Élet-Stílus

Kolonics halálának okai

Kolonics György kétszeres olimpiai bajnok kenus halálát szívtágulattal járó szívizombetegség, a bal szívfél heveny elégtelensége okozta.

A Népszabadság korábbi értesüléseit Baráth Etele, a hazai kajak-kenu szövetség (MKSZ) első embere is megerősítette,
így immár hivatalosnak tekinthető, hogy Kolonics György
július 15-én bekövetkezett tragédiáját szívtágulattal járó szívizombetegség, a bal szívfél heveny elégtelensége okozta.

„Kedden késő este tájékoztatott Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány, hogy elkészült a hosszú, rendkívül részletes orvosszakértői jelentés, amelynek ez a lényege” – mondta az MKKSZ vezetője, hozzátéve, hogy tudomása szerint a BRFK szerdán vagy csütörtökön hozza nyilvánosságra az anyagot.

Tisztán készült

Az újság azt közölte, hogy a jelentés elkészültét öt vizsgálat előzte meg, és ezt Baráth is megerősítette. „Ezek között volt a bécsi doppinglaboratóriumban elvégzett teszt is, amely negatív eredményt hozott. Bár közülünk senki nem kételkedett ebben, azért mégis megnyugvást jelent számunkra, hiszen Kolonics Gyuri tiszta életű sportember volt” – fogalmazott Baráth.

Végezetül megjegyezte: „Ezzel az ügy lezárult. A vizsgálat azért tartott ilyen sokáig, mert a rendőrség illetékesei nagyon alaposan és körültekintően jártak el, mindent kontrolláltak.”

Tehát tisztázódott, hogy a kétszeres olimpiai bajnok nem doppingolt – jóllehet, sokan erre gyanakodtak -, és a testén talált tapaszoknak sem volt közük a bekövetkezett tragédiához.

A közvéleményt megdöbbentette Kolonics György halála (MTI)

A közvéleményt megdöbbentette Kolonics György halála (MTI)

A 36 élt kenus edzés közben, egy résztáv végén rádőlt a kísérő motorcsónakra, majd elvesztette eszméletét.

Páros társa, Kozmann György, valamint Ludasi Róbert edző szívmasszázzsal és mesterséges lélegeztetéssel igyekeztek életben tartani a kétszeres olimpiai bajnokot, de nem jártak sikerrel, ahogy a mentők sem.

Az ötödik olimpiáján már nem indulhatott el

Kolonics a pekingi olimpiára készült, az lett volna ötödik ötkarikás fellépése. Kozmann-nal párosban 500 és 1000 méteren is indulási jogot szereztek.

„Koló” tizenkét éve, Atlantában Horváth Csabával párban 500 méteren esélyesként, majd 2000-ben, Sydneyben egyesben 500-on meglepetésre szerzett aranyérmet az olimpián.

Emellett a világbajnokságokon 15-ször állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Kolonics 36 évesen is a legjobbak közé tartozott, idén a milánói Eb-n Kozmann-nal ezüstérmet szerzett 500 méteren. Úgy tervezte, hogy Peking után megnősül.

—-A BRFK közleménye—-

A BRFK szerdán megerősítette Kolonics György halálának okait.
A szervezet honlapján olvasható közlemény emlékeztet arra, hogy a 36 éves kenus július 15-én, a Hollandi úti vízitelepen, edzés közben rosszul lett és tragikus hirtelenséggel meghalt.

„A haláleset kapcsán a Budapesti Rendőr-főkapitányság Rendkívüli Haláleseti Osztálya közigazgatási hatósági eljárást indított az olimpikon halálát előidéző okok megállapítása érdekében. Az eljárás során beszerzett igazságügyi-orvosszakértői vélemények, a boncolás eredménye, illetve a WADA (Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség – a szerk.) bécsi akkreditált laboratóriumának vizsgálata során megállapítást nyert, hogy néhai Kolonics György halála természetes módon, szívtágulattal járó szívizombetegség, következményes heveny balszívfél-elégtelenség miatt állt be. A vizsgálat megállapította továbbá, hogy a sportoló halálának bekövetkeztében gyógyszerhatóanyag, kábítószer vagy egyéb toxikus ágens (doppingszer) nem hatott közre” – fogalmaz a BRFK.

—-A szívgyógyász véleménye—-

„Nehéz véleményt mondani, mivel a részletes elemzést nem ismerem” – mondta az MTI-nek Dr. Matos Lajos szívgyógyász.

„A szívizombetegség különböző eredetű lehet, okozhatja például vírus is. A különböző elváltozások közül van olyan, amelyet ki lehet mutatni, ultrahangos vagy akár komputertomográfos vizsgálattal, ugyanakkor akad olyan is, amit nem.”

A nemzetközi hírű szívgyógyász örvendetesnek tartja a megállapítását, miszerint „Kolonics György halálának bekövetkeztében gyógyszerhatóanyag, kábítószer vagy egyéb toxikus ágens” nem hatott közre, mert így bátan kijelenthető, hogy a tragédia nem dopping hatására következett be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik