Élet-Stílus

Nincs ellenfele Schmitt Pálnak

Várhatóan Schmitt Pált választja meg újabb négy évre elnöknek a Magyar Olimpiai Bizottság, amely szombaton tartja tisztújító közgyűlését. A négy alelnöki posztért és a 11 elnökségi helyért nagy harc várható, mivel minden eddiginél többen jelöltették magukat.

Schmitt 1989-től áll a MOB élén, s hatodik alkalommal pályázza meg az elnöki tisztséget. Legutóbb 2006 szeptemberében erősítették meg posztján, miután a rendkívüli közgyűlésen – 69-69-es szavazataránnyal – nem kapott többséget a visszahívását kezdeményező indítvány. Idén nincsen ellenjelölt, így előre borítékolható az eredmény.

A négy alelnöki posztra – a MOB tájékoztatása szerint – nyolcan jelentkeztek: Bakonyi Tibor, Borkai Zsolt, Gyárfás Tamás, Gyulay Zsolt, Hegedüs Csaba, Sinka László, Szabó Tamás és Török Ferenc. Közülük Bakonyi és Gyárfás az elmúlt időszakban is alelnökként tevékenykedett.

Az elnök és a háttérben Kamuti (MTI)

Az elnök és a háttérben Kamuti (MTI)

A 11 elnökségi helyre 29-en pályáztak: Bakonyi, Berkes István, Borkai, Dobos Imre, Dömötör Zoltán, Faragó Judit, Farkas Sándor, Fábián László, Gyárfás, Gyulay, Hegedüs, Kaszó Klára, Kiss Balázs, Konrád János, Kovács István, Krzyzewsky Miklós, Kulcsár Győző, Magyar Zoltán, Markovits László, Martin György, Mesterházy Attila, Regőczy Krisztina, Schulek Ágoston, Sinka, Szabó Bence, Szabó József, Szabó Tamás, Szűcs Lajos és Török Ferenc.

Az elnökségnek automatikusan tagja – Schmitt mint NOB-tag mellett – két nemzetközi tisztségviselő, Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöke, valamint Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke.

A főtitkárt, a közgyűlés októberi döntése értelmében, már nem a közgyűlés, hanem az elnökség választja meg. Ebben a tisztségben az eddigi ügyvezető igazgató, Molnár Zoltán váltja várhatóan Kamuti Jenőt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik