Élet-Stílus

Műtét vár Armstrongra

Néhány napon belül megműtik Lance Armstrongot, aki a kasztíliai kerékpáros körverseny hétfői szakaszán a kulcscsontját törte, miután hatalmasat bukott.

A korábbi hétszeres Tour de France-győztes amerikai klasszis az ötnapos kasztíliai kerékpáros körverseny első szakaszán, húsz kilométerrel a cél előtt bukott többedmagával, és az esés következtében súlyosan megsérült: a kulcscsontját törte.

Később kiderült, a sérült részt műteni kell (az operációra néhány napon belül kerül sor), ezzel veszélybe került Amstrong indulása a május 9-én rajtoló olasz körversenyen, a Giro d’Italián – és kérdéses, hogy a kényszerpihenőt követően milyen állapotban, formában lesz majd a július 4-én rajtoló Tour de France-on.

Hamarosan kés alá fekszik (MTI/EPA)

Hamarosan kés alá fekszik (MTI/EPA)

„A Girón való részvételem valóban problémássá vált, de a legnagyobb problémám jelenleg az, hogy fájdalmaim vannak…

– A bukás megváltoztatja a versenyprogramomat, ugyanakkor ezzel most nem tudok foglalkozni, kizárólag a gyógyulásomra koncentrálok…” – üzente sajtósán keresztül a 37 éves bringás, aki három és fél éves kihagyás után az idén tért vissza.

Egyébként az amerikai bringás csapata nem látja olyan borúlátóan a helyzetet, Johan Bruyneel, az Asztana első embere szerint nincsenek komplikációk, így ő arra számít, hogy Amstrong gyorsan felépül. A csapat szóvivője, Philippe Maertens pedig amondó: „Biztosak vagyunk abban, hogy a Tourra már jó állapotban lesz. Lehet, hogy egy darabig most nem ülhet biciklire, de attól erősíteni még tud. Nem kell aggódni.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik