Élet-Stílus

Brnóban nyert a Sopron

Az MKB-Euroleasing Sopron 76-73-ra nyert Brnóban a női kosárlabda Euroliga tizedik fordulójában, ezzel a második helyen végzett a csoportjában. A Pécs simán kikapott a Bourges vendégeként, és a negyedikként zárt.

Remekül kezdett a Sopron – amely már az előző fordulóban biztosította helyét a 16 között -, főként Horti Dóra volt elemében, aki az első negyedben nyolc pontot szórt.

A folytatásban kissé elhúztak a hazaiak – a második negyedet négy ponttal nyerték -, így félidőben 42-38 volt az állás.

A fordulást követően is kiegyenlített volt az összecsapás, a Sopron a zárónegyed előtt három pontra felzárkózott.
Az utolsó felvonásban aztán, négy perccel a vége előtt a vezetést is átvette, amit már nem is engedett ki a kezéből.

Az A csoportban érdekelt Pécs simán kikapott a Bourges vendégeként. Az első helyen végző franciák valamennyi negyedet megnyerték, és végül 27 ponttal diadalmaskodtak. A magyar csapat a negyedik helyen fejezte be az alapszakaszt, így a folytatásban meglehetősen nehéz dolga lesz majd.

Ugyanis a B csoportot megnyerő olasz Venezia lesz Füzy Ákos csapatának ellenfele a sorozat nyolcaddöntőben, míg a második helyen zárt Sopron az A csoport harmadik helyezettjével, a lengyel Wisla Kraków-val találkozik.

Euroliga, 10. forduló, B csoport:
Brno (cseh)-Sopron 73-76 (19-19, 23-19, 16-17, 15-21)
Legjobb magyar dobók: Milovanovics 21, Horti 16, Honti 14

A csoport végeredménye: 1. Venezia 17 pont, 2. MKB Euroleasing Sopron 16, 3. CSZKA Moszkva 15, 4. Brno 14 (718-728), 5. TTT Riga 14 (599-666), 6. Lille 13

A csoport:
Bourges (francia)-Pécs 75-48 (19-14, 20-15, 19-10, 17-9)
Legjobb magyar dobók: Vajda 14, Mazzante 10

A csoport végeredménye: 1. Bourges 17 pont (708-570), 2. Salamanca 17 (711-702), 3. Wisla Kraków 16, 4. MiZo Pécs 2010 15, 5. Besiktas 13, 6. Orenburg 12

Ajánlott videó

Olvasói sztorik