Élet-Stílus

Eurovíziós Dalverseny: nincs versenyzőnk

Egy nappal azután, hogy a Magyar Televízió (MTV) zsűrije úgy döntött, idén Mark képviseli hazánkat a moszkvai Eurovíziós Dalversenyen, az énekes kiadója bejelentette, hogy az énekes visszalép a jelöléstől.

„Tudomásunkra jutott, hogy a Magyar Televízió szakmai zsűrije által kiválasztott szerzemény dallama egy svéd televíziós műsorban már hallható volt. Erről sem a lemezkiadó, sem Mark menedzsmentje nem tudott, ezért adhattuk be a versenyre” – szerepel a Warner Music szerdai közleményében. A kommüniké kitér arra, hogy az eurovíziós szabályzat szerint a versenydalok korábban nem szerepelhettek nyilvánosan sem színpadon, sem televízióban.

“A kiadó vezetője, Joós István a menedzsmenttel és az előadóval együtt felülvizsgálta az eurovíziós dallal kapcsolatos felvetéseket, és a döntésünk értelmében Mark visszalép a jelöléstől” – közölte a Warner Music.

Az MTV kedden közölte, hogy egy öttagú zsűri az elmúlt három hét alatt beérkezett 105 dalból a 19 éves Mark felvételét választotta a magyar versenydalnak. Mark számának címe Vigyen a szél (eredetileg: How We Party), zeneszerzője pedig a svéd Figge Boström, akinek nevéhez olyan együttesek slágerei fűződnek, mint a Westlife, az Ace of Base, Emilia vagy az Alcazar.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik