban is tartanak fenn irodát. Az iroda kizárólagos tagja a világ legnagyobb emberi erőforrásokra szakosodott jogászokat tömörítő szervezetének, a Ius Laborisnak, amely a közel 90 országot képviselő, mintegy 1200 ügyvéd tagja révén egyúttal szakosodott szolgáltatásokat nyújt a munkajog és a társadalombiztosítási jog területén. A budapesti iroda ellátja több magyarországi kis- és középvállalkozás állandó képviseletét, illetve munkajogi tanácsot nyújt vezető nemzetközi cégeknek, mint például a Bang & Olufsen, a Nokia, a Viacom vagy a Warner Bros. Az iroda magyar kortárs festők képeinek megvásárlásával és a művészeknek nyújtott ingyenes jogi szolgáltatással támogatja a művészeteket.

Bellák Tamás 14 éve él együtt feleségével, aki Károlyi Zsuzsanna, a PRK Bellák és Társai Ügyvédi Iroda partnere, egyben az iroda bankpiaci jogi munkacsoportjának vezetője. Ötéves kisfiukkal egy óbudai, Mátyás-hegyi társasházban élnek. Tamásnak két szenvedélye van: a gitározás és a Svejk-relikviák gyűjtése. A nyarat Balatonfüreden töltik.

Dr. Burai-Kovács János
Az orvoscsaládból származó Burai-Kovács János (58) külkereskedelmi jogtanácsosból lett nemzetközi gazdasági ügyekre specializálódott ügyvéd és választott bíró. Pályafutását a Mineralimpex állami külkereskedelmi vállalatnál kezdte 1974-ben.

Húszan az elitből 1

A jó diplomatavénával megáldott, ekkor már angolul és németül is kiválóan beszélő fiatalember az olaj- és bányatermékekkel kereskedő vállalat jogtanácsosa, később jogi osztályának vezetője lett. „Nemzetközi kereskedelmi szerződésekkel, olaj-, gázexporttal és importtal, termék- és csővezetéki szerződésekkel foglalkoztunk” – mondja. Amikor a pártállam és így a külkereskedelem állami monopóliuma szétesett, a kitűnő csapatjátékos hírében álló Burai-Kovács vezetésével kivált a jogi osztály: megalapították a jelenlegi iroda jogelődjét, és képviselték az 1989–90-es évek piacnyitása kapcsán befektetni kívánó nagy, elsősorban nemzetközi ügyfeleket. „Egyik első megbízásunk egy benzinkút–töltőállomás-hálózat üzemeltetési szerződéseinek elkészítése volt” – mondja.

Iroda: Burai-Kovács és Partnerei Ügyvédi Iroda
Alapítás éve: 1989
Főtevékenység:
energiajog, bányajog, olaj- és gázipari finanszírozási, beruházási
szerződések, bel- és külkereskedelem, üzleti érdekeltség-átruházás
(M&A) és projektfinanszírozás, pénzügyi jog, szellemi tulajdon
információtechnológiája, adózás, könyvvizsgálat
Meghatározó
ügyfélkör: piacvezető multinacionális vállalatok, hazai kis- és közepes
vállalatok, a magyar állam különböző intézményei
Foglalkoztatottak száma: 25 fő

Jelenleg – a nagy nemzetközi ügyvédi irodákhoz hasonlóan – „full service” szolgáltatást nyújtanak, de főleg az energiajoghoz kapcsolódó bankjog, finanszírozás, ingatlanjog, vállalati ügyek, cégalapítás, munkajog, adójog és a könyvvizsgálat jogának területén tevékenykednek. Állandó ügyfeleik közé tartozik a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., az Ernst & Young, a Mol. 2007-ben az iroda vezényelte állami megbízásból a Malév akkori privatizációjának jogi munkáit. A „koronagyémánt” azonban kétségtelenül a Makói-medencében talált gázmező kutatási és kitermelési szerződéseinek előkészítése volt, amelyben az ExxonMobil olajtársaságot képviselték.

Burai-Kovács civil életében jelentős mecénási tevékenységet is végez, emellett a Magyar Művészeti Akadémia pártoló tagja. „Büszke vagyok rá, hogy barátaim között tudhatom Melocco Miklós szobrászművészt, Mikó István színművészt és Szenthelyi Miklós hegedűművészt” – mondja. Kevés szabad idejében teniszezni szeret, „ha csak tehetem, péntek esténként a Pasaréti úti Vasas-pályán párosozom”. Felesége idegenforgalmi szakember, 32 éve házasok. Két gyermekük van, fiuk a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda ügyvédjelöltje, lányuk színész-énekesnő, idegenforgalmi főiskolára jár. A család a II. kerületi Pasaréten lakik egy családi házban.


Húszan az elitből 1

Dr. Dessewffy Alice
Dessewffy Alice, a híres történelmi család egyenes ági leszármazottja az ELTE jogi karát summa cum laude végezte el, 1972 óta ügyvéd. „A családnevem itthon hátrány volt, bár a rendszerváltás előtt a külföldi ügyfeleim sokszor éppen a nevem miatt kerestek meg” – mondja az ügyvédnő, akit az Euromoney szakértőinek minősítése a világ vezető privatizációs ügyvédei körébe emelt. A rendszerváltás után társai¬val az elsők között alapított önálló, magán ügyvédi irodát Magyarországon. Az iroda a nagy privatizációs eljárások során számos, jelentős magyarországi beruházónak számító nemzetközi cég képviseletét látta el, amelyeknek túlnyomó többsége ma is az ügyvédi iroda ügyfélköréhez tartozik.

Iroda: Dessewffy, Dávid és Társai Ügyvédi Iroda
Alapítva: 1991
Főtevékenység:
teljes körű jogi tanácsadás a gazdasági jog, privatizációs és
közbeszerzési eljárások, társasági jog, bank- és értékpapírjog,
ingatlanforgalom és ingatlanfejlesztés, energiajog, iparjogvédelem,
peres ügyek területén
Ügyfélkör: hazai és külföldi nagy- és középméretű vállalkozások, magánszemélyek
Foglalkoztatottak száma: 22 fő, 3 partner, 6 ügyvéd, 6 ügyvédjelölt, 7 jogi asszisztens és alkalmazottak

Így például az iroda potenciális befektetők képviseletében részt vett a Fővárosi Vízművek, a Fővárosi Csatornázási Művek, a Borsodi és a Tiszai Erőmű vagy a hajdani Pécsi Dohánygyár privatizációjában. Tanácsadóként és ügyvédként néhány jelentős külföldi érdekeltségű bank alapításában, átvilágításában, szabályzatainak kidolgozásában is szerepet vállalt. Ügyfelei közé tartoznak Magyarország nagy ingatlanfejlesztő társaságai, jelentős önkormányzatok és önkormányzati vállalkozások, valamint számos vezető bank is, közöttük a világ nyolcadik legnagyobb bankja. „Sokszor felkértek, hogy különböző cégeknél legyek felügyelő-bizottsági tag, de szerintem ez összeférhetetlen az ügyvédi hivatással ott, ahol ellátom a jogi képviseletet is” – mondja dr. Dessewffy Alice, aki harmadik házasságában él sebész férjével. Két gyermeke van, idősebbik lánya, Dávid Alíz Alice partnere az ügyvédi irodában. Az ügyvédnő, ha csak teheti, minden reggel teniszezik. Napi 9–10 órai munkával látja el irodája vezetését. Budán él egy családi házban.


Húszan az elitből 1

Dr. Éless Tamás
Ha perjogász, akkor Éless Tamás – mondja a fiatal ügyvédről egy idősebb kollégája. A szakmai elismerés nem véletlen: a tartósan magas színvonalú teljesítmény hátterében komoly lexikális tudás áll. „Aut Caesar aut nihil” – vagy mindent, vagy semmit – idézi a mottót, amit még rómaijog-professzorától hallott először. „Nem tudom elfogadni a középszerűséget, vagy csinálok valamit rendesen, vagy sehogy. Szeretek passzióból is jogi szakirodalmat olvasni, mert az engem úgy is mint irodalom, és úgy is mint történelem foglalkoztat” – mondja Éless Tamás (42), aki Hegyaljáról valónak vallja magát. A jogi egyetemen korán kitűnt retorikai képességével, számos jogesetmegoldó és perbeszédverseny győzteseként hívta fel magára a figyelmet. Jogi diplomát 1991-ben szerzett, később több alkalommal külföldi tanulmányokat folytatott a nemzetközi kereskedelmi jog és az európai uniós jog területén.

Iroda: Oppenheim Ügyvédi Iroda
Alapítva: 2007
Főtevékenység:
teljes körű üzleti jogi tanácsadás, ezen belül különösen pénzügyi jog,
projektfinanszírozás, perjog, energiajog, kereskedelmi jog,
vállalatfelvásárlás (M&A), ingatlanjog, értékpapírjog,
restrukturálás és hitelátrendezés, versenyjog és adózás
Ügyfélkör: piacvezető hazai és multinacionális vállalatok, hazai és külföldi bankok, ingatlanfejlesztők
Foglalkoztatottak száma: 30 fő

Pályafutását az SBGK Ügyvédi Irodában kezdte, majd a Réti, Szegheő és Társai Ügyvédi Iroda partnere lett. Később barátjával és szakmai társával, dr. Barcza Mihállyal együtt csatlakozott a Freshfields Bruckhaus Deringer budapesti irodájához, ahol hamarosan a peres csoport vezetését bízták rá. A felhalmozott tapasztalatok birtokában, a piac által gyakran szakmájuk leginnovatívabb képviselőiként számon tartott ügyvédtársaival 2007 őszén a 18 éves szakmai múltra visszatekintő Oppenheim név alatt egyesítették erőiket. A döntés helyességét a piac visszaigazolta: az iroda a magyar gazdaság, illetve a régió fundamentális tranzakcióiban vesz részt. Ügyfelei közé tartozik a Deloitte, a Hochtief, a Bilfinger, a Bombardier, a Holcim, az Alcatel, az Erste Bank, a Sanoma, az RWE, a KÉSZ. „Egy ügyvédi iroda nem egy gyár, jogi prémiumszolgáltatást nem lehet ipari módszerekkel nyújtani. Kiemelt hangsúlyt fektetünk arra, hogy ügyfeleink a legmegbízhatóbb és legkiszámíthatóbb partnerként tekintsenek ránk” – mondja Éless Tamás, aki 1992 óta tanít az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Polgári Eljárásjogi Tanszékén, 2002 óta pedig az egyetem tiszteletbeli tanára. Kőkemény, de alapvetően igazságos vizsgáztató hírében áll.

Kétszer elvált, 20 éves lánya fizikushallgató. „Nehéz ember vagyok, amit egyszer elhatározok, ahhoz tartom magam” – mondja. Társával, Ágoston Melinda sminkmesterrel stabil, gondoskodó kapcsolatban élnek a Duna pesti oldalán. Tamás hosszú évekig versenyszerűen tornázott, manapság az ejtőernyőzés köti le fölös energiáit. Nagy zenerajongó, szabad idejében kedvesével együtt utazni szeret.


Húszan az elitből 1

Dr. Faludi Zoltán
A komlói születésű Faludi Zoltán (41) Közép- és Délkelet-Európa egyik vezető ügyvédi irodájának, a Wolf Theiss partnere, magyarországi irodavezetője. A pécsi jogi kar elvégzése után 1991-ben szakvizsgázott, majd Németországban és Svájcban dolgozott.

„Már nem is tudnám felidézni, hogy miért lettem ügyvéd. De azt hiszem, nem bántam meg” – mondja a fiatal szakember, aki 1991-ben csatlakozott a budapesti Köves Clifford Chance nemzetközi ügyvédi irodához. 2000-től partnerként lett a társasági és energiajogi csoport vezetője. Faludi elsősorban energiajogi ügyletekre, felvásárlásokra, összeolvadásokra, különféle vállalati tranzakciókra, restrukturálásra és projektfinanszírozásra specializálódott. Az Európai Bizottság által megbízott Monitoring Trustee-ként ő felügyeli a magyarországi gázaukciós programot. Energetikai választott bíróként is tevékenykedik, az Energetikai Állandó Választottbíróság elnöke.

