Élet-Stílus

Már rekord a Valami Amerika 2

A bemutatást követő 17 nap alatt 200 ezren voltak kíváncsiak a Valami Amerika 2-re, jelnleg az országos nézettség 230 ezer nézőnél tart – adta hírül a film forgalmazója. Így Herendi Gábor új filmje a tavaly megjelent magyar filmek látogatottsági rekordját megdöntötte.

A film első része, a Valami Amerika hét évvel ezelőtt jelent meg, és az egyik legnépszerűbb magyar filmként 540 ezres nézőszámot produkált. A film rendezője, Herendi Gábor a Figyelőnetnek adott interjújában elmondta, hogy ugyan nem mer becslésbe bocsátkozni a nézőszámot illetően, de a drága filmnél komoly nézettségre számít, amellyel elérheti, hogy ez lesz az első játékfilmje, amellyel keresni is tud némi pénzt.

A történet szerint az első részben nyert lottónyereményből a folytatásban Tamás (Pindroch Csaba) végre leforgathatta a Bűnös város című filmjét, ami – a nagy remények ellenére – „szépen” elhasalt a mozikban (Tamás vigasztalhatatlan). A három testvér egy Ákoshoz (Szabó Győző) postán jött képeslap alapján Alex (Szervét Tibor) nyomára jut, aki frissen szabadult börtönéből Amerikában, és – újabb álnéven – egy East-West című darab jogaira pályázik. Kiderül az is, hogy a szélhámosnak muszáj színpadra állítani a darabot, mert Balával, a magyar maffiózóval (Csuja Imre) csupán így tudja rendezni a piszkos ügyeit. A bosszúvágy is nagy úr: a fiúk abban bíznak, ha megtalálják Alexet, és meg- (el-) veszik előle a színmű jogait, végre visszaszerzik a hatvanmilliójukat is, amivel a hamis ember lelépett…

A Valami Amerika 2 előzetese

Ajánlott videó

Olvasói sztorik