A halálhírt a hazai sportági szövetség megerősítette. Sákovics 1953-ban, a brüsszeli világbajnokságon állhatott fel egyéniben a dobogó legfelső fokára, 1959-ben, Budapesten pedig csapatban is vb-aranyérmet szerzett.
Három olimpián szerepelt, 1952-ben, Helsinkiben tagja volt a bronzérmes tőrcsapatnak, négy évvel később, Melbourne-ben pedig az ezüstérmes párbajtőr és bronzérmes tőrvívó gárdának.
Visszavonulása után itthon és külföldön egyaránt sikeres edzőként működött, 1963 és 1968 között, valamint 1979-ben és 1980-ban szövetségi kapitány is volt, vagyis az ő irányításának idejére esik a rendkívüli vívósikereket, négy aranyérmet hozó 1964-es tokiói olimpia. Felesége, Dömölky Lídia tőrvívó maga is ötkarikás bajnok.
“Sákovics József az első olyan magyar szövetségi kapitány volt, aki nem félt az újtól” – mondta Pézsa Tibor olimpiai bajnok kardozó. „Előtte az edzők úgy gondolták, hogy a vívás kiegészítő sportja a vívás, ő volt az, aki bevezette a fizikai felkészítést is, amire ma már esküsznek. Példaértékű az is, hogy tudományosan közelítette meg a vívást, foglalkozott a kiválasztás, a döntési gyorsaság vagy éppen a fegyelmezettség kérdésével. Megpróbálta összehozni az idősebb és a fiatalabb edzőgenerációt, hogy utóbbiak minél többet tanulhassanak. Én elfogult vagyok, mert az ő irányítása idején nyertem olimpiát, de ezzel együtt úgy vélem, olyan embert veszítettünk el, aki nagyon sokat tett a magyar vívósportért.”
Sákovics Józsefet a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Vívó Szövetség is saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.