Iroda: Faludi Wolf Theiss Ügyvédi Iroda
Alapítva: 2007
Főtevékenység:
energiajog, összeolvadások és felvásárlások (M&A), társasági
átalakulások, bankjog, pénzügyi jog, verseny- és kartelljog, munkajog,
kereskedelmi jog, infrastruktúrafejlesztés és ingatlanjog, szellemi
alkotások joga (IP), peres képviselet
Meghatározó ügyfélkör: piacvezető multinacionális vállalatok, hazai közepes és nagyvállalatok
Foglalkoztatottak száma: 27 magyar és nemzetközi ügyvéd, illetve ügyvédjelölt

A Faludi Wolf Theiss 2007. novemberi indulását követően nagyon dinamikus fejlődésnek indult. Ezt ismerte el a nemzetközi szakma által adományozott Az Év Ügyvédi Irodája Magyarországon-díj, amelyet idén márciusban adtak át Londonban az irodának, így ismerve el a nemzetközi színtéren elért kiemelkedő jogi innovációs tevékenységüket.

Az iroda ügyfelei közé számos magyar és külföldi energetikai társaság, bank és nemzetközi iparvállalat tartozik.
A Faludi Wolf Theiss nemrégiben költözött a Kálvin téren épült, új irodaházba, aminek érdekessége, hogy az egyes tárgyalótermeket híres jogtudósokról nevezték el, a falakra pedig több mint 100 kortárs festő alkotásait függesztették. Faludi egy éve nős, gyermekük még nincs. Az ügyvéd szabad idejében vitorlázik, veterán autókat, motorokat szerel. Feleségével Pasaréten laknak egy társasházban.

Dr. Hidasi Gábor
Hidasi Gábor (55) polgári jogi bíróból váltott az ügyvédkedésre 1989-ben. Neve mára egybeforrt az ingatlanokkal összefüggő jogügyletekkel. Egy ismerője szerint „precíz, nagy tudású, megbízható ügyvéd”, aki német, olasz és angol nyelven is egyaránt képes bonyolult iratok megszerkesztésére. Bár a jogi pálya magától értetődő volt számára – „tősgyökeres pesti ügyvéddinasztia harmadik generációjához tartozom” –, az indulást némi akadály nehezítette. Mivel apja 1956-ban disszidált az NSZK-ba, az egyetem után elsőre nem tudott elhelyezkedni. Végül bírósági fogalmazóként kezdett dolgozni a Pesti Központi Kerületi Bíróságon 1979-ben, és a polgári bírói munkát 1989-ben fejezte be. „Tulajdonképpen nem akartam bíró lenni, mindig is a nemzetközi jog érdekelt” – mondja Hidasi, aki az első adandó lehetőséget megragadva sikerrel pályázott egy heidelbergi ösztöndíjra 1983-ban.

Iroda: Hidasi és Társai Ügyvédi Iroda
Alapítva: 1991
Főtevékenység:
ingatlanfejlesztésekkel összefüggő jogterületek, valamint társasági,
kötelmi, pénzügyi, nemzetközi kereskedelmi és magánjog, közigazgatási
és adójog, továbbá családi jog
Ügyfélkör: hazai és külföldi kis- és közepes vállalatok, magánszemélyek
Foglalkoztatottak száma: 3 ügyvéd, 6 ügyvédjelölt

Néhány év múlva az Igazságügyi Minisztérium Nemzetközi Jogi Főosztályán dolgozott, amely „meglehetősen unalmas munkahely volt, de cserébe kiváló embereket ismertem meg” – mondja. A rendszerváltáskor ő is váltott: az elsők egyikeként indította be ügyvédi praxisát, ám az ügyfelek csak nem akartak jönni. Fél év is eltelt, mire egy német élelmiszer-ipari vállalkozó véletlenül megtalálta, majd a német nyelvet folyékonyan beszélő ügyvédet „továbbadta” üzletember ismerőseinek. Az üzlet beindult, a rendszerváltás utáni befektetési lázban heti 8-10 céget alapított külföldieknek. Időközben perképviseleti tevékenysége is felpörgött, nagyobb kártérítési ügyekben sikerrel járt el. Képviselte többek között Tocsik Mártát, Palotás Jánost, a Postabank 600 kisrészvényes károsultját. Az ügyvéd intenzíven bekapcsolódott az ingatlanszakma életének szervezésébe, elvi éllel próbapereket indított az általa alapított Helyiségbérlők Egyesülete támogatásával.
Húszan az elitből 1

2004-ben a Budapesti Ügyvédi Kamara Eötvös-díjjal tüntetette ki, két ingatlanjogi szakkönyvet írt, és 152 szakmai cikke jelent meg. E mellett komoly oktatási tevékenységet is visz. A Magyar Ügyvédi Kamara Oktatási Bizottságának elnöke, rendszeres vizsgáztató.

Harmincnégy éve házas, felesége háztartásbeli. Két lányuk közül az idősebbik ügyvédként vele dolgozik, míg a kisebbik főiskolai tanuló. Egy XII. kerületi családi házban élnek. Hidasi Gábor hobbija a barkácsolás, antik bútorok felújítása és az utazás.

Dr. Kajtár Géza
Az igazán éles szemű jogi tanácsadók már a kilencvenes évek elején láthatták, mire érdemes a volt szocia¬lista országok nem túl nagy piacán specializálódni. Az ügyvédcsaládba születő, budapesti Kajtár Géza (58) az elsők egyike volt, aki a hazai folyamatokat figyelve és a távoli jövőre is gondolva már az olyan speciális szektorokra is szakosodni kezdett, mint a kereskedelmi jog, a távközlés, a bankszektor.

Húszan az elitből 1

„Két helyzeti előnyöm volt: három nyelven beszéltem folyékonyan, illetve ügyvédként már a rendszerváltozás előtt is foglalkoztam külföldi ügyekkel” – mondja Kajtár, aki munkamódszerét tekintve „éjjeli bagoly”: a bonyolultabb jogi iratokat hajnali 2 és 4 óra között szokta szerkeszteni.

Iroda: Martonyi és Kajtár Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda
Alapítás éve: 1998
Tevékenység:
a gazdasági jogi ügyek teljes spektruma, különösen: kereskedelmi jog,
ingatlanjog, adójog, kockázatitőke-befektetések, magántőke-tranzakciók,
vállalatfelvásárlások és egyesülések, értékpapír- és pénzügyi, valamint
versenyjog, vegyes vállalatok és stratégiai együttműködések
Meghatározó
ügyfélkör: piacvezető multinacionális vállalatok, hazai közepes és
nagyvállalatok, a magyar állam különböző intézményei
Munkatársak száma: 35

A nemzetközi öröklési, társasági jogi ügyekkel foglalkozó Kajtár a rendszerváltozás hajnalán beleásta magát az akkor ismeretlen területnek számító privatizációs jogba. Ennek is köszönhetően több ismert ügyvéd társaságában meghívást kapott a kanadai kormánytól egy három hónapos tanulmányútra. Innen hívták meg Chicagóba előadást tartani a magyar jogrendszer átalakulásáról, amire felfigyelt a Baker & McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda vezetője, és kis idő elteltével meg is állapodtak a budapesti irodával való együttműködésről.

A nagy múltú nemzetközi iroda hazai képviselőjeként aktív szerepet játszottak az ország gazdaságának piacgazdasággá történő sikeres átalakításában, és a privatizáció szinte valamennyi nagyobb tranzakciójában részt vettek. Így képviselték például az amerikai Alcoát a székesfehérvári könnyűfémmű (Köfém) magánosításában (1993), illetve számos banki fúziót vezényeltek le sikeresen (KBC Bank, ABN Amro Bank, Bank Austria).

Kajtár Géza nős, felesége francia, a Deloitte vezető munkatársa. Első házasságából két lánya van, ők külföl¬dön élnek. Az ügyvéd szabad idejében síel és teniszezik, valamint a Lukács fürdőben úszik.


Húszan az elitből 1

Dr. Kovács Kázmér
Édesapám szintén ügyvéd volt, így alkalmam nyílt meggyőződni róla már gyerekkoromtól, hogy ez egy érdekes foglalkozás, kedvet kaptam hozzá – indokolja pályaválasztását Kovács Kázmér (62). A Kovács Kázmér Ügyvédi Iroda jogelődjét a jelenlegi névadó édesapja alapította 1938-ban. Az iroda biztosítási, baleseti kártérítési, közlekedési büntető és kiemelt jelentőségű gazdasági ügyekre szakosodott. „Az autós ügyek több évtizeddel ezelőtt logisztikai okokból találtak meg. Akkori irodánk, a volt 18. sz. Ügyvédi Munkaközösség mellett volt a Magyar Autóklub székháza, melynek jogtanácsosa időnként helyettesítés céljából ügyvédet keresett” – mondja Kovács Kázmér, aki már korán nyitotta praxisát a gazdasági perek felé is.

A rendszerváltásig azonban az ügyvédek számára a nagyobb gazdasági ügyek kivételnek számítottak, a praxis jelentős részét a lakosság vegyes ügyei képezték, beleértve a büntetőügyeket is. Egyik nagy nyilvánosságot kapott büntető védelme a Taverna nevű, a budai Várban lévő étterem szinte teljes személyzetével szemben csalás és vásárlók megkárosítása miatt indított büntetőügyben elért vádelejtés volt. A rendszerváltás után megtartotta az autós büntető és polgári ügyeket, de a korábbinál nagyobb mértékben jelentkeztek a gazdasági és biztosítási ügyek is.

Iroda: Kovács Kázmér Ügyvédi Iroda
Alapítva: 1991
Fő tevékenység:
biztosítási jog, kártérítési jog, közlekedési büntető és kiemelt
jelentőségű gazdasági perek, versenyjog, választott bíráskodás
Ügyfélkör:
jelentősebb hazai és külföldi vállalatok kiemelt gazdasági perekben,
magánszemélyek és hazai kis- és középvállalatok biztosítási ügyeiben,
magánszemélyek közlekedési büntetőügyekben
Foglalkoztatottak száma: 4 fő, társulásban +3 fő

E mellett számos közérdekű keresetet indított biztosítók, lízingtársaságok, autópálya-társaságok, autókereskedők ellen versenyjogi témában, mint például a magas autópálya-díjak mérséklése iránti vagy az általános szerződési feltételek tisztességtelen kikötései miatt azok érvénytelensége iránt indított perek. Állandó ügyfelei közé tartozik – másik oldalról – a D.A.S Jogvédelmi Biztosító, a Magyar Autóklub, a Raiffeisen Bank. Számos nagy nyilvánosságot kapott kártérítési ügyben képviselte a károsultakat, mint például a Rákóczi téri csarnok tűzkárügye, a törökbálinti pirotechnikai robbanás miatti kártérítési per. Kovács Kázmér a rendszerváltás óta aktívan kiveszi a részét az ügyvédi közéletből. 1997-től a Budapesti Ügyvédi Kamara, 2006-óta a Magyar Ügyvédi Kamara elnökhelyettese. Jelenleg is tagja az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Jogi Szakvizsga Bizottságának, a Magyar Autóklub Jogi Bizottságának pedig elnöke. 2007-ben a Magyar Köztársaság elnöke több évtizedes ügyvédi munkája elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztjével tüntette ki.

Az autósokat gyakran képviselő ügyvéd kedvenc autómárkája az Audi. Kovács Kázmér harminchét éve él boldog házasságban. Szabad idejében teniszezik, síel, illetve ügyvéd fia révén tavaly született, 11 hónapos unokájával játszik.

Dr. Magyar György
Így születtem – válaszol tömören Magyar György arra a kérdésre, hogy miért is lett ügyvéd. „A középiskolában mindenkinek az volt a véleménye, hogy nagyon jó a szövegem. Még a tanárokat is ledumáltam az intőről, amikor be akartak írni az ellenőrzőmbe kifogásolható magatartásom miatt” – mondja

Húszan az elitből 1

Magyar, aki Szegeden, majd Budapesten végezte a jogi egyetemet, és Dunakeszin kezdett ügyvédként dolgozni 1977-ben. A rendszerváltásig az egyszerű ügyvédek életét élte, a nyilvánosság először a Köztársaság Párt budapesti főpolgármester-jelöltjeként ismerhette meg a nevét (1994). Miután egyik védence, a „Whiskys”, Ambrus Attila megszökött a börtönből (1999), ügyvédként tett szert országos ismertségre. „Mindenkit nagyon érdekelt az eset, de nem volt meg az elkövető, akit faggatni lehetett volna. Megvolt viszont az ügyvédje, így engem találtak meg az újságírók” – mondja Magyar, aki egyébként nem szereti a „sztárügyvéd” kifejezést. Szerinte a sztár szó a szórakoztatóiparba való, az ügyvédi munka célja pedig nem a szórakoztatás. Szerinte lehet beszélni ismert, tapasztalt, dörzsölt, tekintélyes ügyvédekről, de sztárügyvédről nem.

Iroda: Magyar György és Társai Ügyvédi Iroda
Alapítás éve: 2000
Főtevékenység: büntetőjog, sajtójog, kártérítési jog, EU-jog, családjog
Meghatározó ügyfélkör: magánszemélyek, gazdasági társaságok
Munkatársak száma: 10 fő

Magyar György nagyon fontosnak tartja az egyszerű emberek védelmében indított közérdekű kereseteit. „Ezek olyan ügyek, amikor valamely állami hatóság, gazdasági társaság magatartásával kárt okoz az egyszerű állampolgároknak, vagy sérti valamely jogukat” – mondja. Ilyen volt például az egyik mobilszolgáltató ellen indított per, ahol a bíróság kimondta az egyoldalú szerződésmódosítás jogellenességét a korlátlan GPRS-internetszolgáltatással kapcsolatban, de ő képviselte Strasbourgban Vajnai Attilát is, aki ötágú vörös csillagot tűzött a zakójára egy utcai rendezvényen. Ez utóbbival kapcsolatban az Emberi Jogok Európai Bírósága 2008. július 8-án ki is mondta: sérült a politikus szabad véleménynyilvánításhoz való joga, amikor önkényuralmi jelkép használatának vétsége miatt a Fővárosi Bíróság 2005-ben elmarasztalta.

Magyar György felesége a család biztos háttere, aki jelenleg „hivatásos” nagymama; három felnőtt gyermekük van. Budán élnek egy II. kerületi ökoházban, amelynek egyben intézőbizottsági elnöke is. Az ügyvéd szabad idejében mindennel foglalkozik, aminek köze van a vízhez.

„Előző életemben valószínűleg rozmár lehettem” – mondja. Rendszeres Balaton-átúszó, veterán triatlonista, Zamárdi díszpolgára. A Magyar Detektív Szövetség tiszteletbeli elnöke. „Semmi közöm a detektívszakmához, de ők külső embert akartak, én pedig megtiszteltetésnek vettem a felkérést” – mondja Magyar, aki jó pár éve büntetőeljárás-jogot is oktat az egyetemen.

Dr. Novák Péter

Húszan az elitből 1

A nagy olaj- és maffiaperek egyik meghatározó védőjeként ismert, egri Novák Péter (42) a Gárdonyi Géza Gimnázium osztályfőnökétől kapott impulzus alapján választotta a jogi pályát. „Mindig is nagy dumás voltam. Gyakran képviseltem a kisebb-nagyobb stikliket elkövetett osztálytársaimat a tanárokkal szemben” – vall a nehézfiúk védelme iránti elkötelezettségéről a fiatal ügyvéd. A büntetőjogot Polt Péter kedveltette meg vele már a budapesti jogi karon. A szakma iránti vonzalma az ügyvédjelölti évek alatt tovább erősödött benne, mivel egy olyan ügyvédi irodába került, ahol az ügyek jelentős részét a büntetőperek tették ki.

Első jelentős szakmai sikerei a sajtó által „békési olajmaffiaper”-nek nevezett ügyek voltak 1999-ben, amelyek közül az első jogerősen felmentéssel, a második pedig felfüggesztett börtönbüntetéssel zárult. A bíróság az ügyészség indítványával szemben nem bűnszervezetben elkövetett, hanem csupán adóbevételt különösen nagymértékben csökkentő adócsalásban mondta ki bűnösnek a vádlottakat. A miskolci ETL-hez köthető olajügyben (1998) szintén jogerősen felmentették védenceit, itt 8,7 milliárd forintos adócsalás volt a vád. Novák Péter közreműködött az Energol-perben is, amelyben enyhe jogerős ítéletek születtek.

Iroda: Novák Péter egyéni ügyvéd
Alapítás éve: 1995
Főtevékenység: büntetőjog, ezen belül gazdasági, élet és vagyon elleni bűncselekmények
Meghatározó ügyfélkör: magánszemélyek
Foglalkoztatottak száma: 4 fő

Az eredeti, 1997-ben benyújtott vádirat szerint a 18 érintett csaknem hatmilliárd forintos kárt okozott olajszőkítéssel és adócsalással. Szintén nagy siker volt a székesfehérvári igazságügyi dolgozókat érintő korrupciós ügy 2004-ben, amelynek 11 vádlottját valamennyi vádpontban – bűncselekmény hiányában – jogerősen felmentette a bíróság. „Siker és kudarc a védőügyvéd számára nem szorítható le a felmentés és elítélés keretei közé, hiszen adott ügyben, bűnösség megállapítása esetén egy alacsonyabb tartalmú, esetlegesen enyhítő szakasszal megállapított szabadságvesztés vagy felfüggesztett szabadságvesztés is jelentős siker lehet a vádlottak számára” – vallja az ügyvéd, akinek irodája több tucat büntetőügyön dolgozik egyszerre.

Novák Péter szabad idejében úszni szeret és utazni. Elvált, kislánya, Blanka 9 éves. Heti kétszer a fővárosban dolgozik, egyébként egy egri családi házban lakik. „Ha nyernék a lottón, akkor is büntetőügyvéd maradnék. Védőügyvédnek lenni számomra elsősorban életformát jelent” – mondja.

Dr. Ormai Gabriella
Ormai Gabriella (57) tősgyökeres budapestiként az ELTE jogi karán végezte tanulmányait. „Mivel matematikából nem jeleskedtem, a bölcsészkarra meg nem akartam menni, így egyedül a jogi pálya maradt számomra” – avat be a jogászoknál egyáltalán nem szokatlan pályaválasztási motívumba. Az állami Pénzintézeti Központban kezdte szakmai pályáját 1975-ben.

Húszan az elitből 1

„Lényegében egy külön folyosón ültem a Pénzügyminisztériumban, és magánszemélyek külföldi jogi ügyeivel foglalkoztam. Például én intéztem egy amerikai filmrendező spanyol örökösödési ügyét, amelynek némi magyar vonatkozása is volt” – mondja. A rendszerváltáskor rövid ideig egy jogtanácsosi munkaközösségi formában dolgozott, majd megalapította az Ormai és Társai Ügyvédi Irodát. Az iroda 1989 óta a CMS Cameron McKenna budapesti irodájaként ismert. Első ügyfelük egy brit szakmai befektető volt, aki a Magyar Szocialista Munkáspárttól vásárolta meg a Kisalföld nevű napilapot. Ormai Gabriella közel 20 éve vezeti a budapesti irodát, amely időszak alatt – a Hayhurst Robinson ügyvédi irodával történt, 2006-os egyesülést követően – az egyik legnagyobb nemzetközi ügyvédi irodává nőtte ki magát az országban.

Iroda: Ormai és Társai CMS Cameron McKenna Ügyvédi Iroda
Alapítva: 1989
Főtevékenység:
teljes körű jogi szolgáltatás, különösen vállalatfelvásárlások és
egyesülések, tőke- és értékpapír-piaci tranzakciók, versenyjog és
EU-jog, társasági és kereskedelmi jog, humánerőforrás- és munkajog,
bank- és pénzügyi jog, energiajog, ingatlanjog, távközlési,
informatikai jog, e-business, peres ügyek, adótanácsadás
Meghatározó ügyfélkör: piacvezető multinacionális vállalatok, hazai középvállalatok
Ügyvédek száma: 52 (46 magyar és 6 külföldi ügyvéd)

Több független jogi szakértő szerint az Ormai és Társai CMS Cameron McKenna Ügyvédi Iroda piacvezető a bankjog, az ingatlanjog és az energiajog területén. A jogásznő aktívan részt vett több, a magyar gazdaságot átalakító, jelentős ügyletben az elmúlt évek során. Így többek között közreműködött a Postabank privatizációjában, a Forrás Rt. tőzsdei bevezetésében, a sportaréna tervezése, fejlesztése során, valamint az Inter-Európa Bank felvásárlásában a SanPaolo IMI SA részére, majd későbbi összeolvadásában a CIB Bankkal. Elismert ügyvédként és több nyelven beszélő, kiváló üzletasszonyként rendszeresen tart előadást hazai és nemzetközi konferenciákon. Emellett számos szervezetben vállal aktív szerepet, így többek között elnökségi tagja a Brit Kereskedelmi Kamarának, és tagja az Ernst & Young „Az Év Üzletembere Díj” független bírálóbizottságának is. Kiemelt támogatója különböző alapítványoknak, például a gyermekeket segítő Piros Orr Bohócdoktorok Alapítványnak, melynek kuratóriumi elnöke.

Több mint 30 éve él boldog házasságban egyéni ügyvéd férjével. Egyetlen fiuknak, Dánielnek saját vállalkozása van. Egy sas-hegyi családi házban élnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik