Élet-Stílus

Ingyen adják az autókat

A megdrágult kölcsönök miatt most sokan szabadulnának autójuktól, a hirdetési újságokat és az internetes portálokat ellepték a használt járműveket kínáló ajánlatok – írja a Népszabadság.

A hirdetések között nem egy nullaforintosat is találni, vagyis a tulajdonos nem pénzt kér a járműért, hanem hitelének átvállalását szeretné elérni. Ilyen ajánlatok ugyan eddig is voltak, ám az utóbbi időben számuk a sokszorosára nőtt.

Mivel a kölcsönből vásárolt autók, illetve a hitel átvétele láthatóan nem egyszerű folyamat, szemfüles vállalkozók már fel is figyeltek az ebben rejlő üzleti lehetőségekre. Ha az interneten rákeresünk például a “hitelátvállalás” szóra, több olyan céget is találunk, amely egyrészt igyekszik összehozni a vevőket és az eladókat, illetve néhány százalékos jutalékért elintéz helyettünk minden papírmunkát. Sőt, vannak olyan vállalkozások is, melyek az említett szolgáltatások mellett komplex pénzügyi megoldásokkal is segítik ügyfeleiket – olvasható a lapban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik