Élet-Stílus

Veszélyben Pars ezüstérme?

Nem biztos, hogy magyar szempontból kedvező ítélet születik a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottságának szerdától péntekig tartó ülésén, amelyen napirendre kerül a fehéroroszok doppingolással vádolt két kalapácsvetőjének ügye. Eltiltásuk esetén az eredetileg negyedik Pars Krisztiáné lenne az olimpiai ezüstérem.

Nagy Zsigmond, a Magyar Olimpiai Bizottság nemzetközi és jogi igazgatója az MTI-nek azt mondta, ötven százalék esélyt lát arra, hogy Pars másodiknak lépjen elő.

„A fegyelmi bizottság nem szokványos módon járt el, amikor felfüggesztette eljárását, s további írásos dokumentumokat kért be – nyilatkozta Nagy Zsigmond. – Az is szokatlan, hogy a fegyelmi bizottság átadta döntési hatáskörét a végrehajtó bizottságnak. Ezt megteheti, mivel a vb felettes szervnek számít, de kérdés, miért volt erre szükség. Ez a két eset is mutatja, hogy a tényállás bizonytalan abban a kérdésben, történt-e doppingvétség.”

50 százalék az esély az éremre (MTI)

50 százalék az esély az éremre (MTI)

Nagy jelezte, a vb három módon dönthet: helybenhagyja az eredeti végeredményt, eltiltja a két fehérorosz versenyzőt, vagy további eljárást ír elő.

“A jogászi gondolkodásom azt mondja, hogy korántsem olyan egyértelmű az eset, amilyennek szeretnénk látni” – tette hozzá a MOB nemzetközi és jogi igazgatója.

A pekingi játékokon második Vagyim Gyevjatovszkijnak és az ott bronzérmes Ivan Tyihonnak szeptemberben a NOB október 17-ig adott haladékot, hogy bizonyítékokkal alátámasztott magyarázatot adjanak, miért volt a mintájukban a megengedettnél magasabb a tesztoszteronszint. Később a NOB novemberi döntést jelzett, de erre végül csak december 10-12-én, a végrehajtó bizottság ülésének keretében kerülhet sor.

A két nehézatlétának az augusztus 17-i, ötkarikás döntő után levett mintájában volt túl magas a tesztoszteronszint. Amennyiben bűnösnek találják őket, elveszthetik az érmeiket, s ez esetben az ezüst az eredetileg negyedik helyen végzett Parshoz kerülne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik