Élet-Stílus

Nagyon bejött a roncsprémium

admin
admin

2009. 03. 25. 17:17

A hatalmas sikerre való tekintettel meghosszabbítják az új autók vásárlásához nyújtott, úgynevezett "roncsprémium" rendszerét Németországban, azaz feltöltik az ehhez szükséges pénzalapot.

Erről állapodott meg szerdán a német kormánykoalíció két pártja, illetve a hírek szerint személyesen Angela Merkel konzervatív kancellár és Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter, szociáldemokrata alkancellár. Eszerint Merkel és Steinmeier hosszú egyeztetések után egyetértett abban, hogy az erősen fogyóban lévő, s április végére teljes kimerüléssel fenyegető pénzalapot újabb – tetemes – összeggel töltik fel.

A német kormány a januárban elhatározott konjunktúraélénkítő csomag keretében léptette életbe az említett roncsprémiumot, amely a súlyos értékesítési válságba került autóipar helyzetének javítása érdekében új, környezetbarát gépkocsik vásárlásának elősegítését célozta. Ennek keretében lehetővé vált, hogy 2500 eurós kedvezményhez jusson az, aki legkevesebb kilenc éves – vagy annál idősebb – gépkocsiját új autóra cseréli. Erre a célra a kormány a parlament jóváhagyásával 1,5 milliárd eurós pénzalapot határozott el, ami körülbelül 600 ezer gépkocsi vásárlására elegendő.

Az intézkedés rendkívül kedvező fogadtatásra talált, az idős autóikat újra cserélni kívánó vásárlók valósággal megrohamozták a kereskedéseket, különösen a kis autókat részesítve előnyben. A roham akkora volt, hogy mostanáig csaknem 350 ezer kérelem érkezett be, s még mintegy 250 ezer autó vásárlásának támogatására nyílik lehetőség. A hatóságok ugyanakkor attól tartottak, hogy a rendkívüli kereslet láttán az 1,5 milliárdos alap április végére egyszerűen kifogy.

A jelenlegi választási évben Merkel és Steinmeier ilyen körülmények között egyezett meg az alap feltöltéséről, ennek részleteit illetően azonban csak húsvét utánra várható megállapodás. Azt azonban – legalábbis most még – leszögezték, hogy a 2500 eurós roncsprémium megemeléséről nem lehet szó, mint ahogy arról sem, hogy a 2009 végéig érvényben lévő rendelet hatályát meghosszabbítsák.

A roncsprémium a siker ellenére nem örvendett egyértelmű népszerűségnek az autógyártók körében. A vásárlók ugyanis az olcsóbb és kis méretű gépkocsikat keresték, s ebből fakadóan a mindenekelőtt nagyobb gépkocsikat gyártő Daimler, a BMW vagy éppen a Volkswagen mindeddig rendkívül keveset profitált az intézkedésből.

A pénzügyminisztérium egyelőre nem foglalt állást, de értesülések szerint legkevesebb 1 milliárd eurós “alapkiegészítésről” lehet szó.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.