Élet-Stílus

Stanley-kupa-győztesek a magyarok ellen

Két Stanley Kupa-győztes játékos is pályára lép az oroszok színeiben a magyarok ellen szerdán, a jégkorong-világbajnokság felvezető mérkőzésén.

A címvédő oroszok hétfőn hozták nyilvánosságra keretüket, amelyben helyet kapott Ilja Brizgalov és Oleg Tverdovszkij is. Előbbi 2007-ben az Anaheimmel, utóbbi 2003-ban a New Jerseyvel nyerte meg az észak-amerikai profiligát (NHL).

A gárda legnagyobb ásza azonban Ilja Kovalcsuk. Az idényenként 7,5 millió dollárt kereső, háromszoros All Star-válogatott csatár volt az első orosz hokis, akit a tehetségek kiválasztásán, az úgynevezett drafton első helyen vitt el NHL-es együttes. Kovalcsuk 2004-ben – harmadmagával – gólkirály volt, és kilenc klubcsúcsot tart az Atlanta Thrashers színeiben.

A 4,25 milliót kereső Brizgalov és Kovalcsuk mellett a jelenlegi keretben másik négy NHL-es, és további nyolc volt NHL-es kapott helyet. Öten játszottak a profiliga döntőjében.

Az oroszok kedden utaznak Svájcba, és szerdán 19:15-kor, Sierre-ben mérkőznek meg a hétfő óta a helyszínen gyakorló magyarokkal. A két csapat eddig egyetlen egyszer találkozott, az 1964-es innsbrucki olimpián, január 28-án 19-1 volt a végeredmény. A magyarok gólját Rozgonyi György szerezte.
A címvédő pénteken a németek ellen nyitja a vb-t, majd vasárnap a francia, kedden pedig a házigazda svájci együttes lesz az ellenfele.

Kapusok: Ilja Brizgalov (Phoenix Coyotes), Alekszandr Jeremenko (Szalavat Julajev), Vaszilij Kosecskin (Lada Toljatti)

Hátvédek: Ilja Nyikulin (AK Barsz), Vitalij Atyusov (Metallurg Magnyitogorszk), Konsztantyin Kornyejev (CSZKA Moszkva), Vitalij Proskin (Szalavat Julajev), Vitalij Visnyevszkij (Lokomotiv Jaroszlavl), Oleg Tverdovszkij (Szalavat Julajev), Dmitrij Kalinyin (Phoenix Coyotes), Anton Volcsenkov (Ottawa Senators), Denyisz Grebeskov (Edmonton Oilers)

Csatárok: Denyisz Zaripov (AK Barsz), Alekszej Morozov (AK Barsz), Alekszej Tyeresenko (Szalavat Julajev), Szergej Mozjakin (Atlant Moszkva), Anton Kurjanov (Avantgard Omszk), Pjotr Szcsasztlivij (CSZKA Moszkva), Oleg Szaprikin (CSZKA Moszkva), Alekszandr Radulov (Szalavat Julajev), Alekszandr Perezsogin (Szalavat Julajev), Konsztantyin Gorovikov (CSZKA Moszkva), Szergej Zinovjev (Dinamo Moszkva), ilja Kovalcsuk (Atlanta Thrashers), Alekszandr Frolov (Los Angeles Kings)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik