Élet-Stílus

Nem drukkolhatunk Talmának?

Három nappal a gyorsaságimotoros-világbajnokság idénynyitó versenye, a vasárnapi Katari Nagydíj előtt még nincs megállapodás a jogtulajdonosok és a viadal legutóbbi három és fél évadát közvetítő Magyar Televízió (MTV) között a folytatásról.

“Tárgyalunk még. Dolgozunk rajta, hogy legyen megegyezés” – mondta Schulek Csaba, az MTV sportfőszerkesztője azt MTI-nek, jelezve, nemrég újabb ajánlatot küldtek a másik félnek.

Mint hozzátette, az MTV anyagi lehetőségei és az euró-árfolyam rontják a helyzetet, de további részleteket nem kíván elárulni.

Ezzel hoppon maradhat a sportág többszázezres hazai rajongó-tábora: az Eurosport nemzetközi tévés sportcsatornán ugyanis már tavaly elhangzott, hogy nem adja a világbajnokságot, és a televíziós műsorújságokban sem lelhető fel, hogy bárki is közvetítene Losailból.

A katari GP magyar idő szerint pénteken este fél nyolckor a 125 kcm-esek szabadedzésével kezdődik.

A 125 kcm-ben 2007-ben világbajnok, tavaly bronzérmes Talmácsi Gábor – az idén már a negyedliteresek között – egy órával később kezd. A 250 kcm-esek futama, amelyen a másik magyar, Tóth Imre is rajthoz áll, vasárnap 20:15 órakor rajtol.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik