Élet-Stílus

Räikkönen, a renegát

Lewis Hamilton, Felipe Massa és Adrian Sutil nemrégi belépésével Kimi Räikkönen maradt az egyetlen aktív F1-es versenyző, aki nem tagja a pilóták szervezetének, a GPDA-nek.

A Forma-1-es versenyzők érdekvédelmi és -érvényesítő szervezete, a GPDA tagsága mára majdnem teljes. Míg tavaly az élversenyzők közül Lewis Hamilton, Felipe Massa és Kimi Räikkönen, valamint a Force Indiá-s Adrian Sutil is kívül volt, a tagok sikeresen agitáltak, és sikerült beléptetni Hamiltont, majd nemrég Massát is.

A szervezet elnöke, a McLaren tesztpilótája, Pedro de la Rosa nagyon örül, hogy sikerült megnyerni a korábban húzodozó kollégákat.

Kimi az egyetlen kimaradó (MTI/EPA)

Kimi az egyetlen kimaradó (MTI/EPA)

“Nagyon fontos, hogy mindannyian tagok vagyunk. Nagyszerű, hogy Lewis, Felipe és Adrian is csatlakozott, és a tesztpilóták, például Christian Klien is tag, ahogy az újonc, Sebastien Buemi is. Be kell ismerni, hogy tavaly gyengék voltunk, főleg, miután Felipe kilépett, de most visszatért, aminek igazán örülök” – magyarázta a spanyol.

De la Rosa azt is elmondta, hogy az egyetlen kívülálló, Räikkönen is fontolgatja a belépést: “Szeretnénk, ha Kimi is köztünk lenne, hiszen az egyik élmenő, reméljük, hamarosan ő is rábólint. A GPDA fontos szervezet – bár a versenyzők a pályán egymás ellen küzdenek, együtt kell dolgoznunk a problémák megoldásán. Úgy gondolom, hogy a GPDA most erősebb, mint valaha.”

A de la Rosa, Fernando Alonso és Mark Webber vezette szervezet az elmúlt időszakban valóban aktív volt, sikerült például elérnie, hogy az FIA 2010-től mérsékelje az F1-es versenyzési engedély, az ún. szuperlicenc két évvel ezelőtt drasztikusan megemelt díját, legutóbb pedig a rosszul elsült Maláj Nagydíj után a versenyek kezdési időpontjának megváltoztatása mellett emeltek szót.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik