Élet-Stílus

Valentin-napi vágyfokozó ételek

Az egyre nagyobb, népszerűbb szerelmi ünnep ürügyén megnéztük, mely ételek hatnak a vágy felkeltésére, a szexuális potenciál fenntartására vagy a megfelelő hangulat megteremtésére.

Bár a Valentin-napot sokan a magyar kultúrától idegen amerikai hülyeségnek tartják, mégis egyre többen gondolják úgy, hogy ezt az alkalmat felhasználhatják a szerelmük megünneplésére, és egy kicsit feldobhatják a szerelmi életüket. Cikkünkben azt vizsgáltuk meg, hogy afrodiziákumokkal, vágyfokozókkal, szexinek mondott ételekkel, hogyan tehetjük meg mindezt.

Valentin-napi vágyfokozó ételek 1


Színes tabletták vagy petrezselyem?

“Abul-Hailúdzs tagja állva meredezett harminc kerek napig, mert sok hagymát evett. Abul-Haidzsá pedig egyetlen éjszaka nyolcvan szűz leánynak lett a hites ura. Tehette ezt azért, mert csak humuszt evett, s nem ivott rá mást, csak mézzel kevert tejet. S ne feledd Maimúnt, aki bírta maggal, ötven éjjel s nappal köpült szorgalommal. Nem volt megállása, folyvást nyomakodott, S nem hogy belefáradt, de rátett tíz napot. Maímúm, a rabszolga, mást sohasem evett, mint tojássárgáját és puha kenyeret” – írja az arab Muhammad an-Nefzawitól Az illatos kert című művében. (Füssi Nagy Géza fordítása) Emellett az ősi idők kínai, indiai szerelmi irodalma is számon tart különféle nemi vágyat fokozó ételeket és készítményeket (ginzeng, hagyma- és fokhagymafőzetek, halikra, mézes tej, nyers tojás, petrezselyem, spárga, zeller).

A kérdés, hogy ezek közül melyek hatnak valóban, és melyeket haladt meg azóta az idő. Molnár Péter klinikai szakpszichológus, szexuálpszichológus szerint az afrodiziákumokat két típusba szokták csoportosítani, a természetes és a mesterséges vágyfokozókra. Az utóbbiak a kék és a sárga tabletták, amelyek rövidebb vagy hosszabb időre okoznak alhasi vérbőséget. Hasonló hatást azonban a maca-vibe nevű dél-amerikai gyógynövénykivonattal is el lehet érni.

Az ételek közül azonban azokat a zöldségeket ajánlja, amelyekben E-vitamin található, mert ezek jótékonyan hatnak a szexuális teljesítményre. Ilyen a petrezselyem, a spenót, a sóska, a gyökérnövények. Ugyanakkor az immunrendszert erősítő citrusféléknek nincs hatásuk a potenciálra.
Valentin-napi vágyfokozó ételek 1

Bár a pszichológus szerint a hatásmechanizmusát nem lehet pontosan ismerni, ám a tenger gyümölcseiről is bizton állítható, hogy növelik a szexuális étvágyat. Szerinte minderre a magas fehérjetartalom nem elég indok, mert a többi fehérjedús ételre nem igaz, hogy vágykeltő lenne. Mindenesetre az osztriga, a különféle rákok és például a tengeri sün belseje hatásos ajzószer lehet. Sokak szerint ezek az ételek csak placebóként, illetve tudattársítás révén hatnak, de Molnár Tamás úgy véli, ezeknek bizonyított a biológiai hatásuk.

A különféle potenciálnövelőknek és afrodiziákumoknak a legnagyobb kereslete a Távol-Keleten van. Ebből arra következtethetnénk, hogy talán ezekben a kultúrákban aggódnak a leginkább a szexuális teljesítőképességünk miatt. Ennek ellenére a szexológus szerint az ő szexkultúrájuk sokkal inkább követendő lenne számunkra is, mert az európai-amerikai közösülésközpontú gondolkodás helyett keleten sokkal inkább a szexuális játékokra, a pettingre helyezik a hangsúlyt, és így az ő szexuális életük sokkal gazdagabb.

Nem veszthetünk

Ha azonban a tudományos magyarázatoktól eltekintünk, egyszerűen egy finom vacsora is képes érzéki hangulatot teremteni, főleg ha egy kevés borral oldjuk is a gátlásokat.

Szexi ételek a 9 és fél hét című filmből

A gasztronómiában a megfelelő hangulat megteremtéséhez a rostonsült, párolt spárgát, az avokádót krémként vagy salátaként, az osztrigát fűszerezve nyersen, vagy párolva, rákokat roston sütve vagy megfőzve ajánlják. Desszertként elsősorban a csokoládé a legkézenfekvőbb választás, de ugyancsak szóba jön a mandula, a füge, a datolya vagy az eper. Elég ha csak a 9 és fél hét című film hűtő előtti nassolós jelenetére gondolunk. A fűszerek és az aromatizáló hozzávalók közül a szerecsendió, a gyömbér, a méz, a chili teremti meg a szerelmi hangulatot.

Mindezeket némi fantáziával vegyítve különböző kombinációban készíthetjük el. Biztos hatást persze szexinek vagy vágyfokozónak tartott ételtől se várjunk. Azonban a legrosszabb, ami történhet, hogy ettünk egy finom vacsorát.

Avokádós ráksaláta petrezselyemolajjal

Hozzávalók 2 személyre

4 avokádó
8 tigrisrákfarok
1 kis fej salotthagyma
Fél csokor petrezselyem
Fél lime
4 cl olívaolaj
Só (Maldon, vagy fleur del sel) – ízlés szerint
Rózsabors – ízlés szerint

<!–

–>

A legegyszerűbben elkészíthető Valentin-napi fogás egy avokádós rákkoktél lehet. Bár a nemzetközi gasztronómiában ez valóságos közhelynek számít, azért még nagyon finom. A rákból legjobb, ha a tigrisrák farkát használjuk, de jó a garnéla is. Az avokádóból pedig elengedhetetlen, hogy megfelelően érettet válasszunk. Ezt csak nyomogatással lehet megállapítani. Ha kemény, még érnie kell (ezt otthon is meg lehet várni, ha van rá pár napunk), ha túl puha vagy foltos, akkor már túlérett.

Vágjunk apróra egy fél csokor petrezselymet, és tegyük egy pohárba, öntsünk rá annyi olívaolajat, hogy ellepje. Ebben pihentessük egy-két óráig, majd szűrjük le.

Vágjunk fel apróra salotthagymát, vagy ha nincs, akkor lilahagymát. Ezt keverjük el majonézzel és egy kevés tejföllel. Ebben fürdessük meg a pár pillanat alatt készre főzött rákfarkakat. Eközben pucoljuk meg és magozzuk ki az avokádókat. A felét törjük össze, ehhez adjunk pár csepp lime-lét, és a petrezselyemmel ízesített olajat. Fűszerezzük sóval, borssal. Az avokádó másik felét kockázzuk fel, vagy vágjuk fel úgy, hogy vékony negyed cikkelyeket kapjunk. Ezt keverjük el az áttört és ízesített avokádópürével.

Tálaláskor egy kör alakú gyűrűformába kanalazzunk az avokádóból egy jó adagot,. Vegyük le a gyűrűt, és tegyük rá a hagymás-tartármártásos rákokat. Ezt díszíthetjük még egy petrezselyemlevéllel, darálhatunk rá kevés rózsaborsot, és biztosan sikert aratunk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik