Élet-Stílus

Bakeliten is megjelenik az új U2-album

A U2 együttes Get On Your Boots című új dalát a rádiókban már hallhatják a rajongók, s rövidesen hozzájuthatnak az ír banda honlapján is. A lendületes dal a márciusban megjelenő No Line on the Horizon című albumuk első nyilvánosságra került felvétele.

Bono és társai öt év után jelentkeznek először új albummal. A napokban tették közzé új lemezük tracklistáját, összesen 11 dal hallható az új korongon. Az album első száma február közepén kerül a U2 honlapjára. A digitális megjelenést követően előbb február 27-én Írországban, március 2-án Európában, március 3-án pedig Amerikában kerül a boltokba a rajongók által várva várt album.

Mint a U2 honlapján is olvasható, ötféle kiadása lesz a No Line on the Horizonnak. A “rendes” CD-n kívül árusítják majd “digipak” változatban, poszterrel együtt, amely feljogosítja a vásárlót az együttes egyik filmjének letöltésére is. Lesz olyan változata, amelyhez egy 64 oldalas magazinnal együtt juthatnak hozzá az érdeklődők. Megjelenik a U2-album boxváltozatban DVD-vel és egy keményfedelű könyvvel együtt, sőt, ínyencek számára korlátozott példányszámú vinil – bakelit – is készül belőle. Borítóját Szugimoto Hirosi japán fotográfusművész készítette.

Ez lesz a U2 12. stúdióalbuma, s a várakozások szerint 2009 legkelendőbb albuma. Az ír együttes előző albuma, a How to Dismantle an Atomic Bomb szintén hatalmas siker volt, Bonóék öt Grammy-díjat kaptak érte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik