Élet-Stílus

Tízezrekre pislogott a béka Miskolcon

Pazar a vasárnapig tartó miskolci kocsonyafesztivál idei kínálata. Szombaton, a rendezvény fő napján tízezrek voltak a rendezvényen. Az FN Tudósító (oregapo) helyszíni beszámolója.

Ismét pislog a béka a miskolci kocsonyában, sok ezer embert vonz az immár kilencedik alkalommal megrendezett miskolci kocsonyafesztivál. A vasárnapig tartó miskolci kocsonyafesztivál szervezői a gasztronómia mellett érdekes, szórakozató, kulturális, tudományos rendezvények sokaságával rukkoltak elő. Nem maradt ki a sport, az extrém események sora, sőt a környezetvédelem témája sem. Szombaton sok ezren látogattak el a rendezvényre, ahol 450-600 forintért adtak egy adag kocsonyát – ebből volt hagyományos, hal-, és szárnyas is.

Nézegessen képeket a Kocsonyafesztiválról - KÉPGALÉRIA! (Fotó: oregapp/FN Tudósító

Nézegessen képeket a Kocsonyafesztiválról – KÉPGALÉRIA! (fotó: oregapo/FN Tudósító)

Miskolc és térsége népszerűsítéséből indult ki a Vendégségben Miskolcon elnevezésű programsorozat még 1999-ben. Ez a rendezvény nőtte ki magát az elmúlt idő alatt, és mára az ország legnagyobb téli fesztiváljává vált.

“Pislog, mint miskolczi kotsonyában a béka” – ez a mára legendássá vált mondat alapozta meg a miskolci rendezvény hangulatát. Maga a történet úgy szól, hogy a XVIII. században egy borospincébe megdermedni lerakott kocsonyába beleugrott, majd benne is maradt egy béka, az ételt pedig békástul tálalták fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik