Élet-Stílus

Hat befektető érdeklődik az Opelért

Összesen hat társaság érdeklődik a túlélésért küzdő Opelért, a csőd szélén álló amerikai General Motors (GM) leányvállalatáért.

A hatból csupán két érdeklődő érkezett a járműiparból, és egyik sem a FIAT, pedig elemzők szerint az olasz autógyár és az Opel összeolvadásból jelentős előnyök származhatnának mindkét fél számára. A lehetséges szakmai befektetőkről ezen kívül még annyit tudni, hogy egyik sem németországi. A négy pénzügyi befektető között vannak ismert holdingok, amelyek a hitelválság miatt az utóbbi hónapokban egyetlen nagyobb üzletet sem tudtak nyélbe ütni.

Az anyavállalat, a GM úgy próbálja vonzóbbá tenni a portékát, hogy nem vételárat kér, hanem azt várja a lehetséges befektetőktől, hogy tegyenek bele legkevesebb 500 millió eurót a létrehozni tervezett új vállalkozásba. Az Opel túléléséhez szükséges 3,3 milliárd euró fennmaradó részét a GM tervei szerint bankok adnák össze német állami garanciavállalás mellett, és beszállnának a gyár munkavállalói és az Opel-márkakereskedők is.

A gyár sorsának rendezésén a német kormány külön Opel-ügyi munkacsoportja is dolgozik. Az Opel-márkakereskedők is keresik a megoldást a bajba jutott gyár helyzetére. A tervek szerint az Európában értékesített valamennyi új Opel gépkocsi után a kereskedők befizetnének 150 eurót egy közös alapba a következő három évben, majd az így összegyűjtött 400-500 millió euróval 20 százalékos tulajdonrészt szereznének a gyárban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik