Élet-Stílus

Szávay párosban már elbukott

Mind a két magyar, Arn Gréta és Szávay Ágnes is nyert a 220 ezer dollár összdíjazású acapulcói salakpályás tenisztorna első fordulójában, ugyanakkor Szávay öröme nem lehet teljes, miután párosban már nem jutott tovább.

A világranglista 28. helyén álló Szávay Ágnes a selejtező utolsó fordulójában kikapott Arn Grétától, de szerencsés vesztesként szintén továbbjutott, és élt is a felkínált lehetőséggel: az első fordulóban két szoros szettben, 1 óra 55 perc alatt legyőzte a rangsorban 739., mindössze 15 éves fehérorosz Anna Orlikot.

Szávay az idén WTA-tornán először győzött főtáblás mérkőzésen (az ausztrál nyílt teniszbajnokság mellett a hobarti versenyen, Párizsban és Dubajban is az első fordulóban búcsúzott…), ám öröme korántsem lehet teljes, miután Vladimira Uhlirova oldalán párosban kiesett Acapulcóban.

Szávay Ágnes párosban nem járt sikerrel

Szávay Ágnes párosban nem járt sikerrel (EPA)

A másodikként kiemelt magyar-cseh duó a szabadkártyás
Erika Clake, Daniela Munoz Gallegos mexikói párossal szemben maradt alul úgy, hogy az első szettet nullára nyerte meg…
A romániai Szatmári Ágnes társával, a szlovén Andreja Klepaccsal szintén elbukott a párosok első fordulójában.

Az egyesben érdekelt másik magyar, a világranglista 160. helyén tanyázó Arn Gréta Szávayhoz hasonlóan beverekedte magát a nyolcaddöntőbe, miután 1 óra 14 perc alatt, 6:2, 6:3-ra legyőzte a Temesváron született Gallovits Edinát (63.).

Az egykor német színekben versenyző Arn az első és a második játszmában is háromszor vette el a vetélytársa szervajátékát, miközben csak egy-egy gémet engedett ki kezéből adogatóként.

Arn az első helyen kiemelt amerikai Venus Williamsszel, míg Szávay az olasz Roberta Vincivel csap össze a negyeddöntőbe kerülésért, magyar idő szerint csütörtök hajnalban.

Acapulco, női torna, 1. forduló:
Arn-Gallovits (romániai) 6:2, 6:3
Szávay-Orlik (fehérorosz) 7:5, 7:5

Páros 1. forduló (a negyeddöntőbe jutásért):
Clarke/Gallegos-Szávay/Uhlirova 0:6, 6:4, 10-7

Ajánlott videó

Olvasói sztorik