Élet-Stílus

Button özönvízben nyert

A Forma-1-es világbajnokság Maláj Nagydíján megvalósult a legrosszabb forgatókönyv: a versenyt elmosta az eső. A futamot 33 kör után leintették, és már nem is indult újra. Button nyert, mögötte Heidfeld és Glock végzett.

A Maláj Nagydíj száraz időben rajtolt, és a startnál Nico Rosberg zseniálisan ugrott az első helyre. A williamses, Jarno Trulli és Jenson Button gyorsan elhúzott, míg Rubens Barrichello a negyedik helyre küzdötte fel magát.

Az 5-8. helyeken komoly küzdelem bontakozott ki a lassú Renault-val köröző Fernando Alonso mögött, de végül Kimi Räikkönen, Mark Webber és Timo Glock is áthámozta magát a kétszeres világbajnokon.

A rajtot Rosberg (a kép bal sarkában) kapta el a legjobban (MTI/EPA)

A rajtot Rosberg (a kép bal alsó sarkában) kapta el a legjobban (MTI/EPA)

A BMW-s Robert Kubica már a rajtnál beragadt, és alig néhány kör után motorhiba ki is esett. Az eső valószínűsége egyre erősödött a 15.kör után.

Räikkönen volt az első, aki extrém esőgumikra váltott a 18. körben, de ez rossz döntés volt, ugyanis a finn 4-5 körön keresztül a száraz pályán koptatta el az abroncsokat, ezzel gyakorlatilag véget is ért a versenye.

Az eső megérkezését Alonso kicsúszása jelezte a 23. körben, ami után szinte a teljes mezőny extrém gumikra váltott, kivéve a toyotás Timo Glockot, aki csak átmeneti abroncsokat kapott, amelyekkel aztán a többieknél sokkal jobb tempóban vágott az élre Button mögé.

Glock nyomán a 27-29. körben a többiek is sorra „intermediate” gumikra váltottak, de nem a legjobbkor, ugyanis a 30. körre már igazán leszakadt az ég, és teljes esőgumira lett volna szükség. A Toyotánál megint ügyesen taktikáztak, ugyanis Glocknak megint megfelelő abroncsot adtak a következő kiállásnál.

Amikor még csak

Amikor még csak “csepergett” Szepangban (MTI/EPA)

A 31-32. körre már annyira felerősödött az eső, hogy az autók Bourdais kifejezésével “vezethetetlenné” váltak, a pálya egyes szakaszain több centiméteres víz állt. A versenyigazgatóság beküldte a biztonsági autót, majd a 33. körben piros zászlóval meg is szakították a futamot.

A rajtrácsra felsorakozott autókból a pilóták többsége kiszállt, a versenyzők szervezetének (GPDA) egyik motorja, Mark Webber pedig sokáig egyeztetett a kollégákkal. Míg a pilóták többsége a rajtrácson vagy a környékén várakozott, Räikkönen gyorsan feladta a dolgot, és már rég “játszóruhába” öltözve jégkrémet nyalogatott.

A futamot végül 1 óra 55 perc után nyilvánították lezártnak, a végeredmény a leintés előtti utolsó teljes kör sorrendje lett. Mivel a versenyzők nem teljesítették a táv legalább 75 százalékát, csak fél pontokkal jutalmazták a pontszerző helyen végzőket.

forma 1-es maláj nagydíj, szepang

A 33. körben leintett verseny végeredménye
– a 32. kör alapján:
1. Jenson Button (brit, Brawn)
2. Nick Heidfeld (német, BMW) +22.7
3. Timo Glock (német, Toyota) +23.5
4. Jarno Trulli (olasz, Toyota) +46.1
5. Rubens Barrichello (brazil, Brawn) +47.3
6. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) +52.3
7. Lewis Hamilton (brit, McLaren) +60.7
8. Nico Rosberg (német, Williams) +71.5
9. Felipe Massa (brazil, Ferrari) +76.9
10. Sebastien Bourdais (francia, Toro Rosso) – a.k*.
11. Fernando Alonso (spanyol, Renault) – a. k.
12. Kazuki Nakajima (japán, Williams) – a. k.
13. Nelsinho Piquet (brazil, Renault) – a. k.
14. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) – a. k.
15. Sebastian Vettel (német, Red Bull) +1 kör
16. Sebastien Buemi (svájci, Toro Rosso) +1 kör
17. Adrian Sutil (német, Force India) +1 kör
18. Giancarlo Fisichella (olasz, Force India) +2 kör
– feladta Robert Kubica (lengyel, BMW) – a 2. körben
– fa.Heikki Kovalainen (finn, McLaren) – az első körben
* azonos körben

Az állás
Pilóták:
1. Button 15 pont, 2. Barrichello 10, 3. Trulli 8.5, 4. Glock 8, 5. Heidfeld 4, 6. Alonso 4, 7. Rosberg 3.5, 8. Buemi 2, 9. Webber 1.5, 10. Hamilton 1, 11. Bourdais 1
Konstruktőrök:
1. Brawn 25, 2. Toyota 16.5, 3-4. BMW és Renault 4-4, 5. Williams 3.5, 6. Toro Rosso 3, 7. Red Bull 1.5, 8. McLaren 1

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik