Élet-Stílus

Érmes remények a kézilabda Eb-n

A magyar női kézilabda-válogatott tagjai az elődöntőt tűzték ki maguk számára célként. A szövetség elnöksége pedig a legjobb hat közé jutást várja az öt újonccal és három világklasszis játékossal felálló magyar csapattól a macedóniai Európa-bajnokságon.

A kontinenstorna küzdelmei már kedden elkezdődnek a C, illetve a D csoportban, a mieink szerdán este lépnek először pályára. Az olimpiai negyedik helyezett együttesnek nem lesz könnyű dolga. Már a csoportban hihetetlenül kemény ellenfelek várnak rá: szerdán az örök rivális román csapat, pénteken a pekingi játékokról meglepetésre lemaradó, így most várhatóan kettőzött erővel készülő dán alakulat, majd vasárnap a „mumus” francia válogatott.

A kvartett utolsó helyezettje búcsúzni kényszerül, a többiek a jövő heti középdöntőben folytathatják szereplésüket a norvég-spanyol-ukrán-portugál csoport legjobb háromjával.

Imre Vilmos, az olimpia után kinevezett szövetségi kapitány, akinek ez lesz az első kontinensviadala, bizakodó. A szakembernek sikerült elérnie, hogy a világ egyik legjobb kapusának tartott Pálinger Katalin korábbi elhatározását megváltoztatva mégis szerepet vállaljon. A Győr hálóőre mögött két fiatal és rendkívül motivált csere várja a szereplési lehetőséget.

Görbiczen ezúttal is nagyon sok múlhat (MTI)

Görbiczen ezúttal is nagyon sok múlhat (MTI)

Ezen a poszton tehát a csapatnak nincsenek gondjai. A széleken és irányítóposzton is erős a magyar válogatott, gondot okoz ugyanakkor, hogy két talán legjobb átlövőnk, Tóth Tímea – betegség és sérülés után – még nincs százszázalékos állapotban, és a várandós Ferling Bernadett el sem utazott a kontinenstornára.

Az olimpia után kinevezett kapitánynak a két alapember mellett a válogatottságot lemondó Pigniczki Krisztinát is nélkülöznie kell. Így aztán öten – Pastrovics Melinda, Balogh Barbara, Vincze Melinda, Bulath Anita és Sopronyi Anett – első Eb-jén játszik majd.

Sinka László, a magyar szövetség főtitkára elmondta: az elnökség a legjobb hat közé várja a válogatottat. Az első helyezés 15 millió, a második 12 millió, a harmadik 10 millió, a negyedik 7 millió, az ötödik 5 millió, a hatodik helyezés pedig 4 millió forintot ér. „Már a csoportból is nehéz lesz a továbbjutás, hihetetlenül erős a mezőny” – jegyezte meg Sinka.

Az Eb-ről a két finalista kijut a jövő évi kínai (Sanghaj melletti) vb-re, s az aranyérmes automatikusan indulhat a 2010-es norvég-dán közös rendezésű kontinensviadalon.

—-A kontinenstorna programja—-

A csoport (Szkopje): Franciaország, MAGYARORSZÁG, Dánia, Románia
B csoport (Ohrid): Norvégia, Portugália, Spanyolország, Ukrajna
C csoport (Ohrid): Oroszország, Svédország, Ausztria, Fehéroroszország
D csoport (Szkopje): Németország, Horvátország, Macedónia, Szerbia

A csoport:
december 3., szerda:
Magyarország-Románia 18:15 ó (Sport1)
Franciaország-Dánia 20:15 ó (Sport1)

december 5., péntek:
Románia-Franciaország 18:15 ó (Sport1)
Dánia-Magyarország 20:15 ó (Sport1)

december 7., vasárnap:
Franciaország-Magyarország 18:15 ó (Sport1)
Dánia-Románia 20:15 ó (Sport1)

középdöntő, I. csoport (Ohrid)
december 9., kedd:
A1-B2, A2-B1, A3-B3

december 10., szerda:
A1-B3, A3-B1, A2-B2

december 13., szombat (Szkopje):
az 5. helyért: I.3-II.3, 11:30 ó
elődöntők: I.1-II.2 és I.2-II.1 (14 és 16:30 ó)
december 14., vasárnap (Szkopje):
a 3. helyért: 14 ó
döntő: 16:30 ó

A csoportriválisok elleni mérleg:
– Románia: 85 mérkőzés – 48 magyar győzelem, 9 döntetlen, 28 román győzelem (1626 lőtt és 1498 kapott gól) / utolsó mérkőzés: 2008.08.19., pekingi olimpia, negyeddöntő 34-30
– Dánia: 45 – 25-2-18 (950-916) / 2008.10.16., Aarhus, Világkupa, csoportmérkőzés 33-36
– Franciaország: 40 – 26-1-13 (951-813) / 2008.10.14., Aarhus, Világkupa, csoportmérkőzés 23-29

—-Magyar keret, eddigi Eb-szereplések—-

Kapusok:
Pálinger Katalin (klub: Győri Audi ETO KC, születési idő: 1978.12.06., válogatottságainak száma: 226, góljainak száma: 1)
Herr Orsolya (Győr, 1984.11.23., 61/0)
Pastrovics Melinda (DVSC-Aquaticum, 1981.05.28., 10/0)

Balszélsők:
Vérten Orsolya (Győr, 1982.07.22., 85/250)
Vincze Melinda (Dunaferr, 1983.11.12., 9/10)

Balátlövők:
Szűcs Gabriella (Oltchim Valcea, 1984.08.31., 86/134)
Bulath Anita (Podravka Koprivnica, 1983.09.20., 5/10)

A magyar válogatott (MTI)

A magyar válogatott (MTI)

Irányítók:
Görbicz Anita (Győr, 1983.05.13., 148/657)
Szucsánszki Zita (Budapest Bank-FTC, 1987.05.22., 23/58)

Jobbátlövő:
Tomori Zsuzsanna (Győr, 1987.06.18., 44/76)
Hornyák Ágnes (Győr, 1982.09.02., 78/60)
Sopronyi Anett (Tajtavill-Nyíradony, 1986.11.27., 3/4)

Jobbszélső:
Kovacsicz Mónika (Viborg, 1983.11.20., 64/166)
Bódi Bernadett (Randers, 1986.03.09., 24/31)

Beállós:
Szamoránsky Piroska (FTC, 1986.07.09., 61/149)
Balogh Barbara (Dunaferr, 1985.10.22., 5/6)

Eb-történelem:
1994 (Németország): 1. Dánia, 2. Németország, 3. Norvégia, 4. Magyarország
1996 (Dánia): 1. Dánia, 2. Norvégia, 3. Ausztria, …10. Magyarország
1998 (Hollandia): 1. Norvégia, 2. Dánia, 3. Magyarország
2000 (Románia): 1. Magyarország, 2. Ukrajna, 3. Oroszország
2002 (Dánia): 1. Dánia, 2. Norvégia, 3. Franciaország, …5. Magyarország
2004 (Magyarország): 1. Norvégia, 2. Dánia, 3. Magyarország
2006 (Svédország): 1. Norvégia, 2. Oroszország, 3. Franciaország, …5. Magyarország

Ajánlott videó

Olvasói sztorik