Élet-Stílus

Szatónak van még esélye az F1-re

Noha a japán Szato Takumának nem sikerült megszereznie a Toro Rosso pilótaállását, talán mégis Forma-1-es autóba ülhet az idei szezonban.

A japán Szato Takuma volt az egyik esélyes arra, hogy Sebastien Buemi mellett a Toro Rosso versenyautóját vezesse a 2009-es idényben. Bár a teszteken jól szerepelt, végül Seabstien Bourdaist tartotta meg az olasz csapat.

A legújabb pletykák szerint azonban elképzelhető, hogy ennek ellenére Szato is F1-es autóban ülhet. A legvalószínűbb változat szerint a Red Bull leszerződteti Buemi helyére, azaz ő lehet a csapat harmadik számú versenyzője, illetve tesztpilótája.

Tesztfeladata az új szabályok miatt nem lenne 2009-ben, ugyanakkor a cég bemutatóin ő vezethetné az autót.
Az energiaital-gyártó így szeretné felhasználni a pilóta népszerűségét japán piacon, ahova szeretnének betörni.

Korábban a Jordannél, BAR-nál és a Super Agurinál volt állásban

Korábban a Jordannél, BAR-nál és a Super Agurinál volt állásban

Egy másik hír szerint még az is elképzelhető, hogy ő lesz Jenson Button csapattársa. Szato köztudottan nagyon jó kapcsolatot ápol a Hondával, s a csapat eladásának egyik részeként egy újabb idényt biztosítanának neki a száguldó cirkuszban.

Vélhetően a leendő vevőnek, a Virginnek sem lenne ellenére a dolog, tekintve, hogy az elmúlt négy évben Szato személyes szponzora volt a légitársaság.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik