Lassan öt éve indult a népszerű, több mint harminc nyelven űzhető internetes stratégiai játék, a Travian. Ebben a résztevők – amolyan Asterix-mintára – háborúzhatnak a Gallokkal, a Germánokkal és a Rómaiakkal. A játék célja, hogy egy kis faluból indulva megszerezzék a hatalmat a világ felett. Néhány hónappal ezelőtt hirtelen a szlovák nyelvű változatban változott az ellenségkép. A szlovákok a magyarokat, a magyarok a szlovákokat kezdték el gyalulni. December végén Babarczy Eszter hívta fel publikációjában a figyelmet a jelenségre, mondván a neten már „dúl a magyar-szlovák háború”.
Eredetileg meseszerű környezetben játszódik
Ranschburg Jenő szerint egyértelmű, hogy aki a játéknak ezt a változatát kitalálta, el akarta mélyíteni a Szlovákia és Magyarország közötti válságot. A pszichológus azért tartja különösen aggasztónak a jelenséget, mert az leginkább a kamaszokat szólítja meg, és őket nagyon könnyen lehet ilyen értelemben „nevelni”. „Ezt a játékot olyan felháborítónak tartom, hogy én be is tiltanám” – fakadt ki a FigyelőNet kérdésére Ranschburg. Mint mondta, sokat netező gyerekeknél a kibertérben tapasztalt élmények gyakran összekeverednek a valósággal. „A virtuálisan szlovákokkal háborúzó kamaszok sajátos felkészítést kapnak arra, hogy ezeket utálni kell, és ezekre – horribile dictu – a valóságban is lehet lövöldözni” – tette hozzá.
Valamilyen nyomot biztosan hagy
Síklaki István szociálpszichológus nem ilyen borúlátó. Szerinte a netes szlovák-magyar játékháborúskodás egészen más következménnyel jár egy normál kamaszra, mint arra, aki mondjuk Dunaszerdahelyre megy balhézni. Abból a szempontból viszont nem tesz jót ez a modell, hogy a kamaszok számára automatikussá, reflexszerűvé válhat az ellenségesnek beállított szlovák-magyar viszony.
Felkészíti a kamaszokat a valós gyűlöletre?
Síklaki, ahogy általában az ilyen típusú játékokat, a Travian e változatát sem tartja tragikusnak, ugyanis, mint mondja, ezekben nagyon szituatívan viselkednek a játékosok. Az ilyen jellegű élmények nemigen kerülnek át a hétköznapi helyzetbe – mond ellent a pszichológusnak. A virtuális térben megvalósuló cselekedetek szerinte mereven elválnak a valóságos életbeli szituációktól. Ezzel együtt valamilyen nyomot biztosan hagy ennek a fajta ellenségképnek a sulykolása – teszi hozzá.
Komoly vita folyik egyébként arról évek óta, hogy általában mennyire károsak az internetes és egyéb számítógépes játékok. Ezek egy része ugyanis kifejezetten hasznos is lehet a fiatalok fejlődésére. Sőt egyes szakemberek szerint szinte minden játék segít a különböző képességek és készségek megszilárdításában. Azzal érvelnek, hogy még a leginkább átkozott FPS (First Person Shooter, vagyis belső nézetű lövöldözős) játék is fejleszti a koncentrációt, és az ügyességet, a szem-kéz koordinációt.
Kérdés, hogy milyen áron. A durva virtuális agresszivitás ugyanis bizonyíthatóan hat a valóságosan is megjelenő agresszivitásra. Nem mindegy persze, hogy milyen a gyerekek eleve meglévő agressziós szintje, de minden egyes gyereknél megnő e szint az ilyen játékoktól. A kiegyensúlyozott lelkületűeknél általában nem lép át mindez egy egészséges küszöböt, de a veszélyeztetettebb fiatalok valóságosan is erőszakosak lehetnek a virtuális öldökléstől.
Ne engedjük internetfüggővé válni a gyerekeket
Ranschburg Jenő szerint szülőként, pedagógusként nagyon nehéz dolgunk van e területen. Arra kell törekednünk, hogy ne teremtsük meg még a lehetőségét sem annak, hogy a gyermekünk internetfüggő legyen. Ne engedjük napi 4-5-6 órára őket a kibertér elé. A másik, hogy a nagyon durva, agresszív játékokat valahogy vissza kell szorítani.
A Travian ugyanakkor nemcsak játék, hanem közösségi portál is, amelynek chat és fórum oldalán meg is írhatják a bejelentkezett tagok a véleményüket. A szlovákok így írásban is átkozhatják a magyarok felmenőit, és ugyanez viszont is előfordul. Nem válik tehát szorosan el a játék és a valóság. Síklaki István ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy nem lehet eldönteni, hogyan viszonyul a játékban résztvevők köréhez a chatelők csoportja. Nagyon is elképzelhető, hogy az utóbbiak e tekintetben csak egy marginális kisebbség. A szociálpszichológus azt is hozzáfűzi ugyanakkor, hogy – akár szimpatikus, akár nem – minden társadalomnak szüksége volt és szüksége van olyan külső csoportokra, akiket ellenségként tud megnevezni. Most épp a szlovákok vannak napirenden. A szlovákok számára pedig mi.
Amiről nem tudnak a szülők
Az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma 2007-es felmérésében többek között arra volt kíváncsi, hogy mit tudnak a szülők a kamaszok internetezési kultúrájáról. (Magyar adatok egyelőre nincsenek e témában, de nem valószínű, hogy nálunk jobb lenne a helyzet.)
* A kamaszok 33%-a szerint szüleik semmit vagy alig valamit tudnak arról, mit is tesznek ők a neten.
* A kamaszok 22%-a azt mondta, hogy szüleik sosem beszélgettek velük az internetes biztonságról.
* A szülők 51%-a nem tudja, hogy van-e olyan szoftver a számítógépén, amellyel ellenőrizheti, merre járt gyereke a neten.
* A szülők 42%-a nem figyeli, mit ír vagy olvas gyereke a csevegőszobákban.
* A szülők 95%-a nem érti a gyerekek által a csevegőszobákban használt rövidítéseket
