Élet-Stílus

Kiderült a Google egyik titka

Nagy talány volt ezidáig, hány hirdető is állhat a Google háta mögött. A cég nem közölt eddig csak tájékoztató adatokat, az amerikai hatóságok azonban most felszólították, hogy tegye közzé számait.

A Google idáig nem volt hajlandó nyilvánosságra hozni, hogy pontosan hányan reklámoznak nála, csupán annyit árult el, hogy többszázezer hirdetője van. Most kiderült, hogy alulértékelték magukat. Az amerikai tőzsdefelügyelet ugyanis felszólította a céget a pontos adatok közlésére és kiderült, hogy 1 millió hirdetője volt 2007-ben. A keresőoldalon reklámozók száma az elmúlt években rendkívül gyorsan nőtt, és szinte minden évben megduplázódott.

A szakértők szerint a növekedés nem állt le és jelenleg mintegy másfél millióan reklámozhatnak a cégnél. ” A több hirdető megsokszorozza a cég bevételeit. A kulcsszavak utáni kereséshez kapcsolódó hirdetések díját árverésen döntik el, ezért aztán a nagyobb ügyfélszám növeli a cég árait is”- nyilatkozta a New York Times-nak Ben Schachter elemző, aki szerint az internetes hirdetések piaca még sokáig növekedni fog.

A hirdetők pontos száma, azért derült most ki, mert a Google felmentést kért a tőzsdefelügyelettől néhány, a befektetőkre vonatkozó szabály alól. Ehhez ki kellett tölteniük egy formanyomtatványt, ami az Associated Press hírügynökség birtokába jutott, a hírügynökség pedig nyilvánosságra hozta a beadvány egyes részleteit. “Annyira kevés megbízható adat áll rendelkezésre a Google tevékenységéről, hogy a befektetők ki vannak éhezve minden olyan információra, ami segíthet megérteni a cég működését.”- állítja Schachter.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik